Bencze Blanka: Pulcsiban alszom
A serdülő kor szar, és felnőni szívás.
Tartalom:
Málna egy átlagos középiskolás lány. Volt. Amíg csak egy nagy csalódás után már semmi más nem érdekli, csak az, hogy mit mutat a mérleg. Egy idő után nem fontosak sem a barátok, sem a suli, csakis a kalóriák és a dekagrammok. Óriási, bő, fekete cuccokban jár, és folyton fázik. Pulcsiban alszik.
Bencze Blanka még maga is az érettségi előtt áll, pontosan látja korosztályának problémáit, beszéli a nyelvüket, ezért is lett első regénye a Rólad – Neked Könyvek első darabja. Fanyar humorral, pontosan ábrázolja az anorexiát, a testképzavart, a családokban tátongó űrt, miközben mesélő stílusa magával ragad, és talán a végén mégis minden elindul valamerre jó felé.
Véleményem:
Már régebben is felfigyeltem erre a könyvre, de mivel én leginkább pdf-ben szeretem a könyveimet olvasni ( ne kövezzetek, szeretem a könyveket is, csak így számomra sokkal praktikusabb, és kevesebb pénzbe is kerül), így elég nehezen jutottam hozzá, de egy csoportnak köszönhetően nagy örömre végre a telefonomban tarthattam.
Szerintem érdemes megjegyezni a könyv írójának történetét is. Hatalmas gratuláció Blankának, hogy 19 évesen ekkora sikert ért el az első könyvével. Nem mindenki születik írónak, de ő igen. Ismét csak egy magyar író, akire érdemes odafigyelni. Remélem sok ehhez hasonló könyvet fogok még tőle olvasni, hiszen szinte tiniként ír, tinikről, tiniknek.
Mivel a fiataloknak rengeteg problémájuk van, még ha a szülő, vagy csak egy átlagos felnőtt nem is ismeri el, akkor is ott van.Így hát nagyon remélem, hogy ez a könyv még rengeteg tinihez fog eljutni, és a szülőknek se lenne egy unalmas olvasmány.
Kezdjük először a szereplőkkel, talán ez a legegyszerűbb, aztán majd haladunk tovább.
Ott van a mi kis főszereplőnk Málna. Számomra ő egy eléggé megnyerő, szerethető karakter volt a történet során. Számomra elég könnyű volt elképzelni, hogy min is mehetett keresztül, és, hogy mit, miért tett. Teljes mértékben megértettem, hogy nem tudta kivel megbeszélni a dolgokat, de úgy gondolom, ha akkor van mellette valaki, talán nem jut erre a szintre. Ha csak egyetlen ember is mellette lett volna a bajban, mér akkor is előrébb van, és ott a védelmet nyújtó társ, nem az, hogy egyedül küszködik mindennel, és bele esik az anorexiába. Ez kimondottan dühített az elején
Volt egy felettébb irritáló fiú karakter is a könyvünkben, ő pedig Belián. Először csak azért utáltam, amit tett, utána pedig már azért is, mert hagyta szenvedni Málnát, akit állítólag, mindennél jobban szeret. Ő is olyan, mint a legtöbb pasi, ha a nő nem kezdeményez fülét-farkát behúzva várj a csodát.
Viszont volt egy nagyon imádni való srác is a történetben, aki a kezdetektől az egyik legszimpatikusabb szereplő volt. Ő volt Áron. Szimpatikus volt, és minél többször kerültünk vele baráti kapcsolatba, annál érdekesebb lett számomra a fiú. Nagyon nagy szimpátiát váltott ki nálam már azzal is, hogy ő volt az egyik ember Kapy-n kívül, akit érdekelt Málna, és próbált neki segíteni. Számomra teljesen rendben volt a srác, és azt kívánom bárcsak minden lánynak lenne egy ilyen barátja.
Jöjjön most már egy kicsit bonyolultabb rész, foglalkozzunk most egy kicsit magával a történettel.
Szerintem nem olyan nehéz már a fülszövegből kitalálni - vagy ha azt nem olvastad, akkor az előbb már említettem - , hogy a fő téma itt az anorexia. Nem tudom az írónőnek milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban, de az biztos, hogy nagyon élethűen sikerült az ábrázolás. Már említette, hogy rengeteg fiatal szenved ebben a betegségben, és még annál is többen tudják a szó jelentését, de még sem tudják a jelentésén kívül, hogy ez mit is takar magában. A testképzavar ma már egy elég elfogadott dolog ebben a világban, alig van olyan ember aki meg lenne elégedve magával 100%-ig. De - ahogy a könyvből is kiderült -, a túlzott diéta nem mindig vezet jó felé, viszont le a kalappal Málna előtt, hogy amilyen fiatal, milyen diétás étrendet talált ki, és milyen ételeket készített magának.
Málna egy szokásos tizenhat éves gimnazista aki túl volt az első szerelmen, és szakításon. A lánynak sajnos az a helyzet jutott, hogy az egy éves évfordulójuk előtt pár héttel nem éppen abban a helyzetben találta a barátját és a legjobb barátnőjét amilyenben kellett volna, így ebből adódott az is, hogy ezt senkivel sem sikerült megbeszélnie, senkinek sem önthette ki a szívét. Mivel nem tudja feldolgozni a dolgokat, és a legjobb barátnője is inkább lenne Beliánhoz való, min ő, hiszen sportos és vékony, így ő is abba a helyzetbe kerül - mint a legtöbb lány- , hogy legalább vékony szeretne lenni.
Az anorexiának köszönhetően teljesen megváltozik. Az eddig jó tanuló, osztályelső lányból, egy meggyötört, bukásra álló valaki lesz. És az evési szokásai is teljesen megváltoznak, a legjobb barátja a kis rózsaszín mérleg lesz, és szinte semmit sem juttat be a szervezetébe. Ahogy fogy, úgy változik a ruhatára is, hiszen valahogy el kell takarni a feltűnőséget, így az egyszerű fekete nadrág és bő pulcsi lesz a mindennapi szerelése.
Málnánál egyre inkább csak megjelennek az anorexia jelei. Egyre fázósabb lesz, hullik a haja, éhségérzete van minden egyes percben, ingerlékenyebb lesz, és fáradékonyabb is. Ezekkel a problémákkal Málnának is - mint a legtöbb fiatalnak - egyedül kell szembe néznie.
Természetesen a felnőttek legyintenek az egészre, hiszen csak egy kapcsolat volt. Fájni fog még jobban is. Egyszer mindennek vége lesz. Mondják a megszokott sablon dumákat, de ne felejtsük, hogy mivel egy fiatal tapasztalatlanabb, mint egy felnőtt, ezért sokkal intenzívebben is éli meg a dolgokat.
Szóval, ez tényleg olyan dolog - és nem csak az anorexia - amivel foglalkozni kellene, ha csak egy kicsivel több időt szánnának rá az emberek, már az is jó lenne. Legalább egy belsőséges félóra beszélgetést engedjenek meg a szülők a gyerekekkel. Ne legyenek olyanok, mint Málna szülei, akik munkamániásak voltak - az apját nem is "láttam" a könyvben -, és nem foglalkoznak a gyerekükkel. Pedig annyi jel és kitörés volt.....
Összességében pedig, számomra egy elég meghatározó könyv lett. Ajánlom mindenkinek, és ha te elolvastad mutasd meg a szüleidnek is, és olvastasd el velük! Hagy lássanak messzebb, mint az orruk hegye! ( Természetesen nem mindenki szülője ilyen, de ha mégis, akkor fogadd meg a tanácsom!)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése