Colleen Hoover: Verity

 – Igyunk arra, hogy a sors néha kifürkészhetetlen, de mindig arra az útra terel minket, ahová tartozunk!

A könyv fülszövege: 

Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.

Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.

Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait.

Ajánló/Kritika: 

Még mindig annyira imádom Colleen Hoover írásait! Ismét sikerült maradandó élményt okoznia az írónőnek, bár bevallom az elején kicsit izgultam, hogy vajon milyen lesz az ő tollából egy romantikus thriller, de nagyon hamar sikerült beszippantania a történetnek, és pár nap alatt ki is végeztem. 

És persze zsánerváltás ide vagy oda, ebből a történetből is áradt a már jól megszokott Hoover hangulat, Őszintén elképzelni se tudom, hogy hogyan juthatnak valakinek ilyen ötletek az eszébe, de bolondulok értük, és le a kalappal előtte. Ha kizárólag - és most csak és kizárólag - erre a könyvre koncentrálok, ez az eltitkolt napló vonal döbbenetesen erősre sikeredett, az ottani leírásoknál - majdnem mindegyiknél - csak döbbenten lestem ki a fejemből, mert Verity olyan dolgokat vallott be, amit szerintem egyáltalán nem ilyen formában kellene bevallania az embernek, minthogy például mennyire utálja a gyerekeit, és ahogy ez az egész egyre csak durvul... - Ez nagyon hamar ki fog derülni a történetből, de, mint minden ajánlónál, most is próbálok spoiler mentesen írni. 

Elképesztően kemény volt ezeket a napló részleteket olvasni, érzelmileg elképesztően tönkretettek, és ezzel Lowen se volt másképp. Őszintén szólva, teljesen meg tudtam érteni szegény nő helyzetét. Ehhez pedig még hozzájön az is, hogy Verity ott él a házban, csak tolószékbe került és teljesen magatehetetlen, mégis tele van a ház furcsaságokkal, például amikor valaki hirtelen rázárja Lowenre az ajtót, mintha a nő Verityt látna elsuhanni, eközben persze a nőről üvölt, hogy mennyire magatehetetlen. Röviden ezek a thrilleres szálak nagyon jól működtek, nagyon jól szították a feszültséget az egész történet alatt. 

Természetesen persze a romantika sem maradhatott ki a történetből, egy élmény volt olvasni Jeremy és Lowen lassan kiépülő kapcsolatáról. Rengeteget hozzátett ez is a könyvélményhez, lehetett nekik szurkolni, de persze végig ott volt a dilemma is: Jeremy nős, és a nő akkor is ott él a házban. De mégis ott volt az a kis szikra amiért az ember csak azért is drukkol nekik.

A múltbéli események rejtélyei nagyon erőteljesre sikeredtek, gondolok itt elsősorban a lányok halálának körülményeire, vagy például Verity balesetére. A naplóból sok mindenre fény derül, ezek pedig természetesen kellően sokkolják az olvasót, de engem viszont Jeremy szenvedése is nagyon megfogott olvasás közben, Hoover fájdalmasan jól megalkotta a gyászoló apa figuráját, szinte már én is éreztem mennyire fájdalmas neki a múlt. Viszont ott volt számára a kisfia, Crew, aki szintén nagyon érdekes karakter volt, hiába, hogy csak egy ötéves kisfiú, viszont én szerettem a kissrácot. 

Ami pedig még kifejezetten tetszett, az az, ahogyan Hoover megmutatta, azt az írótípust, aki sokkal inkább a megélhetőségért ír, mintsem a kiteljesedésért. Bár kicsit belezavarodtam amikor arról volt szó, hogy Lowen a pénzért ír, akkor mégis miért hagyja figyelmen kívül a közösségi médiát. 

Ami pedig a könyv végét illeti, na hát ott tátva maradt a szám. Nem mondom, hogy függővég volt, de volt egy bizonyos pont, ahol az írónő inkább az olvasó fantáziájára bízza a dolgokat. Általában ki nem állhatom az ilyen megoldásokat, főleg ha nem egy könyvsorozatról van szó, de Hoover ezt is jól megoldotta, nagyon jól működött a csavar amit bevetett, így a kezdeti sokk után csak elismerés jutott a könyv befejezéséhez. 

Értékelés: 10/10

Úgy érzem a fentiekben minden spoiler menteset elmondtam, így ide csak annyit hagynék, hogy nagyon remélem, hogy nem ez volt Hoover utolsó romantikus thrillere. 

Idézetek a könyvből: 

Már csak két fejezet van hátra az önéletrajzból. Imádkozom, hogy ne találjak folytatást hozzá, mielőtt elmegyek innen, mert nem bírnék ki több ilyen érzelmi hullámvasutat.

Ha két ember között felüti a fejét a vonzalom, onnantól már csak két lehetőségünk marad: engedni neki, vagy hagyni az egészet.

Nincs középút.

Mégis… minden nagylelkű figyelmeztetésem ellenére… tovább nyelik majd a szavaimat, mert ilyenek vagyunk.

Emberek.

Kíváncsiak.

Ilyen az, amikor valaki megjárja a poklok poklát: keresi a sorstársakat, azokat, akiknek még rosszabb… A többiek pedig belőlük merítenek erőt, bármilyen szörnyűség történt is velük. Mert mindig van lejjebb.

Süketelésben verhetetlen vagyok. Ezért is lettem író.

A következő bejegyzés: Leiner Laura: 40 nyári nap