Rachael Lippincott - Két lépés távolság

Annyira cuki, hogy úgy érzem, a légzésfunkcióim újabb tíz százalékot esett.

Tartalom: 

Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá? 

Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?

Véleményem: 

Ismét egy sirató, megható, szívet melengető történet, ahol két fiatal szerelmes, beteg. És még csak nem is mehetnek egymás közelébe. 

A könyv elején ciki vagy nem, kicsit undorodtam a dolgoktól. Mégiscsak egy olyan betegségről beszélünk, ami roncsolja az ember szervezetét. A cisztás fibrózisról is csak annyit tudtam, hogy egy tüdőbetegségről van szó. És mily meglepő. szintén előbb láttam a filmet, mint olvastam volna a könyvet. A különbségekbe itt se lehet belekötni, ahogy az előző posztomba sem tudtam (Az Éjjeli napfény, a könyvajánlóját megtalálod az oldalon.), hisz minden úgy történt, mint a könyvben. 

Kicsit szerintem mindenki megkérdőjelezte a szerelmi szálat. Hiszen érdemes e úgy ismerkedni, randizni, vagy beszélgetni, ha nem mehetsz közelebb a másikhoz.? Kialakulhat e így egy közös jövő? 

A "nagy" első szerelmet leszámítva, Stellát egy szabálykövető, és küzdő lánynak ismertem meg. Míg Will egy hedonista, aki nem foglalkozik a kezelésével sem, hisz azt az elvet követi, hogy "úgysem fog beválni." Ez a két ellentét, tökéletesen kitudja egészíteni egymást, és megmutatják, milyen jó páros tudnak alkotni. De a miatt persze nagyon sok kínt kell elérniük a kapcsolatuk során, hiszen nincs érintés, de mindig kiállnak egymásért, é s küzdenek az egészségért. 

Nem csak a főszereplők, de a mellék szereplők is kitűnő kidolgozásban részesültek. Barbot, a nővért egyszerűen imádtam, és úgy kezelte a gyerekeket, mintha a sajátjai lennének, ugyanakkor ha kellett kiosztotta őket. A másik kedvenc mellékszereplőm Poe lett, aki Stella legjobb barátkának a szerepét öti be a könyv elején, majd Willét is. Egy aranyos, kedves természetű srácot kaptunk, aki csak színesíti a történetünket. Persze a többi mellékszereplőt is imádom, de ők ketten a szívembe lopták magukat. 

Az írónő stílusa teljesen magával ragadott olvasás közben, tökéletesen áttudta adni, mit érezhetett Stell a betegsége miatt, és Will miatt is, ugyanígy fordítva is. Ha az embert magával ragadja a történet, nehezen lehet letenni, hisz csak úgy pörögnek az események, mivel minden perc számít. Nem csak a történetünkben, hanem a való életben is. Akit kicsit is érdekel ez a történet ajánlom, hogy olvassa el. 

A könyv maga egy nagyon aranyos szívbemarkoló történet. Ami nem csak szerelemről, hanem a családról, a barátokról, a kórházi létről, és az összetartásról is szól. összességében egy nagyszerű történet. Aki betegségről szeretne olvasni, közben egy kis romantikus szállal, annak ez egy tökéletes olvasmány lehet. 

Borító