J.K.Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi - a történet vége

 Nem maradnak magukra azok, akik segítséget kérnék.

A könyv fülszövege: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor a tizenhetedik évét betöltő Harry – ezúttal Hagrid motorjának oldalkocsijában – utoljára hagyja el a Privet Drive-ot, az őt védő bűbáj szertefoszlik, és a halálfalók azonnal a nyomába erednek. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse őt, csakhogy Harrynek a bujkáláson kívül egyéb tervei is vannak: Dumbledore professzortól kapott feladatát kell végrehajtania. Így a tanév nélküle kezdődik el a Roxfortban. Vajon sikerül-e a folytonos életveszély közepette teljesítenie a küldetést, amitől a végső összecsapás kimenetele függ?

Kritika spoileresen:

Magáról a történetről most csak annyit írnék, hogy Harry az utolsó nyarát tölti Dursley-éknál, néhány nap múlva betölti a tizenhetet, vagyis nagykorú lesz, és ezzel elmúlik a családi kötelék nyújtotta védelem. 

A központi szál természetesen a Dumbledore által Harryre és barátaira bízott küldetés: megsemmisíteni a Voldemort lelkének darabjait őrző horcruxokat. 

A történet igazából a többihez hasonlóan nagyon pörgős, és izgalmas. Az elején van egy kis lassulás, de hát kell valami bevezetés.!

Azonban emellett jó pár dolgot tudok még negatívumként felsorolni. Ebben a részben kivételesen nem a kamasz hisztiből volt sok, hanem a szerencséből. Ugyanis Harry Potternek mindig, mindenben szerencséje volt. Néha már azért tényleg idegesítő volt, hogy mekkora erőt és tudást tulajdonítanak a kis túlélőnek, aki igazából csak egy közepes képességű varázsló. Harryn jóformán egy karcolás sem esett, ezzel szemben a Rend tagjai - akik  jóval tájékozottabbak voltak sötét varázslatok terén - csak úgy hullottak egymás után. Ha pedig már itt tartunk, az sem tetszett, hogy a főbb karakterek haláláról -, mint például Dobby, Lupin, Fred stb. - csak pár mondatot olvashatunk. Egyszerűen nem kapták meg a nekik járó búcsút, és így nem lehetett annyira átérezni a veszteséget. Ez alól kivétel Dobby, a szabad házimanó halála, ő volt az egyetlen, aki méltón távozott az élők sorából.

Aztán ott volt még a mindent jobban tudó Hermione, aki természetesen mindenre tökéletesen fel volt készülve, és egy kicsit túlzásba vitte Harry dorgálását amikor fájt a sebhelye, hogy jobban meg kellett volna tanulni az okklumenciát, ahogy Dumbledore is mondta… De  ezek tényleg csak apróságok.

Ami viszont nem tetszett, hogy az előző rész befejezése után Piton nem kap semmiféle szerepet, ha pedig kap, akkor is a háttérbe szorul, emellett Dumbledore biztosan a sírjában forog, amiért Rita Vitrol ennyire rá van szállva az életére. 

De ami tényleg tök felesleges volt, az az utolsó, tizenkilenc évvel később című fejezet volt. A "…nekem ennyi baj egy életre elég volt!" mondat méltó befejezése lett volna a könyvnek és egyben a sorozatnak is. Így az utolsó fejezet, amely bemutatja, hogyan is alakult a főszereplők sorsa, már csak egy sor nyáladzás, az egyetlen pozitívuma az, hogy rövid volt.

Értékelés: 8.9/10

Összességében úgy gondolom, hogy ez a könyv méltó befejezése lett a sorozatnak.  z első egyharmada nem volt valami nagy szám, kicsit lassan kezdődtek a kalandok, viszont a maradék kétharmad iszonyatosan izgalmas volt, főleg az utolsó oldalalak. A könyv végére választ kapunk az eddigi összes kérdésünkre, minden világos lesz, az eddig csak pár szóval említett eseményeknek hirtelen fontos szerep jut,  lezárulnak a szerelmi szálak, és még az is kiderül, hogy Piton vajon kinek az oldalán áll.? 

Idézetek a könyvből: 

– Csak még egyet, Harry gazdám, párosan szép a pofon.

– Nem ér annyit ez a pálca. mint amennyi bajt csinált. És bevallom őszintén…

Harry hátat fordított a festményeknek, s már nem érdekelte semmi más, csak a Griffendél-toronyban rá váró baldachinos ágy meg az a szendvics, amit Sipor felhoz majd neki, ha szépen megkéri…

– …ennyi baj egy életre elég volt nekem.

– Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképpen azokat, akik szeretet nélkül élnek. Ha visszamész, tehetsz róla, hogy kevesebb lélek nyomorodjon meg, kevesebb család szakadjon szét. Ha úgy érzed, ez megéri a fáradságot,akkor most egy időre búcsút veszünk egymástól.

– Ja tényleg. Rémlett is, hogy valami nem stimmel vele. Nem volt agancsa…

– Csak nem a lelkiismerete gyötri, Perselus?

A következő bejegyzés: Wendy Higgins: A csóklista