Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 1.rész - Hercegnő születik
Például nagyon rendesen bánnak a macskájukkal, akit kóbor kiscicaként fogadtak be és neveltek föl, hogy most a csirkeszárnyat dézsmáló patkányokat kergeti a salátabárban.
Tartalom:
Mia Thermopolis az egyik percben még teljesen átlagos, tizennégy éves manhattani kamaszlány, a következőben pedig már Genovia trónörököse, akinek minden lépését egy állig felfegyverzett testőr követi, hercegnői illemtanleckéket kap igencsak nehéz természetű nagyanyjától, akit Grandmère-nek kell szólítania, és külsejének megváltoztatásán egy Paolo nevű stylist fáradozik. Miának minden porcikája tiltakozik a hercegnővé válás ellen, hisz, bár lapos mellével és langaléta termetével egyáltalán nincs megelégedve, valójában egész jól érzi magát a bőrében az Albert Einstein Gimnázium diákjaként. És hogy Genoviába költözzön? Bocsi, ez valami vicc?
Véleményem:
Pár napja valahogy rábukkantam erre a könyvre, azóta pedig teljesen beleszerettem, alig várom, hogy elolvassam a sorozat következő részét.
Még alsós voltam, amikor először találkoztam ezzel a könyvvel, de akkor számomra túl sok részből állt a sorozat, és nem igazán vettem rá magam arra, hogy belekezdjek. De már akkor rengetegen dicsérték.
Ha logikus szemmel nézem a könyvet, akkor igazából elég egyszerűnek találom, és nem is szólnak semmiről. Az egész rész egy sémára épül: adott az elején egy hatalmas probléma, ami körül az egész köteten át megy a szívás, de aztán a könyv végére érkezik egy megoldás, ami egyfajta viszonylatos lezárás.
Kicsit utána olvastam a könyvnek, és arra jutottam, hogy ez az egész sorozat amolyan epizodikus könyv-sorozat, vagyis bárhol el lehet kezdeni, akkor is érteni lehet mindent. De akkor mi az ami eladja a sorozatot? Mi lehet az, ami ekkora világsikerré tette? Elég egyértelmű. Hiszen Meg Cabot stílusa és humora elképesztő. Nagyon sokszor nevettem fel a könyv során hangosan, leginkább Grandmére és Mia beszólásain. Számomra ők vitték a prímet.
Így, már az első könyv magával ragadott. A többi részre természetesen még kíváncsibb vagyok, és csak remélni tudom, hogy még 1000-szor szórakoztatóbbak lesznek, mint ez. Cabot humora szerintem nagyon jó, és a stílusa is amolyan olvasmányos. Simán elhittem azt amit írt, és rendkívül közel éreztem magam a szereplőkhöz. Szinte olyan érzést keltett az egész, mintha én is abba a suliba járnék, vagy esetleg ott ülnék Kövér Lulu mellett, miközben Mia a naplóját írja. Egyszerűen már ez az egy könyv is maga a szórakozást jelentette számomra.
Amiről még megéri beszélni, az a fantasztikus mellék szereplő felhozatal. Egyszerűen olyan jól kezeli az írónő ezt a témát, hogy öröm volt olvasni. Mindenkinek meg volt a maga személyisége, és az összes karakter egyéniséggé vált. Igazából bármelyik másik szereplő naplóját elolvasnám.
Ami még nagyon bejött, azok a popkultúrális utalások voltak. Oké, belátom, a legtöbb ma már nem mond semmit, de lehet, hogy egy idősebb olvasónak elég sokat mond a 2000-es évek elejéről.
Ha valaki még nem olvasta ezt a könyvet, akkor fogadja meg a tanácsomat és olvassa el, esetleg haladjon a többi résszel, nem hiszem, hogy bárki megbánná. De természetesen csak akkor, hogyha tetszett az első rész.
Természetesen nem ez a könyv-sorozat fogja megváltani a világot, de rendelkezik egy olyan kisugárzással, amitől olvasás közben elkezd mosolyogni az ember, vagy épp nevetni. Egyszerűen csak beleélem magam, és elfelejtem a külvilág összes baját, és zaját. (DE persze sok ilyen könyv van.) De hát ez az olvasás lényege.
Idézetek a könyvből:
"– (…) Nem értelek, Mia. Itt görcsölsz összevissza, és magad elől is letagadod az érzéseidet. Miért nem nézel szembe velük, most az egyszer? Az érz
éseid fontosak, tudod?"
"Azt mondta, ideje éves látogatását lerónia valakinél, amit Baden Baden-nek hívnak. Ez biztos annak az ürgének a barátja, akivel régebben járt, valami Boutros-Boutros Akárkivel."
"Arra gondoltam, hogy valamit hazudni kéne. Talán mondhattam volna, hogy „sajnálom Lana, nem mehetek, mert az izlandi miniszterelnökkel vacsorázom”, vagy „egy tengerjáró hajót kell felavatnom” vagy effélét. Rengeteg kibúvót találhattam volna. De most az egyszer, először életemben kiböktem az igazat.
– Nem mehetek – mondtam –, mert a mamám nem enged el ilyen bulira."
"Akárhogy s mint – mondta magában – ,
egyvalami nem változik. Ha rongyos vagyok is,
legbelül csak megmaradok hercegnőnek.
Könnyű lenne a hercegnőt játszanom,
ha selyembe-bársonyba öltözhetnék.
