J.D. Barker: A negyedik majom - 4MGY 1.rész

A sorozatgyilkosok nem a logikájukról híresek.

A könyv fülszövege: 

A ​Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és „védjegye” különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég.

Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben.

Ajánló/Kritika: 

Talán az eddigi legizgalmasabb, és a légfeszültséggel telibb krimi-thriller amit  olvastam. -Biztosan nagyon nehéz lesz a továbbiakban felülírni. 

Mostanában elég kevés időm volt/van az olvasásra, amit nehezít az is, hogy sosem tudom eldönteni, hogy milyen olvasmányvalóra is vágynék. így nem csak egy könyv szerepel az olvasási listámon -amit láthattok ti is:).
De az biztos, hogy ez az egyik legolvasmányosabb könyv amit az utóbbi időben elkezdtem, és bizony be is fejeztem. 

A trilógia első része számomra egyből függőséget okozott, minden szabad pillanatban ezzel a könyvvel kötöttem le a figyelmemet, ugyanis szerintem egyszerűen zseniális. 
Mint a legtöbb kriminek, ennek a könyvnek is egy központi témája van, méghozzá a gyilkosság és az erőszak, na meg az ezeket követő tragikus események. 

Nem tudom miért - erre, még nem jöttem rá -, de az utóbbi időkben imádok sorozatgyilkosokról olvasni. Hiába, nem vagyok híve az erőszaknak, de mégis kíváncsiság fog el tőlük, hogy vajon mi játszódhat le a fejükben, mi az ami felkelti az érdeklődésüket az áldozatuk iránt.. Ez az ami érdekel, az olyan könyvek, amelyek árnyalják a gyilkos karakterét és magyarázattal szolgálnak az eseményekre, nem pedig csak a folyamatos véres gyilkolászás a fő téma. És ez a regény még ebben is az élre állt nálam: jól felépített; elgondolkodtat; és érdekes az okok, a nyomozás, és az árnyalt karakterek miatt. 

Mint ahogy már írtam, rengeteg krimit és thrillert olvastam mostanában, különböző témákban, de még mindig meg lehet lepni egy jól összerakott történettel. Mindig keresem az újdonságokat, az olyan könyveket amelyeknek témájával még nem találkoztam, esetleg új élménnyel kínál. 
Ezért is keltette fel ennyire ez a könyv az érdeklődésem: olvastam már olyat, hogy a tehetséges nyomozó üldözőbe veszi a sorozatgyilkost - nem is egyet -, de olyat még, hogy a gyilkos a történet elején meghal és az utolsó áldozatát kell megmenteni, bizony még nem. 

Már a regény eleje is erősen indít, sőt, biztosan ott van abban a toplistámban, amelyek a legerősebb kezdésekkel nyitnak. Már az első pár oldal után átjöttek az érzések, az indulatok. Minden fájdalom, döbbenet, értetlenség és megkönnyebbülés. És már itt az elején megerősíthettem magamban, hogy J.D. Barker jó stílusban ír, nagyon jó érzékkel adagolja az információkat, kezeli a különböző karaktereket és szituációkat. - Így tudtam meg azt is, hogy magának a nyomozónak is megvan a saját problémája. 

Sam Porter és kollégái, valamint a helyszínelőktől  kölcsönkért tehetség - Paul Watson - azon nyomban megkezdik az utolsó áldozat utáni nyomozást. A kiindulási alap viszont nagyon kevés, az egyetlen igazi útmutatást egy napló jelent, amelyben a régmúlt, és az elkövető gyerekkori élményeit olvashatjuk a nyomozóval karöltve.
Mivel a nyomozás lassan indul meg, a kevés támpont miatt, a napló lesz az, aminek köztes bejegyzéseinek hála, időnként sikerül elborzasztania az olvasót egy-egy jelenetével.

Itt megjegyezném, hogy mennyire furcsán érdekes ez a történet. Egyrészről nagyon lassú, viszont mégis képes fenntartani az érdeklődést.
Az idő múlásával az aprólékos nyomozás leírása akár unalmassá is válhat, de az író által alkalmazott információadagolásnak köszönhetően, na meg a csavaroknak - amiket olyan jó megérzéssel időzít - egyszerűen lehetetlen megunni és félretenni. 

Egyébként számomra már az elkövető elnevezése is nagyon érdekesen hatott, és a könyv elejétől kezdve érdekelt, hogy mi lehet a jelentése. 
Annyit elárulok, hogy biztosan sok olvasónak ismerős lesz három majom jelentése. A negyedik majom jelentése pedig a ne cselekedj rosszat lesz. Ez lesz a gyilkos fő nézőpontja is. 

 A jelenetek leírásának részletességében és minél valóságosabb ábrázolásában J.D. Barker egy kicsit se marad el Chris Carter mögött, szóval itt is elmondanám, hogy valamivel erősebb gyomor kell a történethez, mint egy átlagos kriminél.

Értékelés: 10/10

Egyszerűen odaragadtam a lapokhoz, a történethez, alig várom, hogy a trilógia másik két részéról is meghozzam az ajánlót. 

Idézetek a könyvből: 

– Imádom ezt a fickót! Nem tarthatnánk meg?
– A kapitány ki fog nyírni, ha megint hazaviszek egy gazdátlan jószágot – felelte Porter.


A nők remekül kezelték a fájdalmat, az érzelmeket viszont nem. A férfiak remekül kezelték az érzelmeket, a fájdalmat viszont nem. Bizonyos esetekben a két dolgot nehéz volt elkülöníteni egymástól, de nem voltak azonosak.


– Mindannyian haldoklunk, Sam. Csak néhányan megőrzik közben a méltóságukat.


Az ember senkit sem tud annyira szeretni, mint a gyermekét, saját magát is beleértve.


  – Inkább azt kellene megköszönnöd, hogy vigyáztam a társadra. Annyi esze van, mint egy zsák krumplinak. Fogadni mernék, hogy ha bezárnád egy szobába, egy óra múlva holtan találnád, mert bedugta a nyelvét az egyik konnektorba.
  – Itt állok melletted – jegyezte meg Nash. – És mindent hallok.


A következő bejegyzés: Tomor Anita: Helló újra, kedves exem!


Megjegyzések

  1. Szia! Olyan problémába ütköztem letöltöttem volna a könyvet de nincs ilyen opció. Megnéztem, hogy a többi posztnál is eltűnt a letöltési lehetőség. Nem csak nálam, de egyik ismerősömnek sincs ott. Hogy esetleg lehet tudni mi történt, vagy javítva lesz-e?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Különböző okok miatt a blog "sajnos" így fog tovább üzemelni. Megértéseteket köszönöm. Pár facebookos és discordos csoportban rátalálhattok minden könyvre.:) De sokkal jobb a papír alapú.:)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Leiner Laura: Bízz bennem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 1.rész

Leiner Laura: Állj mellém - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 3.rész

Leiner Laura: Higgy nekem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 2. rész