Leiner Laura: Örökké - A Szent Johanna gimi 8. rész
Vannak dolgok, amiket az ember nem sejt előre, egyszerűen csak belekerül a körforgásba, és hagyja magát sodortatni az eseményekkel.
A könyv fülszövege:
„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura
Ajánló:
Öröm és egyben szomorúság járja át a szívem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Öröm, hiszen az egész sorozat maga a boldogság számomra. Szomorúság, hiszen egy korszak zárul le ezzel a könyvvel. Nem csak Reni int búcsút a Szent Johanna giminek, hanem maga az olvasó is. Az utóbbi hónapokban, amikor ezt a könyvsorozatot olvastam, nagyon sokat köszönhettem Laurának, és magának a regénynek is, nem csak a kellemes órákat köszönhetem, hanem, hogy azokban a hetekben, hónapokban végig asszisztálták az életem legkülönbözőbb pontjait. Úgy gondolom sokan vagyunk így, akiknek az SzJG egy korszak volt, ami most, az utolsó könyv; mondat; szó; betű elolvasása után véget ért.
Szívesen áradoznék itt a befejező kötetekről, örülnék ha teljes mértékben jó dolgokat mondhatnék róla, de akkor hazudnék.
A hetes és nyolcas köteteket egymás után olvastam el, így az egész egybefolyik egy hatalmas történetté, de nem is baj, hiszen az utolsó tanítási évet öleli magába mindkét rész. Ez tulajdonképpen mindegy is, nem fog változtatni azon az érzésemen, hogy egyfolytában azokat a poénokat és helyzeteket kerülgettem olvasás közben. Gondolok itt például a Reni - Kinga szituációkra, a beszélgetésekkel Cortezzel, Reni fals poénjaira... Amennyire élszerű volt az eleje, annyira vált egyhangúvá és vontatottá számomra. Egyszerűen nem éreztem azt a feelinget, mint az elején.
Ezeket ellensúlyozva természetesen akadtak jó történetszálak, érdekes dolgok,de a vége felé még sem tartottam viccesnek az elsütött poénokat. Anno, amikor az első pár részt olvastam, nagyon örültem, hogy Laura nem nyomott dolgokat a képünkben, hanem egyszerűen csak jött a gondolat. Most pedig, Kitti megjelenése mindent elrontott, és szinte az olvasó arcába van vágva a mai fiatalok hibái, a problémái, és minden más. Egyszerűen megfogalmazva, átment az egész egy tanító kavalkádba, ami nem épp előnyös...
Ami viszont engem nagyon zavart a lezárásban, az maga a 12.B. Mert oké, jófejek, menők, meg stb, elismerem, én is szeretem őket. De ha valaki az érettségi előtt egy héttel The Walking Deadet darál, és nem tanul semmit, és az érettségin a szóbelin a szájába kell rágni a megoldást, akkor könyörgöm, buktassák meg. Maga a tudat, hogy egy ilyen osztályba mindenki átmegy szó nélkül az érettségin, rettentően felidegesített. Félre értés ne essék, nem az zavar, hogy például Virág kapott egy debil érettségit, hanem, hogy ez egyszerűen nem reális. Az, ha valaki 12-ben úgy viselkedik, mint ez a bagázs, az én szememben valahogy nem vicces, hanem szánalomra méltó. És itt realitásról beszélünk, nem Laura fúrásáról.
Sokszor zavart még Cortez tökéletessége. Hiszen nincs olyan pasi, aki annyira dögös, megértő, kedves, vicces, jópofa, gazdag, mint Cortez. Nem hiszem, hogy ó ötlet volt ennyire tökéletessé tenni a karakterét, mert így ez nem túl realisztikus. Ellenpólusként pedig ott van Arnold, aki öt könyvön keresztül jó fej volt, ő volt a legjobb barát, aztán csináltak belőle egy olyan karaktert, aki csak magával foglalkozik, és nem érdekli őt senki más. Ezt a karakter-gyilkosságot kár volt megcsinálni... Kellett volna valami reális Cortez és Reni kapcsolatába...
Persze ezerrel panaszkodok itt, de igazából nem volt olyan rossz a sorozat lezárása, csak a korábbi színvonalhoz képest... fájó. Lehet csak azért, mert elég depresszív volt ez a két kötet, teljes mértékben átitta a búcsúzás szomorú hangulata, a lezárás, a ballagás gondolata. Teljesen átérzem a srácok fájdalmát, hiszen egy nem mindennapi osztályközösség készül elválni.
Értékelés: 8.9/10
Mindent összevéve, a Szent Johanna Gimi továbbra is fontos része marad az életemnek, és az utolsó könyvek kevésbé jó minőségének az ellenére is jó szívvel gondolok majd rá vissza.
Idézetek a könyvből:
(…) A szavak lehetnek szépek, de üresek.
Miután Cortez megérkezett, bezárult a kör. Mind ott voltunk. Együtt. Az utolsó napunkon.
(…) Nem szégyelltem a könnyeimet, mert a barátaimra nézve láttam, hogy egyáltalán nem én vagyok az egyetlen, aki homályosan látja a világot.
Minden elolvasott betű tudás, a tudás hatalom, a hatalom pedig erő.
– (…) Virág. Ki zenésítette meg a Himnuszt?
– Úúú. Izé…
– Gyerünk, Virág, gondolkozz! – drukkolt neki Kardos is, mire Virág elhúzta a száját.
– Ajj. Kérhetek egy segítséget?
– Nem. Válaszolj! – sürgette Kardos, aki a mai órán azt is felmérte, hogy ki hogyan reagál stresszhelyzetben. – Felmayer, mondd meg te.
– Liszt Ferenc.
– Hogy mondod? – kerekedett el a tanár szeme. – Talán Erkel Ferenc!
– Na. A Ferenc stimmelt. Ezért kapok egy fél pontot? – érdeklődött Dave, én pedig kezdtem aggódni a kedvenc tanáromért, mert nem tetszett a halántékán lüktető ér. Az sose jelent jót.
Letöltés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése