Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstül

 De ami még fontosabb: megtalálom önmagam.

A könyv fülszövege: 

Ez lehetett volna Lucy tökéletes nyara: édes semmittevés a strandon az új pasijával és a legjobb barátnőjével, lazulás a haverokkal… Kell ennél jobb? De az anyja persze megint mindent elszúrt. Oké, Lucy tényleg kiszökött abba a buliba. Na és? Hát nem fogják fel a szülei, hogy nem hagyhatta ki az év partiját? Úgy látszik, nem, mert büntetésből egyből nyári munkára vezénylik: házakat kell festenie, ami épp elég gáz, de hogy Justin Marshall legyen a főnöke? Na ez viccnek is rossz! Jó, látványnak elviselhető a srác. Vagyis inkább nyálcsorgató. Ettől még az őrületbe kergeti Lucyt az állandó okoskodásával, meg azzal, hogy miatta a lány mindent megkérdőjelez, amit magáról és az életéről gondolt. Nem, Lucy egyáltalán nem ilyen nyárra vágyott, köszöni szépen. Viszont… talán pont ilyenre volt szüksége.

Értékelés/Kritika: 

Ismét egy nyári könyvajánlót hoztam nektek - bár őszintén szólva nem tudom még augusztus végéig hány ilyenre lehet még számítani -, ami nem csak a nyár miatt érdekes, hanem mert egy igen tanulságos LOL könyv a mai választottam - a LOL könyveket pedig tudjátok, hogy imádom :D. 
Már itt a legeslegelején le kell szögeznünk, hogy megint csak egy olyan könyvről van szó ami sokkal jobban megfogott, mint ahogy én azt vártam. Na, de most nem épp a történet miatt - persze be kell vallani, az is igazán tetszett, - hanem csak egy-egy részlet miatt, amik szinte a lelkemig hatoltak olvasás közben, így pedig sokszor kaptam magam azon olvasás közben, hogy elgondolkodok az én helyzetemen, vagy azon, hogy én mit hogyan csinálnék Lucy helyében, vagy éppen csak arra lettem figyelmes, hogy a könnyeim potyognak - persze ez lehet csak a túlzott érzékenységem miatt történt :). Így ez is egy olyan könyv lett, ami engem is a változtatásokra ösztökélt. 

A történet legelső fejezetében főhősünk, Lucy, a tipikus menő lányt játssza, és elkezd mesélni Justinról, a suli egyik legmenőbb srácáról, hogy mekkora öntelt nőmágnes, és a barátnőjével ellentétben őt mennyire hidegen hagyja. Ezzel ellentétben már a második fejezet egy teljesen más véleményt alakít ki az olvasóban, megismerkedünk a depresszióval küzdő édesanyjával, a szinte semmit sem sejtő kisöcsivel, a melegszívű de nagyon is szigorú apával, és a feszültséggel teli családi házzal, ahol Lucy a mindennapjait éli. A ház tele van Lucy saját magától való félelmeivel, az édesanyja szeretete iránti sóvárgással, az elfogadhatatlansággal, ezek a negatív gondolatok pedig elég bizsergető hangulatot kölcsönöznek mind a háznak, mind a családtagoknak.

 

Lucy egy igazi szeles lány, persze meg van a magához való esze, viszont igaz, elég makacs, és önbizalomból is elég keveset adott neki a sors. Aztán ott van a pasija, Zach, aki egy igazi seggfej, akiinél rosszabb barátot el se tudok képzelni, na meg az a bizonyos "legjobb barátnő" Marissa személyében, akivel mindent meg lehet osztani - még a pasinkat is. Aztán ott van Justin, aki az első fejezeben - Lucyhoz hasonlóan - elég rossz képet fest le magáról. De később a nagyképű szépfiú is átalakul egy helyes, vicces, felelősségteljes sráccá, aki persze sose fél kihasználni a helyzetet ha egy kis flörtre kerülne a sor. 

De, hogy mégis mi az ami ennyire megérintett az egész történetben? Az maga Lucy. Ahogy a történet vége felé próbálja megtalálni önmagát, és leírja mik azok a dolgok amik miatt megéri változni és szeretne önmaga lenni, egyszerűen megérintett, abban a pillanatban tudtam, hogy ez is egy olyan könyv, ami után muszáj megváltoznia az ember nézőpontjának egyes dolgokkal kapcsolatban. Ez a kis bekezdés volt az ami igazán rádöbbentett arra, hogy igenis lehetek önmagam, viselkedhetek, öltözködhetek úgy ahogy nekem tetszik, és nem kell félnem megmutatnom azt, hogy ki is vagyok én valójában. - Ezt leszámítva persze voltak még részek amik elgondolkodtattak, vagy megkönnyeztettek, de azt már nem spoilerezem le. ;)

Idézetek a könyvből: 

– Csak hogy tudd – hajol felém –, én nagyon komolyan veszem a barátságot. – Most én nézek rá zavartan. – Az a fajta barát vagyok, aki megpróbálja összerakni a másikat, ha az valami miatt szétesik. Ezt vésd az eszedbe.

– A mai napom még mindig jobb volt a tegnapinál – forgatom színpadiasan a szemem, amivel végre sikerül megnevettetnem.
– Lucy, ezzel nem mondtál sokat. A tegnapi volt életed eddigi legrosszabb napja.
– Ez nem igaz.
– Nem?
– Előtte minden sokkal rosszabb volt, csak nem tudtam róla – mosolygok, utalva a korábbi beszélgetésünkre.

– Jól gondoltam, hogy bátor lány vagy.
– Vagy csak totál őrült – nevetek én is.


… mégis mikor lett az az életcélom, hogy átlagos legyek?

– Ne hívj Lucindának – állok fel, és keresztülvágok a füvön a kocsijához.
– Miért ne? Így hívnak, nem?
– Mert ne – morgom.
– Oké. A Lucinda amúgy is túl előkelő név. Összehánytad a kocsimat. Egy Lucinda nem tett volna ilyet.

A következő bejegyzés:  Kiera Cass: A korona - A Párválasztó 5.rész