Mona Kasten: Újrakezdés 1.rész - Újrakezdés

 – A szabadságra mindig vevő vagyok.

A könyv fülszövege:

Kaden hozza a szabályokat – Allie egytől egyig megszegi őket.

Mindent elölről kezdeni! – ez Allie Harper leghőbb vágya, amikor Woodshillbe költözik, hogy ott járjon egyetemre. Ezért az, hogy épp egy nagyképű rosszfiúnál köt ki albérletben, egyáltalán nem illik a terveibe.

Kaden White ugyan hihetetlenül vonzó – de a tetoválásai és a pimasz viselkedése miatt nem éppen ő az, akivel Allie egy lakásban szeretne élni. Főleg, hogy a srác legelső dolga, hogy felállít egy szabályokból álló listát. A legfontosabb: soha nem lehet köztük semmi!

De Allie hamar rájön, hogy Kaden álarca mögött sokkal több minden rejtőzik, mint ami eleinte látszik. És minél közelebbről megismeri, annál lehetetlenebbé válik számára, hogy a kettejük közt vibráló heves bizsergésről ne vegyen tudomást…

Talán épp a legvalószínűtlenebb helyzetben

lehetséges az újrakezdés?

Ajánló/Kritika: 

Bevallom őszintén nagyon régtől szemezek már ezzel a könyvvel/könyvsorozattal, így óriási öröm volt számomra amikor Moly-on találtam egy hozzá kapcsolódó kihívást. - Mivel idén valahogy ráfüggtem a molyos kihívásokra, nem volt kérdés, hogy elkezdem-e a sorozatot. És amúgyis nehezebb napokra könnyebb olvasmány dukál, szóval tényleg nem is volt kérdés az olvasása. 

Aztán sajnos ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre értem a történetben, csalódottan vettem észre, hogy én ezt a könyvet már párszor elolvastam. - Na persze nem ezt a sorozatot! Hiszen nagyon nagyon sok New Adult könyv ugyanerre a bonyodalomra épül, mint amire az Újrakezdés is. 

De ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a könyv borzalmas, és meg ne próbáljátok elolvasni; csupán én valami újra számítottam, viszont egy már úgymond megszokottal találtam szemben magam. Természetesen viszont egy egyszeri olvasásra, kikapcsolódáshoz tökéletes. Rengeteg aranyos és vicces rész van benne, de alapvetően azért kiszámítható, hogy mi lesz a vége. 

Aki már bővebben utána nézett a könyvnek - aki pedig még nem, ő most szembesül vele - tudhatja, hogy azért egy viszonylag hosszú könyvről van szó. 

Ez egyrészről szerintem a történet javára válik, hiszen ezzel hagy bőven elég időt a szereplők kibontakozásának, a kapcsolatuk kiépítésének. Ezeket a részeket tényleg nagyon élveztem, legfőbbképp az Allie-Kaden civakodásokat, azt a macska-egér játékot amit ők ketten majdhogynem az egész történet alatt játszanak. És hiába lehet már a legelején tudni, hogy ennek bizony mi is lesz a vége, különleges volt végig nézni ezeket az apró lépéseket egymás felé. 

Viszont néha pedig már túlontúl aprólékos és részletes a könyv, így voltak pillanatok amikor igazán untatott, és egyszerűen képtelen voltam vele haladni. Sokszor voltak jelenetek amiket legszívesebben átugrottam volna, mert oldalakon keresztül taglalta az írónő. 

Ami pedig azért a könyv javára válik, az az, hogy van egy elég komoly lélektana. 

A két főszereplő közül számomra leginkább Allie bontakozott ki, míg Kaden kevésbé, bár az ő múltja is nagy térre tehet szert, de azért itt örültem volna, hogyha nem csak Allie nézőpontjából lenne olvasható a könyv.

Nagy szerepet kap a szülői hatalomfitogtatás, a megfelelési kényszer, a toxikus befolyásolás és még sorolhatnám. De abba biztos vagyok, hogy rengeteg ember tud együtt érezni a szereplőkkel, akár tapasztalat árán is. 

Természetesen én ettől függetlenül nem ájultam el tőle, de az biztos, hogy a legtöbb pillanatban élveztem, sőt majdhogynem imádtam a történetet, csupán ezek az apróbb hibák kicsit elvettek az élvezetből.

Értékelés: 8/10

Összességében egy aranyos, cuki, elgondolkodtató történet, de nagyon semmi különlegeset nem tudnék belőle kiemelni, amiért tényleg olyan huu de szuper olvasmány lenne. Röviden: átlagos, így nagyon semmi újat nem adott számomra. - Természetesen ez másoknál lehet, hogy pont ellenkezőleg van. Viszont abban is biztos vagyok, hogy még jobban tetszett volna a regény, ha nem lett volna elnyújtva, így viszont én csak az egyszer olvasós kategóriába sorolnám. 

Idézetek a könyvből: 

Tanultam a hibáimból, és most már tudom, hogy jobb beszélni a problémákról, mint elfojtani őket. Mert egyszer csak utolérnek minket, méghozzá olyan erővel, hogy a végén még akár össze is törhetnek minket.

Állandóan azon rágódsz, hogy mit gondolhatnak rólad mások, de arra nem vesztegetsz egy gondolatot sem, hogy te mit akarsz valójában. Közben néha nagyon is fontos, hogy azt tedd, ami számodra a legjobb.

Az ágy elé térdeltem, és elsimítottam gesztenyebarna tincseit a homlokáról.

– Egyszerűen csak fáradt vagy?

A fejét csóválta, és az egész takaróhalom együtt mozgott vele.

Majdnem nevetnem kellett.

– Nem. Csak elbújtam.

– Ki elől? – kérdeztem.

– A világ elől.

Bólintottam, és lehúztam a cipőmet.

– Elférek én is a búvóhelyeden?

– Miért kellene, hogy álszerénységgel ámítsalak, miközben mindketten tudjuk, milyen nagyszerű vagyok?

A könnyek tisztítják a lelket – nem így mondják? Rám mindenesetre igaz volt.

A következő bejegyzés: Colleen Hoover: Elrontott életek