Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

 – Maga született bölcselő, mademoiselle.

A könyv fülszövege: 

A híres Orient Expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egye idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket?

Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt…

Ajánló/Kritika: 

Rengeteget hallottam már erről a könyvről (és filmről) - de hát ki nem? - mégis csak most jutottam el odáig, hogy beelvágjak és megpróbáljam megfejteni az expressz rejtélyét. Lehet azért mert - eddig - nem voltam olyan nagy krimi rajongó, hogy előtte megnézzem a filmet is, így teljesen "vakon" kezdtem neki a történetnek. 

Maga a könyv őszintén szólva igen kellemes időtöltésnek bizonyult, elképesztően gyorsan haladtam vele, ami annak is köszönhető, hogy igen rövid fejezetekre van tagolva a könyv, és a fejezetcímeknek köszönhetően is sokkal jobban átláttam a történetet. - A fejezetcímeknek köszönhetően pedig sokkal könnyebb volt visszakeresni egy-két pillanatot a könyvben, mert őszintén szólva számomra az elején teljesen kusza volt az egész történet. 

Most viszont, hogy ezt a könyvet is kivégeztem - :D -, megértem mire ennyi év után is a nagy felkapottság, és tényleg nem véletlen lett népszerű ez a mű. 

Tényleg meg van benne minden ami megragadja egy krimi szerető - vagy épp nem szerető - olvasó képzeletét. Meg van a tökéletes helyszín, egy véres gyilkosság, megdönthetetlen alibik, ismeretlen indíték. Azt hiszem ennél több nem igazán kellhet. 

Magáról a történetről nem szeretnék most többet írni, különben hatalmas spoilerekbe ütköznénk, azt meg viszont nem szeretném, mert ahogy írni szoktam, mindenkinek magának kell megismerkednie a történettel. 

De a végéről még annyit, hogy számomra igazán megnyerő befejezés lett, a szám is tátva maradt tőle. Nem gondoltam volna az elején, hogy Poirot ennyire profin és emberségesen fogja megoldani ezt az ügyet. 

Értékelés: 10/10

Összességében szerintem egy igazán kellemes olvasmány lehet annak aki még nem olvasta. Nem sablonos, érdekes a sztori, igaz az elején összezavar, de a végén jön a mindent megérő AHA érzés. :D Tényleg csak ajánlani tudom. 

Idézetek a könyvből: 

– Nincs több mondanivalóm – felelte a lány hidegen.

– Nem baj – mondta Hercule Poirot. – Én akkor is kitalálom.

Meghajolt, távozott, és becsukta az ajtót maga mögött.

– Okosan tette ezt, barátom? – kérdezte Bouc. […]

– Barátom, ha nyulat akar fogni az ember, vadászgörényt tesz az üregbe.

– Igen, igen barátom – mondta türelmetlenül. – És bár csodálom a gondosságát, azt, hogy lépésről lépésre halad előre, mégis ki kell jelentenem, hogy itt fölöslegesen kerülgeti a dolgokat. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez az ember létezik. Az a kérdés, hogy hova tűnt!

[…]

– Téved, barátom. Nem szabad a kocsit fogni a lovak elé.

„Furcsa kis komédia szemtanúja vagyok” – állapította meg Poirot elgondolkodva.

– Hogy hívják azt az utast?

– Egy angol úr – nézegette a névsorát a kalauz –, a neve Harris.

– Jó jel, legalábbis Dickens szerint – mondta Poirot. – Ezek a Harrisok sohasem szoktak megérkezni.

Ez az eset megdolgoztatja a kis szürke agysejtjeinket.

 

A következő bejegyzés: Rick Riordan: A szörnyek tengere