Bejegyzések

Leiner Laura: Örökké - A Szent Johanna gimi 8. rész

Kép
Vannak dolgok, amiket az ember nem sejt előre, egyszerűen csak belekerül a körforgásba, és hagyja  magát sodortatni az eseményekkel. A könyv fülszövege:  „Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura Ajánló:  Öröm és egyben szomorúság járja át a szívem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Öröm, hiszen az egész sorozat maga a boldogság számomra. Szomorús...

Kalapos Éva: D.A.C. 6.rész - Éretté nyilvánítva

Kép
 – Nem nyafogni kell, hanem csinálni, és lesz valahogy. Olyan még nem volt, hogy sehogy se legyen. A könyv tartalma:  … és a kis csapat előtt az élet … A D.A.C. története a végéhez ér, de előtte még Flórának és barátainak komoly döntéseket kell hozniuk a jövőjükkel kapcsolatban. Egyetem vagy munka? Mennyit ér a szerelem és a barátság, mennyit a saját célok? Megoldható-e, hogy egyszerre legyen minden a miénk? Az idők változnak, egyvalami viszont soha: Flóra, Zsani, Ági, Ákos, Ginny, Dani és a többiek, a D.A.C. csapata vállvetve küzd az akadályok ellen, sok nevetéssel, sírással és rengeteg szeretettel. Ajánló/Kritika:  A búcsúzás minden alkalommal nehéz, különösen ha olyan könyvről van szó, mint a D.A.C.. És hát milyen is a lezárás? Egyszerűen tökéletes. :D Természetesen az utolsó gimis év, a továbbállás a téma. Egyetem, élet, és persze a barátság fenntartása a cél.  Az egész történet alatt nagyon meg tudtam érteni a főhősöket, leginkább Flóra aggodalmait. Mondjuk őszi...

Wendy Higgins: A csóklista

Kép
A levegő izgatott rezgéssel telik meg a Peaktonban. A könyv fülszövege:  A tizenhét éves Zae Monroe-nak már nagyon elege van a szerelemből. Megcsalta az egyetlen srác, akibe valaha is szerelmes volt, emellett szülei párkapcsolata is a szeme láttára omlik össze. Zae úgy dönt, itt az idő, hogy fordítson a dolgok állásán. Kalandos útra indul, hogy megszerezze, amit szeretne, ami nem más, mint a csókok. Izmos sportolók, vagány zenészek, érzékeny költők vagy épp igazi rosszfiúk csókjára vágyik. Zae felvet egy versenyt a barátai között. A cél az, hogy a tavaszi szünet során minél több fiú csókját sikerüljön begyűjteniük. Azonban az ártatlan verseny hamarosan drámai spirálba sodorja a lányokat. Zae-nek nincs más választása, minthogy szembenézzen a fiúk ellen táplált haragjával. Talán a srácok mégsem olyan rosszak, ahogy ő gondolta? Legalább páran kivételt képeznek a szabály alól? Wendy Higgins könyve sziporkázó ifjúsági romantikával kecsegtet: végtelen flörtökkel, szívtipró srácokkal, na ...

J.K.Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi - a történet vége

Kép
 Nem maradnak magukra azok, akik segítséget kérnék. A könyv fülszövege:  Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor a tizenhetedik évét betöltő Harry – ezúttal Hagrid motorjának oldalkocsijában – utoljára hagyja el a Privet Drive-ot, az őt védő bűbáj szertefoszlik, és a halálfalók azonnal a nyomába erednek. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse őt, csakhogy Harrynek a bujkáláson kívül egyéb tervei is vannak: Dumbledore professzortól kapott feladatát kell végrehajtania. Így a tanév nélküle kezdődik el a Roxfortban. Vajon sikerül-e a folytonos életveszély közepette teljesítenie a küldetést, amitől a végső összecsapás kimenetele függ? Kritika spoileresen: Magáról a történetről most csak annyit írnék, hogy Harry az utolsó nyarát tölti Dursley-éknál, néhány nap múlva betölti a tizenhetet, vagyis nagykorú lesz, és ezzel elmúlik a családi kötelék nyújtotta védelem.  A központi szál természetesen a Dumbledore által Harryre és barátaira bízott küldeté...

Micol Ostow: Menekülés - Riverdale 2.rész

Kép
 Riverdale-ben a nyár a mi időnk.  Vigyázat! Az ajánlót csak azok olvassák akik már legalább a harmadik évadnál tartanak a sorozatban! A könyv fülszövege:  Amikor Archie, Betty, Veronica és Jughead kocsiba szállnak, hamar rájönnek, hogy kis városuk problémái úgy tűnik, mindenhová követik őket, amerre csak mennek. Archie-t gyilkossággal vádolják, és a bizonyíték ellene szól. Betty, Veronica és Jughead tudják, hogy Hiram Lodge akarja rákenni a fiúra a szörnyű tettet, de nem tudják, hogyan bizonyíthatnák. A banda utolsó mentőövként kitalálja, hogy vissza kell menniük a bűntett helyszínére, hogy ott szerezzenek valamit, ami alátámasztja a szavaikat. Vissza kell menniük tehát Shadow Lake-hez. Azonban a Lodge család erdei kabinját minden oldalról veszély és fenyegetés övezi. Vajon sikerül a csapatnak találnia valamit, amivel tisztázhatják Archie nevét? És ami még fontosabb: visszajutnak Riverdale-be élve? Ajánló/Kritika:   A Riverdale már lassan egy éve erősíti a kedv...

Leiner Laura: Útvesztő - A Szent Johanna gimi 7.rész

Kép
 Cortez: 5/5*** – egyszerűen nem tudok mást mondani, mint hogy elképesztően szeretem. Ennyi. A könyv fülszövege:  Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.  Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel (szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás). Ám a 12/b., mint tudjuk, nem átlagos társaság: ők mindent megtesznek azért, hogy az utolsó évük valóban felejthetetlenné váljon, nemcsak önmaguk, de a Szent Johanna gimi összes tanára és diákja számára is… Kritika:  Már ennek a résznek is úgy álltam neki, mintha ezzel vége is lenne a sorozatnak, hiszen utolsó év, közeleg a búcsú... Szerintem a végzős év egyszerre a legjobb és a legross...

Erin Watt: A Royal család 3.rész - Cifra palota

Kép
 – Te vagy Easton Royal. Korlátlanok a lehetőségeid. A könyv fülszövege:  Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Halálos ​ellenségekből váratlan szövetségesek? Két fiatal mindent megtenne azért, hogy megvédjék, ami számukra a legfontosabb. Ella Harper eddig minden kihívással megküzdött, amit az élet az útjába sodort. Kemény és kitartó lány: mindennél fontosabb számára, hogy megvédje a szeretteit. Rég elvesztett apja felbukkanása és a barátja életének hajszálon függő összeomlása talán mégis túl nagy terhet jelent a számára. Reed Royalnak gyorsan felforr az agyvize, és még gyorsabban jár el a keze. De most visszaüt rá, hogy eddig minden problémát erőszakkal oldott meg. Ha meg akarja menteni saját magát és a lányt, akit szeret, felül kell emelkednie gyötrő múltján és megtépázott hírnevén. Senki sem hisz abban, hogy Ella túlélheti a Royalokat. Mindenki biztosra veszi, hogy Reed mindenkit tönkretesz. Talán igazuk van. Minden és mindenki összeesküdött, hogy szétválassza Ellát és Ree...