Leiner Laura: 40 nyári nap

…vannak utazások, amikre egyedül kell menni.

A könyv fülszövege: 

A tizenkilenc éves Zoé nyári munkát vállal egy állatparkban, ahol a flamingókerttel szemközti pultnál árusít pereceket a látogatóknak. A monoton napok fénypontját eleinte csak a reggeli HÉV-ezés jelenti számára, ahol megtetszenek egymásnak egy vele egy időben utazó, de eltérő megállónál leszálló sráccal. Az idő előrehaladtával azonban Zoé a reggeli utazáson túl egyre több örömét leli az állatparki munkájában is. Zárkózottsága ellenére szép lassan összebarátkozik az állatparki dolgozókkal, különösen Szakóval, aki egyediségével és különleges gondolkodásmódjával tökéletesen kiegészíti az érettségi után megrekedt lányt, és segít tisztán látni önmagát.

A felnőtté válás előtt álló két fiatal útjainak kereszteződéséből egy nem mindennapi kapcsolat alakul ki, ami nem csupán végigkíséri, de nagyban meg is határozza Zoé állatparkban töltött negyven nyári napját.

Ajánló/Kritika: 

Őszintén szólva ennek az ajánlónak a megjelenését egyáltalán nem így terveztem, viszont annyira megcsúsztam minden könyv olvasásával, hogy a 40 nyári napot is csak augusztus végére sikerült kiolvasnom, és mivel nem sok könyvet olvastam ki mostanában; ajánló se nagyon készült. 

De, mint mindig Laura könyveit hatalmas megnyugvás olvasni. Az, ahogyan ez a nő mesélni tud, számomra egyszerűen páratlan. Az összes regényét olvastam már -kivéve a Közhelyeket -, szinte Laura regényein nőttem fel, a könyvespolcomon is a legfelső sort foglalják el a regényei, szóval hatalmas részben hozzájárult a könyvmoly énemhez, így most is alig vártam, hogy megjelenjen és a kezembe foghassam a legújabb regényét. 

Igaz, nem kezdtem bele egyből, mert vizsgaidőszakban nem igazán volt rá időm, de később láttam, hogy bizony elég megoszló kötet lett. Így nem véletlen lettem még kíváncsibb a történetre. 

És meg kell mondjam, én azt a csoportot erősítem, akinek bizony tetszett a történet. Igaz, nem volt kiemelkedő, és nem is lett a kedvencem az írónőtől, ahogyan az eszem se szállt el a fordulatoktól. Mert azt meg kell hagyni, nem valami akciódús és izgalmasnak se nagyon mondanám. 

De mégis megéreztem a monotonitásban az apró változások okozta pezsgést. Mert tudom milyen, nekem is voltak ilyen napjaim a nyári munka alatt. Átérzem mennyit jelent egy magamtól magamnak ajándék egy fárasztó nap után, és, hogy mennyit tud adni egy jó barát vagy az empatikus "felettesek" a munka közben.

Annak ellenére, hogy ennek a történetnek nem én vagyok a célközönsége, számtalan emléket felidézett bennem. 

De biztosra veszem, hogy a legtöbb olvasómnak volt már olyan nyári munkája, amikor örült, hogy vége a napnak és otthon pihenhet. Vagy kinek nem tetszett meg valaki a tömegközlekedésen ülve úgy, hogy sosem ment oda hozzá beszélgetni? És ki ne döbbenne rá, hogy igenis kezd véget érni a gyerekkora, és a döntéseink hatással vannak önmagunkra és másokra is? Ezeket a gondolatokat pedig személy szerint most először tapasztaltam meg ilyen mélyen olvasás közben, szóval ezért is hálás vagyok Laurának. 

Egyébként ő az egyik olyan író, akinek ha a könyveit olvasom, nem veszem észre, hogy mennyi idő telik el. Most is hihetetlen belegondolni, hogy több, mint 600 oldalas volt ez a regény. De szokásosan kikapcsolt, és szórakoztatott, és persze a már hiányolt és jól ismert LL humor is meg volt benne. 

Természetesen van egy srác most is. Szakó, aki megérdemelte, hogy a regény egyik kedvenc szereplőjévé váljon. 

Nagyon szerettem kettejük kibontakozó kapcsolatát, és azt ahogyan egymás napjait színesítették, és ők voltak azok a karakterek is, akikben a leginkább megnyilvánult, hogy ők még belül gyerekek. De alapból is remekül voltak megformálva; mind Zoé, mind Szakó karaktere. 

Értékelés: 10/10

Örültem, hogy láthattam Laura egy másik arcát is, és, hogy egy olyan témát választott ami nem túl népszerű. A könyv pedig minden hibája és egyhangúsága ellenére tökéletes volt, és számomra igenis meghatározó.

Idézetek a könyvből: 

– És beugrott, hogy nem leszek már többé gimis, meg hogy soha többé nem lesz olyan egyszerű, mint eddig volt, mert most már én döntök, és a döntéseimnek súlya van, ami agyonnyom, mert nem tudom, hogy helyes-e, és azt se tudom, mikor derül ki, és mi lesz, ha az derül ki, hogy nem – panaszoltam a hajamba túrva, Szakó pedig elgondolkodva bólintott.

– Tessék, rakd el, jönnek a látogatók, nem fogadhatom őket ebben, kabalaállat vagyok, nem pedig divatgörény

– Sprechen Sie Deutsch? – kérdeztem. Megrázta a fejét. – English? – próbálkoztam

– Français? – kérdezett vissza.

Na hát úgy pont nem beszélek.

… – a chupacabra létezése számomra nem vitatott, egyszer már szerintem láttam egyet a Blahán hajnalban

A nyári munkák ilyenek. Csak egy rövid állomás, aztán mindenki megy tovább a saját útján mondtam feladva a pénztárgépet.

A következő bejegyzés: Elle Kennedy - Sarina Bowen: Jófiú