Kollár Betti: Kosársuli - Kosársuli 1.rész

 „Minden nagy játékos önmagát motiválja.”
– Kevin McHale

 A könyv fülszövege: 

Török Luca életének legjobb éveire készül, miután felvették álmai iskolájába, a Budapesti Kosársuliba. Egy sor kihívást állít maga elé: teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új osztályába és barátokat találni.

De van, amivel ő sem számol. Például az új padtársával, a céltudatos és kitartó Konráddal, aki ugyanannak a csapatnak szurkol, és mivel balkezes, a könyökük néha összekoccan írás közben.

Vajon hogyan sikerül Lucának az új érzések, a szerelem, a tanulás és a sport között egyensúlyoznia?

Ajánló/Kritika: 

Nem régiben jelent meg Kollár Betti Kosársuli sorozatának második része, így megnézve a mostanában elolvasott pár könyvemet ez tűnt a legalkalmasabbnak az egy hónap után kimaradt első könyvnek. 

Kollár Betti nevét biztos vagyok benne, hogy nagyon sok olvasó ismeri -, akik nincsenek oda a magyar írókért, biztos vagyok benne, hogy már ők is hallottak róla -, és nekem is az egyik kedvenc magyar írómmá vált A vonzás törvénye című regényével. Szeretem azt a könnyed hangulatot és humort amit az írónő felszolgál a könyveiben -, ezt a könyvet eddig még inkább megkedveltem, mert én is szeretem a kosárlabdát, ahogyan az írónő is. Erről pedig azt gondolom, hogy mindig ad egy plusz löketet, ha olyan könyvet olvashat az ember, amelyen érződik, hogy témában közel áll az íróhoz. 

A történet címe is azt sugallja, hogy itt bizony hatalmas téma lesz a kosárlabda; és ez igaz is: a szereplők egy kosártagozatos iskola tanulói, mindig edzésre járnak, iskolai és városi versenyeken vesznek részt, mindenkinek meg van a kedvenc csapata, szóval a kosár teljesen átszövi a történetet, és a gyerekek életét. 

De mégsem egy sportregény, sokkal inkább egy középiskola életét bemutató történet, osztályközösséggel és szerelemmel. 

Őszintén szólva a története számomra A Szent Johanna gimi-t idézte vissza. A hősnő lassan összejön a sráccal, aki már a legelejétől tetszik neki; Krisz nevének elírása a naplóban; a kislétszámú osztály, ahol mindenki megkapja a maga kis karakterét... De azt meg kell hagyni, hogy jó érzéssel és gondolatokkal voltam tele mindig, tetszett, hogy visszaidézi számomra Leiner Laura könyvét. 

Emellett nagyon tetszett benne az is, hogy a szerelmi szál kis esetlen. Nagyon tetszett, hogy a 15 éves szereplők között nincs még meg az a komolyság, mint idősebb korban, sokkal inkább a félszegség jellemezte a kapcsolatukat és az építgetés, hogy vajon mi, hogy fog alakulni köztük. Sokkal reálisabb volt, mint a történet másik párja akik folyton szakítanak. 

Hatalmas pozitívum volt az is, hogy tele van a történet humoros szereplőkkel; nincs rossz oldal, a konfliktusok is a diákéletből és az életkorukból fakadnak. Teljesen azt az érzést adja, hogy valós tinikről szól. 

De persze ízlés kérdése. Hiába, ha sokkal jobban szeretem a drámaibb történeteket, ahol bizony van gonosz karakter, ez a történet is a szívembe lopta magát a maga stílusával. 

Más kérdés, hogy Luca karaktere már kevésbé volt szimpatikus; de ez megint csak ízlés. Én kevésbé bírom a szomszéd lány típusú karaktereket, akikben nincs semmi plusz. És az is kevésbé tetszett benne, hogy ennyire sérülékeny. Azt gondolom, hogy hiába versenysport, nem 15 évesen kellene ezeket és ennyi mennyiségű sérülést összegyűjteni. De természetesen példaértékű, hogy ennyire küzd és kitart az álmaiért. 

Értékelés: 8,5/10

A stílusa és a hangulata is tükrözi azt a megszokott középiskolás hangulatot. Könnyű volt olvasni, egyszerű volt és érthető. Nagyon jó érzéseket keltett bennem, és remélem ezzel nem csak én leszek így.

Idézetek a könyvből:

– Túró Rudi és lelkesítő beszéd – csóválom a fejem. – Mi lenne velem nélküled?

– Szerencsére ezt már nem kell megtudnod – vigyorodik el, majd kitárja előttem az ajtót.

Az első csók különleges dolog. Valószínűleg azért, mert nincs semmilyen tapasztalatod, csak elképzeléseid. Annyiszor próbálod már elképzelni, milyen lehet, megnézel egy csomó filmet, olvasod a romantikus regényeket, és számtalan helyzetben megálmodod, milyen is lesz. Ám amikor megtörténik, rájössz, hogy bármit képzelegtél is, az semmi nem volt a valósághoz képest.

– Nem gyengeség megosztani másokkal a fájdalmunkat és keserűségeinket. Erre vannak a barátok.

Írásban amúgy is jobban megy a kommunikáció, mert mégiscsak könnyebb, mint beszélni.

Haver! Tudhatnád, hogy egy nőnek sosem azt mondjuk, amit gondolunk, hanem amit hallani akar…

A következő bejegyzés: Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot!