Kalapos Éva: Kéz a kézben - D.A.C. 3. rész

Nem az számít,mennyi idős korodban adod oda magad valakinek hanem,hogy igazán szeressen.

A könyv tartalma: 

A sorozat harmadik részében Flóra és barátai ismét olyan helyzetekkel találják szembe magukat, amilyenekkel még sosem találkoztak. Végre megtörik a jég, és Flóráéknál talán lassan helyreáll a családi béke, ezzel párhuzamosan azonban a lány magánélete egyre zűrösebbé válik. Flóra és Dani barátsága tovább mélyül, és fény derül arra, kik és miért zaklatják a fiút. Vajon hogy reagál a D.A.C. ebben a helyzetben? És mit tegyen Flóra, ha közben ő maga is egyre jobban összezavarodik a saját érzéseivel kapcsolatban? A hosszú, közös balatoni nyaralás alatt, tisztázódnak a dolgok vagy még jobban összekuszálódik minden? Születnek-e új szerelmek, lesznek-e nagy szakítások, hogyan alakul a társaság élete? Tarts te is Flórával, Zsanival és a többiekkel, és légy részese a D.A.C. 3. fergeteges nyári kalandjainak!

Véleményem: 

Tudjátok... A fene se hitte volna, hogy Kalapos Éva adhat többet annál, mint ami az előző részekben megtörtént. Aztán jött a Kéz a kézben, és kimerem jelenteni, ez eddig a legjobb kötet a 3 eddig olvasott közül. 

Számos fontos témát érint, eközben pedig folyton realisztikus maradt. Nem ringat senkit sem álomvilágba, hanem azt a valóságot mutatja meg nekünk, amiben élünk. Sokszor keményen, sokszor túl őszintén, de mindegyik alkalommal hitelesen. Ezt pedig becsülöm, mind a könyvben, mind az írónőnél. 

A mostani történetünkben tombol a nyár, mint ahogyan az érzelmek is. Főszereplőnk, Flóra is kezd egy kis nyugalmat érezni a családjával kapcsolatban. A lány végre elkezd az apján és Gerin kívül, magával is foglalkozni. Azonban rá kell döbbennie, hogy a Márkkal való kapcsolat elég mérgező, és talán ami köztük van még se szerelem. Így hát a barátaival a Balatonhoz megy kirándulni, ez idő alatt pedig rengeteg minden megváltozik... 

Nem is tudom, vagy talán az lenne a helyes kifejezés, hogy nem is emlékszem rá, hogy olvastam e már olyan YA könyvet, ami nem az első szerelemre van kiépítve. Mintha ezek a regények arra lennének kihegyezve, hogy igenis, és az első szerelem a legjobb, a legklasszabb, a legfontosabb, és az egész életünkben elkísér. Hogy még a gimnázium után sem szakad meg, és életed szerelme majd veled költözik Párizsba, hogy még véletlenül se szakadjatok el egymástól. 

Ezzel szemben itt a D.A.C., ami megmutatja, hogy az első szerelem, igenis és véget érhet. Az érzés, ami egykor lángolt, most már csak pislákol. És - félreértés ne essék -, nem azért, mert esetleg a másik fél rossz, hanem mert az együtt töltött idő alatt kiderülhet, hogy mire is vágyik az ember igazán, mit szeretne. Ez volt az a dolog- is -, amit a D.A.C. tökéletesen átadott. 

Imádni való volt Flóra vívódása, Dani karaktere egyszerűen elragadott, és egy két helyen még Márkot is megértettem. Bezony ám, őt is meg lehetett érteni, annak ellenére is, hogy milyen otrombán viselkedett, de ettől is csak realisztikus maradt. Szóval, a lényeg az, hogy szerettem nagyon ahogy Flóra szerelmi életét kezelték a regény alatt. 

Ahogy az előbbiekben is említettem, azért szeretem annyira a D.A.C.-t, mert realisztikus marad végig, és realisztikus példákat mutat az elfogadásra. Most viszont rettentő kemény témához nyúlt, ugyanis kiderült Daniról, hogy édesanyja roma származású, emiatt pedig rendkívül sok hátrányos megkülönböztetés és piszkálás érti. Még Flóra barátai között is van olyan, aki emiatt tart tőle, és másképp néz a fiúra. A szerző gyönyörűen levezette a "roma-kérdést", hogy mik jutnak egyből az emberek eszébe. Eközben pedig Dani oldalán igenis megjelent az, hogy egy roma származású srác mit is érez az egész világgal kapcsolatban. 

Remélem, hogyha Ti is elolvassátok a könyvet, némi szemléletváltozáson  majd Ti is átmentek. 

Döbbenetes viszont az is, hogy az író milyen elképesztően bánik a mellékszereplőivel. Mindenki megkapja a maga pár percét, sőt, talán még többet is.  Egyre és egyre csak többet tudunk meg a karakterekről, és az őket érintő problémákról, az életükről, és a gondolataikról. Kezdetben Zsani volt a rivaldafény középpontjába tolva, de most mintha kicsit a háttérbe szorult volna, és végre, igazán meg lehet ismerni a többieket is. 

Ákos és Ági volt ebben a részben az a két karakter akik igazán a szívemhez nőttek, különösen Ági, amikor a szegénységről mesélt. A legtöbb meglepetés is a könyvmoly lányhoz köthető, sokszor csal lestem ki tőle a fejemből. Ginny is igazán szerethető karakterré vált számomra, bár ő még egyenlőre szürke folt. Elég kevés dolog derült ki róla, de úgy érzem a következő részben több minden fog napvilágot látni a kis boszorkányról. 

A YA könyveknél mindig problematikus, hogy mennyire beszéljenek nyíltan a szexről. Értelemszerűen a tizenévesek (is) gondolnak rá, én pedig azt vallom, hogyha a YA könyv főszereplője, igenis, és szerelmes, akkor kerüljön elő a kérdéskör. 

Ezen a téren az írónő eddig se volt szívbajos, ebben a részben viszont igazán nagy jelentőséget kapott. Minden D.A.C.-s lánynak van barátja, így értelemszerűen előkerült a szüzesség elvesztése, az ettől való félelmek, a vágy és a "boldoggá akarom tenni őt" közti határvonal. Ez is egy jó pont, hiszen erről is beszélni kell. 

Ahogy a bejegyzés elején is említettem, egyértelműen a Kéz a kézben számomra a sorozat legjobb kötete. (Eddig.) Szokás szerint fontos témákról ejtett szót, mint a rasszizmus vagy a szexualitás kérdése. Mindent nagyon éretten kezelt a szerző, nem adta bele a karakterei szájába Disney-stílusban a "Fogadj el mindenkit" szöveget, hanem egyszerűen a karakterek által megmutatta, miként változhat valakinek a gondolkodásmódja, ha nyitott a világra. 

Idézetek a könyvből: 

(…) a származásával egyszerűen nem tehet semmi mást az ember, mint hogy büszke rá. Még akkor se ha bántják érte.

(…) a „jó iskolák” sokszor rontják el ott, hogy felesleges felsőbbrendűség-tudatot nevelnek a gyerekbe.

(…) a bántalmazottak végül elhiszik, hogy oka van a szenvedésüknek, és tényleg bennük van a hiba, mert olyan nincs, hogy valaki ok nélkül okozna nekik ennyi fájdalmat.

– Maradjunk abban, hogy az őszinteség relatív.

(…) tisztáztuk, hogy bejövünk egymásnak.

-Na, a két Einstein.

Csont nélkül beveszem a hülye sztereotípiákat, hogy például a németek kínosan precízek, az angolok hűvösek és sok náluk a csúnya nő, az olaszok hangosak és szeretnek hűtlenkedni.