E. Lockhart: A hazudósok

 Nem törődhetünk bele olyan gonoszságba, amin tudnánk változtatni.

A könyv fülszövege: 

Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!

Kritika/könyvajánló: 

Már eltelt jó néhány óra, sőt egy nap is, amióta kiolvastam ezt a könyvet - az ajánlókat mindig egyből elkészítem, hogy még a legfrissebb élményeimből tudjak gazdálkodni -, de még mindig nem emésztettem meg teljesen. Próbálok rájönni mit is érzek a történettel kapcsolatban, de nem könnyű. Rendkívül különleges könyv, és amint befejeztem rengeteg részt visszaolvastam belőle, hiszen nem tudtam rájönni, hogy ezt, hogy nem vehettem észre? Pedig minden ott volt a szemem előtt, az egész történet megoldása. 

A hazudósok már nagyon régen felkeltette az érdeklődésem, rengetegen rá voltak kattanva, mindenhol csak a jót hallottam és olvastam róla, így nagy sokára végre én is rávettem magam, hogy belefogjak. És igazuk volt. Volt, hogy alig bírtam letenni a könyvet, volt, hogy napokig nem haladtam vele annyira nehéznek találtam, de folytattam és a végére egy eszméletlen történetet kaptam. Viszont így utólag már látom mennyire megosztó ez a történet, hiszen egyben csodálatos, viszont amilyen csodálatos, annyira nehéz is...

Mielőtt belekezdenék itt a nagy szónoklásba, el kell mesélnem, hogy a fülszöveg utolsó mondatát, miszerint (..) ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ! , azt hittem csak egy frappáns utalás a könyv címére és csak az olvasók érdeklődését akarja felkelteni, rá kellett jönnöm, hogy ez nem az, ez annál sokkal több. Ez az a könyv, aminél tarom magam a felszólításhoz, és én is hazuni fogok, mint oly' sokan. Mert van olyan történet, aminek a végét nem kell előre tudni, akkor ez az a könyv. Tényleg, higgyétek el, ne olvassátok el a könyv végét, mert az mindent megváltoztat, nem csak fényt vet az igazságra.

A történet főszereplője egy gazdag lány, Cady Sinclair, aki minden egyes nyarat egy magán szigeten tölt a családjával és barátaival. Aztán a tizenötös nyáron történik valami, Cadynek erős gyógyszereket kell szedni, és folyamatosan fájdalom gyötri szegény lányt. Viszont két évvel később visszatér a szigetre, és elhatározza magát, hogy kideríti mi is történt pontosan azon a bizonyos nyáron. 

Az egész könyv tele volt meglepetésekkel, és gyönyörű, sokat érő mondanivalókkal. Szóba kerül a társadalmi igazságtalanság, az amerikai  felsőbb tízezer elitizmusa, az állandó képmutatás, a tökéletesség terhe,  és a gondolatok, miszerint talán mégse olyan jó abba a tízezerbe tartozni. Mindezt a rengeteg kritikát egyszer se erőszakolta az olvasó szemébe a szerző, csak simán, óvatosan bele lett péítve minden a történetbe. Egyszerűen elképesztően jól hatott. 

Szokásomhoz híven irtózatosan megkedveltem a főszereplőket, sőt, igazából nincs is olyan szereplő akit valamiért nem bírtam volna. A Cady-Gat páros hatalmas kedvencem lett, de a legjobban talán Jonny karakterét kedveltem meg. Ő volt a folyton viccelődő srác, nála lehetett egyedül érezni, hogy a vidámság és bohókás viselkedés mellett talán van más is... Cady nagyapja pedig, hát.. érdekes karakter, de annyi biztos, hogy örülök, hogy csak egy karakter. :D 

De a szereplők helet, inkább egy nekem sokkal jobban tetsző elemet emelnék ki. Cady időközönként a hangulatától függően átír egy ismert mesét. - Ilyen például az amikor a hercegnőt megmentik a sárkánytól, vagy az "úgy szeretlek, mint az emberek a sót". Mindegyik történet úgy kezdődik ahogy azt egy gyerek várná, de a vége mindegyiknek sokkoló. Ezek mind történetek a történetben, és mind ugyanazt tükrözik, mint a regény: a végén jön a hatalmas fordulat és a sokk. 
A sokk ami valójában nem is olyan meglepő, hiszen végig ott van a válasz az orrunk előtt, az egész történetben efelé haladunk. Nem hazudhatunk magunknak, de attól még fáj az igazság... 

Értékelés:  10/10
Nehéz erről a könyvről úgy írni, hogy ne spoilerezzek le semmit, így inkább rövidre fogom a kis mondandómat. A történet különleges és egyedi, úgy gondolom mindenkinek meg kell tapasztalnia ezt az élményt. Fantasztikus olvasmány. Egyszerre csodálatos, fájdalmas és nehéz olvasmány, így mindenkinek csak ajánlani tudom. 

Idézetek a könyvből: 

Még a Scrabble-ben sincs olyan szó, ami kifejezné, mennyire sajnálom.


Ő volt az az ember, aki nem bírta megjátszani a mosolyát, és mégis gyakran mosolygott.


Olvastam valahol, hogy egy regény legfőbb feladata, hogy apró meglepetések sorozatát szolgáltassa. Én ugyanezt kapom, ha eltöltök veled egy órát.


– Sose egyél sárga havat – szól közbe Johnny. – Az is egy elég jó mottó.


Egy részem meghalt-…-És az a rész volt bennem a legjobb.

A következő bejegyzés:  Tavi Kata: Sulijegyzetek 2.rész - Ballépések