J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly

– JORDAN! MAGÁT LEFIZETTÉK, HOGY A TŰZVILLÁMOT REKLÁMOZZA!? A MECCSEL FOGLALKOZZON!

A könyv tartalma: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Harry Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt ki a Kóbor Grimbuszon, ami elviszi őt abba a világba, ahová egész nyáron vágyott. Az Abszol úton ijesztő hírek járják: az Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett börtönből megszökött egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába tart. Harry pedig egy véletlen folytán tudomást szerez róla, hogy az illető az ő nyomát követi.

Kritika: 

Úgy gondolom az azkabani fogoly okkal lett sokak kedvenc Harry Potter része, hiszen tényleg az egyik legjobban megírt kötet. 

A könyv eleje most hál istennek nem egy szokásos ismétléssel indít. Harry kezdeget a saját lábára állni, és nem meghunyászkodni Dursleyékkel szemben. Megpróbálja a saját javára fordítani a helyzetet, és nem csak tűrni a kínszenvedést. De nem is Harry lenne, ha a dolgok már az első oldalon rosszra fordulnak, és nem sokkal később a Kóbor Grimbuszon ülve biztosan lepereg előtte a nem túl biztató jövője. Viszont különös mód mindenki elnézővé, aggódóvá, és védelmezővé válik vele szemben, ennek pedig nem más az oka, mint a hírhedt sorozatgyilkos: Sirius Black. 

Siriusként egy újabb szereplőt köszönthetünk a köreinkben, csak úgy, mint Remus Lupint, az új SVK tanárt, valamint a különc Trelawney professzort, aki jóslástant tanít a gyerekeknek. És persze - majdnem elfelejtettem - érkezik még egy karakter a későbbiek folyamán, de nem szeretném lelőni a poént azok számára, akik még nem olvasták a könyvet. 

Az új szereplők küzöl, nekem egyértelműen Lupin professzor a kedvencem, ilyen tanárt kívánnék mindenkinek, mint amilyen az ő karaktere. Nem túl szigorú, de megköveteli a tudást, az órái élvezetesek, és egyenrangú félként tekint a gyerekekre. 

Ellenben Trelawneyval, aki belőlem is a trióhoz hasonló érzéseket vált ki. A ködös halandzsáival, és az állandó jóslataival Harry haláláról, kiborító tud lenni, és sok is. Mégis hihetetlen, hogy az összes jóslata bevált valamilyen szinten, ha nem is úgy, mint ahogy ő állította. 

Aztán ott van még Sirius, akit őszintén szólva a könyvön beül én nem igazán kedvelek, viszont filmen belül az egyik kedvenc karakterem - ott sokkal élettel telibbnek van feltüntetve, mint itt, a könyvben, ez pedig nagyon tetszik. 

Történetileg már nagyjából kezdünk kievickélni a gyermekvilágból, már az előző rész is sötétebb volt az elsőnél, ez a sötétség pedig ebben a részben tovább fokozódik.

Az egyik gonosz személyben a hullaszerű dementorokat ismerhetjük meg, amik kiszívják az emberből az örömöt, és a boldogságot. . Az egyik kedvencemmé váltak a dementorok Rowling ötletei közül, már önmagában a háttértörténetük miatt is: Rowling depressziója miatt, ami megalkotta őket. És azt is abszolút imádom, hogy az utóhatásukat csokival lehet csökkenteni. :D 

Volt néhány idegesítő momentum is, amik jórészt a karakterek életkorából adódik. Ez igazából főleg Harryre értetik. Le sem bírná tagadni,  hogy kamaszkorba lépett, egyszerűen csak megy a feje után, nem hallgat senkire, és megint csak megtalálta a bajt. Amit még ide tudnék sorolni, az Hermione árulkodása, de ez igazából egyáltalán nem karakteridegen. 

Viszont a kamaszkor már kevésbé elmondható Pitonról, akit egyszerűen elvakított a gyűlölet, és egy háromévest is megszégyenítő hisztirohamot produkált le, majdnem a könyv felében. Számomra ebben a történetben Piton egyáltalán nem szimpatikus. 

Értékelés: 8.9/10

Bár kicsit sötétebb és borúsabb kötetről van szó, Rowling még mindig számos meglepetést tartogat az olvasóknak és hatalmas csavarokkal teszi  izgalmasabbnál izgalmasabbá  a történetet. Ahogy pedig egyre előrébb haladunk az időben, úgy tágul egyre jobban az általunk megismert mágusvilág, egyre több mindent tudunk meg a szereplőkről és azok múltjáról. 

J.K. minden egyes apróságával fantasztikusabbá teszi az egész sorozatot. 

Idézetek a könyvből: 

Beletelt pár másodpercbe, mire Harry, Ron és Hermione magukhoz tértek első döbbenetükből. Végül Ron mondta ki azt, amire mindhárman gondoltak:

– Maguk megőrültek.

Gusztus dolga, gondolta Harry. A macska sűrű, rőt bundája egészségesen fénylett, de végtagjai kimerítették a karikaláb fogalmát, s morcos pofája olyan lapos volt, mintha frontálisan ütközött volna egy kőfallal.

Hagrid teát töltött, és megkínálta a fiúkat saját készítésű molnárkával. Azok elfogadták a teát, de a süteményből nem kértek; túlságosan is jól ismerték Hagrid konyhaművészetét.

 A pikkelyes majmokra emlékeztető undok víziszörnyek abban lelték örömüket, ha úszóhártyás kezükkel jól megszorongatták a gyanútlan fürdőzők nagylábujját.

Hermione (…) kivétel nélkül minden este ott ült a klubhelyiség sarkában, könyvkupacok, számmisztikatáblázatok, rúnaszótárak, szorgalmas muglikat ábrázoló képek és sűrűn teleírt jegyzetlapok között. Sokszor órákig nem szólt senkihez, és jaj volt annak, aki zavarni merte.

A következő bejegyzés: Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5.rész - Remény