Jandy Nelson: Az ég a földig ér

Mi is a kedvenc tantárgyad, Lennie? Ja persze: a bénaságtan.

A könyv tartalma: 

Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ…

Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?

Ajánló: 

Őszintét megvallva nem kevés hetembe telt mire ezt a könyvet kiolvastam, és most, hogy végre kiolvastam, még inkább felemás érzéseim támadtak a könyvvel kapcsolatban. 

Történetünk érdekes hősnője, Lennie, és a fantasztikus nővére, Baily kapcsolata mindig is közeli volt, hiszen az anyjuk elhagyta őket kicsi gyerekkorukban, és a nagyanyjuk nevelte fel őket. A regény a történetünkben épp ott veszi fel a fonalat, hogy Baily, a csodás nővér meghalt, Lennie pedig próbálja feldolgozni a tragédiát, ami a családot érte. Az egyetlen, akit a lány közel mer engedni magához, az a nővére exe, Toby, akivel nem kicsit érdekes viszonyba keveredett, viszont még mielőtt ez a viszony még inkább kibontakozna, Lenni megismeri a sulijuk új srácát, Joet. 

Így hát biztosan ki tudjátok találni, hogy a könyv mozgatórugója Baily halála volt. Emiatt vált Lennie azzá aki - akit mi is megismerhetünk -, emiatt tett minden csúnyaságot, és ez határozza meg a szereplők életét is. Olvasóként viszont nagyon nehéz volt ebbe belerázódnom. 

Az írónő nem mutatta meg Baily-t, sem a szoros kapcsolatát a húgával. Minden karakter csak elmondta, mindenhol csak azt olvashattuk, hogy ők mennyire közel állak egymáshoz, és milyen rossz a lánynak. 

Személy szerint nekem nagyon nagyon hiányzott egy prológus, amin keresztül jobban meg lehet ismerni az előzményeket, Baily-t, és azért is jól jött volna, hogy jobban megértsem ezt at egészet, ami a két testvér között kialakult. És így lehet, nekem is jobban fájt volna a lány hiánya - a hatás kedvéért. 

Viszont, hogy ne csak rosszat írjak, nagyon jó szemponttá vált számomra, hogy a hősnőnk emberi volt. Ugyanis nagyon szeretek olyan könyveket olvasni, ahol különleges főszereplőket ismerhetek meg. Mostanában nagyon sok a tökéletes lány, és srác, aki erkölcsileg fedhetetlen. Nos, hát Lennie nem ilyen. A lány teljes mértékben összezuhant, egyszerre csókolja meg a halott testvére élete szerelmét, és ismerkedik az új sráccal, Joe-val, aki amúgy egy igazi tünemény, egy igazi könyvbéli álompasi. 

Lennie nagyon sok szempontból nem tökéletes, sok helyzetben önző, de az írónő mindezt - minden mozdulatot, minden cselekvést - megmagyarázta. Nehéz lehet anya nélkül felnőni, és abban a tudatban élni, hogy nem kellesz neki, nem akar nevelni, és nem lehet egyszerű, az amúgy is necces tinikorban megbirkózni a szerettünk halálával. Pláne azon információk során, amiket a lány megtud a testvéréről. 

Ezen kívül, az is tetszett hogy az írónő nem akarta felmenteni Lennie-t a tettei súlya alól, nem tett úgy, mintha normális lenne, amit a lány csinál a gyász során, de kiderült, hogy mit miért tett, és emiatt adott volt egy minimális karakterfejlődési ív, és emiatt csak szerethetőbbé vált a regény. 

Nehéz megmondani, hogy akkor most ez a történet egy szerelmi háromszög e, vagy micsoda. Érdekes volt látni, hogy melyik fiúhoz mi vonzza a lányt, és, hogy ki mellett milyen csodákat él át. Bár Toby is aranyos volt egy - két szituációban, de Joe volt az, akit egyszerűen nem lehetett nem imádni. 

Viszont, ahogy már az előbb is írtam, ennek a regénynek mégsem a szerelem a mozgatórugója. Szerintem ez csak egy kis mellékszál, itt érzésem szerint a felnövéstörténet van a középpontban, egy olyan lányé, aki nem akar felnőtt lenni, aki nem akar gyászolni, de az élet rákényszeríti, hogy higgyen magában,  az értékeiben, ismerje a hibáit és ne csak álmodni merjen egy szebb jövő képében, hanem tegyen is érte. 

A könyv mellékszereplőit viszont nagyon megszerettem, különösen a Nagyit, és Dagit. Elég sok idő kellett, mire az ő száluk is beindult, és igazán megismerhettük őket, és kideríthetjük a dolgaikat, de amikor ez végre megtörtént, az gyönyörű volt. leginkább a regény második felében voltak ezek a csodás, imádni való beszélgetések, már csak ezért is örülök, hogy nem adtam fel a legelején. 

Viszont most már ideje a legrosszabbról is beszélni. Ugyanis életemben nem olvastam még könyvben akkora hülyeséget, mint itt. A történetünk szerint, egy hippi hoteltulajdonos az erdő közepén tart fenn egy szobát, aminek se ablaka, se parkettája, és ha már itt tartunk, fala sincs. Csak ott van az erdőben, valahol mélyen, egy ágy, egy asztal, és egy - két szék. A tulaj néha odamegy, frissen elrendezi a kiadó szobát, egyneműt cserél, és minden mást megcsinál. 

Lennie azt is vígan narrálja, ha esik az eső, a hippi bácsi ponyvát húz fölé. És most képzeljétek el, hogy egy bácsi, éjszaka, a szakadó esőben rohan az erdőbe, hogy mentse a menthetőt. És nem, nem költöztek a szobába hajléktalanok, csak a hősnő, Lennie jár oda.  És  bogarak meg állatok sincsenek, milyen jó már, nem?  Sőőt még a bútorok se nedvesek. 

Ugye, hogy nagy hülyeség? Nagyon szívesen mondanám, hogy csak ez az egy baki volt, de a Harry Potter után megtanulhattuk, hogy hazudni bűn. 

Értékelés: 7,2/10 

A regényben bőven vannak értékek, ezek pedig leginkább a karakterekben jelennek meg. Átélhető drámákat élnek át a szereplők, a dramaturgiai ív is jól van felépítve, ahogy az is tetszik, hogy mindegyik főhős emberi, tökéletlen és kissé zakkant, együtt pedig jó bagázst alkotnak. Mégis, néha tele van hiteltelen mozzanatokkal a könyv, és néhol annyira lassan haladós és unalmas volt, hogy döcögtem vele rendesen. A végére persze belelendült, és alapvetően nem nevezném rossznak.

Idézetek a könyvből: 

– Holnap szerzek még néhány döglött molylepkét – közli, mintha egy korábbi beszélgetést folytatna.

Bólintok.

– Remek ötlet.

Ő is bólint, aztán kilebeg a szobából, talán az ablakon át távozik.

Hát ezek vagyunk mi. Két hónap, meg még ki tudja, mennyi. Kész diliház.

Toby elmesélte, hogy a telivér versenylovak mellett mindig van egy kísérő póni, és emlékszem, egyből az ugrott be: ez vagyok én. Kísérő póni. Márpedig a kísérő pónik nem szoktak szólózni.

– Visszafogott leszek, ígérem.

– Persze, az a te erősséged.

– Hát igen, meg a te peched – nevet Sarah.

– Szia – üdvözlöm a fiút, akinek úgy ragyog az arca, mint Joe-nak. A Fontaine-házban nincs is szükség villanykörtére.

A megtört szív a legfinomabb ételt is elrontja.

Következő bejegyzés: Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4.: Barátok