Starla Huchton: Keserédes nyár

 Csak az lehetetlen, amit meg sem próbálunk.

A könyv fülszövege: 

Margaret Walsh hat éven keresztül küzdött azért, hogy elfelejtse a gyerekkorában elszenvedett traumákat. A New England-i tengerparti város gazdag kölykei ugyanis halálra cikizték szegény lányt. Mielőtt Párizsba költözne Margaret, szülei bejelentik, hogy visszatérnek gyermekkora sötét emlékű helyszínére, hogy éttermet nyissanak. A csodás lehetőség Margaret számára azonban nehéz kihívást jelent, mivel tudja, hogy ismét találkozni fog rég nem látott „barátaival”. Szerencsére, az évek nem múltak hiába. Nemcsak ő, de az egykori zaklató, Zach Robinson is alaposan megváltozott. Vajon megérdemel egy második esélyt?

Kritika: 

Tudjátok, vannak azok a végkifejletek, amik már a fülszöveg ismeretében bárki ki tud találni. Na, hát ez is pont ilyennek tűnt.Biztosan van tippetek, Zach vajon elnyeri-e a lány bocsánatát, majd a szerelmét is a történet végére… Nem árulok el nagy titkot, ha megerősítem, hogy pont az a vége, amit lehet sejteni egy ilyen romantikus tini regény esetében. - És egy ilyen fülszöveg után. :) 

Azonban mégis voltak olyan részek, amik teljesen szokatlanok voltak, eltértek a megszokottól. A legfontosabb az egészben, hogy ebben nem tündér mesébe illő szerelmi szálat szőnek. Margaret jogosan  utálja a srácot a könyv elején, akinek komolyan kell próbálkoznia, hogy a lány egyáltalán meghallgassa, vagy csak figyelemre méltassa. A szerelem pedig a könyv második feléig egyáltalán szóba sem kerül, aztán ott már előjön, hogy akár lehetnének többek barátoknál. 

Irtóra elnyerte már a gondolat is a tetszésemet, hogy itt nem az lesz a kapcsolat alapja,hogy mennyire szép/helyes a pár másik tagja, és mennyire vonzódnak egymáshoz. El tudtam hinni, hogy a szerelem a másik személyének és nem a küllemének szól. 

Emellett olyan konfliktusok kerülnek elő, melyek nem csak a szerelem köré összpontosulnak. Zach esetében ott van a környezet jellemalakító szerepe, majd a barátja halála után a változás és a megbocsátás kérdésköre. Margie esetében a belső erőről és a gyógyulásról van szó. Nagyon mélyről kellett a lánynak felépítenie magát, és elképesztő munkát végzett, nem biztos, hogy erre minden ember képes lenne. 

A karakterek kapcsán tetszett, hogy bár jóval jobbak az átlagnál, azért mégsem tökéletes embereknek vannak kialakítva.  Elsősorban Margaret az életszerűbb, de Zach is szerethetőbb az abszolút tökéletes poszterfiúknál. Vannak kétségeik, múltbeli hibáik, de igyekeznek maguk legjobb verziói lenni.

Értékelés: 9.7/10

Kellemes stílusú,van benne humor, de kellően keserédes is. Végre nem egy rózsaszín  történet, amiből csöpög a nyál össze-visszsa. 

Ha valamit nem szerettem benne, akkor az talán a túlzott happy end. Addig nem voltak túlzások a történetben, Zach udvarlása is kedves elemekkel volt tele, de a végére mintha rájuk borult volna a tündér keresztanya összes tündérpora. Túl happy!

Idézetek a könyvből: 

Egyszer eljön a nap, amikor számolás nélkül is tudok majd levegőt venni. Egyszer eljön a nap, amikor nem gyorsul fel a pulzusom a nevük puszta említésére. Egy nap úgy élem majd az életemet, hogy nem rettegek attól, ki les rám a következő sarkon.

A történetünk nehezen indult, és keményen megdolgoztunk azért, ahol most tartottunk. Én voltam az ő jutalma, és ő az enyém.

Egy darab papírt ragasztottak az ablak külső oldalára. A papíron rajzolt egérke nyújtott felém egy mobilt, alá kék tintával valakinek a telefonszámát írták. Nem kellett sokat gondolkodom, hogy rájöjjek, kinek a száma lehet.

– Szóval, mit mondjak neki, Margie?

Rögtön elszállt a jókedvem. Lassan kortyoltam a vizet, miközben a válaszon töprengtem.

– Mondd azt… – Megálltam, és elmosolyodtam. – Mondd meg neki, azt üzenem, hogy az egereknek nincs mobiltelefonjuk.

Des alig bírta bepötyögni az üzenetet a nevetéstől.

– Miről beszélsz? Kiről van szó?

– Arról az idióta Zach Robinsonról!

A következő bejegyzés:  Estelle Maskame: DIMILY-trilógia 2.rész - Mondtam már, hogy szükségem van rád?