Jennifer E. Smith - Létezik térkép a szerelemhez?

– A magányosság és az egyedüllét nem ugyanaz.

A könyv tartalma: 

Lucy ​a huszonnegyedik emeleten lakik. Owen az alagsorban él. Nem meglepő tehát, hogy pont félúton találkoznak: beragadnak a liftben két emelet közé New York-i társasházukban, amikor egy áramszünet megbénítja az egész várost. Miután kiszabadítják őket, Lucy és Owen egész éjjel a sötét utcákon sétálnak együtt, a Manhattan fölött kivehetővé váló csillagok ritka látványát csodálva. Ám amint visszakapcsolnak a fények, az élet is visszatér a régi kerékvágásba. Lucy hamarosan külföldre költözik a szüleivel, Owen pedig nyugatra indul az édesapjával. A rövid, együtt töltött idő mindkettejükre nagy hatást gyakorol. És ahogy az élet Edinburghba, San Franciscóba, Prágába és Portlandbe sodorja őket, Lucy meg Owen folyamatosan tartják a kapcsolatot, képeslapokkal, időnként e-mailben, vagy éppen telefonon. De vajon megtalálják a módját – bármely kicsi is rá az esély –, hogy viszontláthassák egymást?
Jennifer E. Smith éleslátással teli és csodálatosan romantikus új regénye bizonyítja, hogy a világ közepe nem feltétlenül egy hely. Néha lehet akár egy személy is.

Vélemény: 

A mai posztot sajnos egy kis félelemmel írtam, hiszen nem igazán találom a szavakat ehhez a könyvhöz, és még azt sem nagyon tudom, hogy jó vagy rossz értelemben. Ugyanakkor annyiban biztos vagyok, hogy egy szerelmes, elgondolkodtató történetet ismertem meg, ami, be kell vallanom kicsit unalmas volt. 

A könyv első tíz-tizenöt fejezetét eléggé akadozva olvastam, hiszen nem nagyon tudtam eldönteni, hogy akkor most Lucy vagy Owen szemszögéből íródott-e. VISZONT. Egyszerűen nem lehet nem szeretni az írónő stílusát. Tinikről ír, természetesen tiniknek, és van egy fajta komolyság is a fogalmazásában. 

A borító számomra elég unalmas volt, de a tartalom mind ezt ellenezte. Hiszen elég kecsegtető volt számomra, hogy a liftbe ragadt fiatalokat később az óceán választ el egymástól. 

Két főszereplőnk teljesen az ellentéte egymásnak, ez is csak kiegyenlíti a dolgokat. Hisz még Lucy imádja New Yorkot, addig Owen ki nem állhatja, és még a családok pénzügyi helyzete is szöges ellentéte egymásnak. Látszólag, az egész történet alatt semmi sem köti össze őket, de egy valami láthatatlan szál mégis. A magány. 

A későbbiekben pedig egy nagyon egyszerű, és sok lehetőséget rejtő dolog köti össze őket. Ezek pedig a képeslapok. Maga a képeslap számomra egy elég szimbolikus dolgot rejtett a könyv során, hiszen először a magányt, majd az összetartásukat szimbolizálta. 

Természetesen mindkét szereplő éli a saját kis életét, közben pedig egyre csak erősödik a másik iránt érzett szerelem. Szerintem, ha engem kérdeztek, az írónő fantasztikusan ábrázolta ezeket a dolgokat. 

Viszont eléggé úgy érzem, hogy az írónő nem igazán használta ki a helyzetet. Megannyi érdekes és fordulatos helyzetet tudott volna teremteni a liftben ragadáskor. Ahhoz képest csak egy kényszerű rövid párbeszédet kaptunk. 

Ezek mellett több izgalmat és szikrát is eltudtam volna képzelni Lucy és Owen kapcsolatában. Ha kicsit több energia van szánva a liftes jelenetre akkor úgy gondolom, hogy a későbbiekben gazdagabb lett volna a történet.