Sokkal nagyobb dolog úgy maradni meg hercegnőnek,
hogy ezt senki nem tudja.
Frances Hodgson Burnett:
A PADLÁSSZOBA KIS HERCEGNŐJE
(Görög Lívia fordítása)"
"Miért nem hagy békén? Miért, miért, miért? Nincs nekem amúgy is elég bajom? Bukásra állok matekból, az anyám a matektanárral jár, és én vagyok Genovia hercegnője.
Valamit muszáj csinálnom."
Véleményem:
Pár napja valahogy rábukkantam erre a könyvre, azóta pedig teljesen beleszerettem, alig várom, hogy elolvassam a sorozat következő részét.
Még alsós voltam, amikor először találkoztam ezzel a könyvvel, de akkor számomra túl sok részből állt a sorozat, és nem igazán vettem rá magam arra, hogy belekezdjek. De már akkor rengetegen dicsérték.
Ha logikus szemmel nézem a könyvet, akkor igazából elég egyszerűnek találom, és nem is szólnak semmiről. Az egész rész egy sémára épül: adott az elején egy hatalmas probléma, ami körül az egész köteten át megy a szívás, de aztán a könyv végére érkezik egy megoldás, ami egyfajta viszonylatos lezárás.
Kicsit utána olvastam a könyvnek, és arra jutottam, hogy ez az egész sorozat amolyan epizodikus könyv-sorozat, vagyis bárhol el lehet kezdeni, akkor is érteni lehet mindent. De akkor mi az ami eladja a sorozatot? Mi lehet az, ami ekkora világsikerré tette? Elég egyértelmű. Hiszen Meg Cabot stílusa és humora elképesztő. Nagyon sokszor nevettem fel a könyv során hangosan, leginkább Grandmére és Mia beszólásain. Számomra ők vitték a prímet.
Így, már az első könyv magával ragadott. A többi részre természetesen még kíváncsibb vagyok, és csak remélni tudom, hogy még 1000-szor szórakoztatóbbak lesznek, mint ez. Cabot humora szerintem nagyon jó, és a stílusa is amolyan olvasmányos. Simán elhittem azt amit írt, és rendkívül közel éreztem magam a szereplőkhöz. Szinte olyan érzést keltett az egész, mintha én is abba a suliba járnék, vagy esetleg ott ülnék Kövér Lulu mellett, miközben Mia a naplóját írja. Egyszerűen már ez az egy könyv is maga a szórakozást jelentette számomra.
Amiről még megéri beszélni, az a fantasztikus mellék szereplő felhozatal. Egyszerűen olyan jól kezeli az írónő ezt a témát, hogy öröm volt olvasni. Mindenkinek meg volt a maga személyisége, és az összes karakter egyéniséggé vált. Igazából bármelyik másik szereplő naplóját elolvasnám.
Ami még nagyon bejött, azok a popkultúrális utalások voltak. Oké, belátom, a legtöbb ma már nem mond semmit, de lehet, hogy egy idősebb olvasónak elég sokat mond a 2000-es évek elejéről.
Ha valaki még nem olvasta ezt a könyvet, akkor fogadja meg a tanácsomat és olvassa el, esetleg haladjon a többi résszel, nem hiszem, hogy bárki megbánná. De természetesen csak akkor, hogyha tetszett az első rész.
Természetesen nem ez a könyv-sorozat fogja megváltani a világot, de rendelkezik egy olyan kisugárzással, amitől olvasás közben elkezd mosolyogni az ember, vagy épp nevetni. Egyszerűen csak beleélem magam, és elfelejtem a külvilág összes baját, és zaját. (DE persze sok ilyen könyv van.) De hát ez az olvasás lényege.
Idézetek a könyvből:
"– (…) Nem értelek, Mia. Itt görcsölsz összevissza, és magad elől is letagadod az érzéseidet. Miért nem nézel szembe velük, most az egyszer? Az érz
éseid fontosak, tudod?"
éseid fontosak, tudod?"
"Azt mondta, ideje éves látogatását lerónia valakinél, amit Baden Baden-nek hívnak. Ez biztos annak az ürgének a barátja, akivel régebben járt, valami Boutros-Boutros Akárkivel."
"Arra gondoltam, hogy valamit hazudni kéne. Talán mondhattam volna, hogy „sajnálom Lana, nem mehetek, mert az izlandi miniszterelnökkel vacsorázom”, vagy „egy tengerjáró hajót kell felavatnom” vagy effélét. Rengeteg kibúvót találhattam volna. De most az egyszer, először életemben kiböktem az igazat.
– Nem mehetek – mondtam –, mert a mamám nem enged el ilyen bulira."
"Akárhogy s mint – mondta magában – ,
egyvalami nem változik. Ha rongyos vagyok is,
legbelül csak megmaradok hercegnőnek.
Könnyű lenne a hercegnőt játszanom,
ha selyembe-bársonyba öltözhetnék.
hogy ezt senki nem tudja.
Frances Hodgson Burnett:
A PADLÁSSZOBA KIS HERCEGNŐJE
(Görög Lívia fordítása)"
"Miért nem hagy békén? Miért, miért, miért? Nincs nekem amúgy is elég bajom? Bukásra állok matekból, az anyám a matektanárral jár, és én vagyok Genovia hercegnője.
Valamit muszáj csinálnom."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése