Kristen Callihan: VIP 1.rész - Idol

Mindenki azt hitte, az övé.

De én tudtam, hogy az enyém.

Tartalom: 

„A ​zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”

LIBBY

Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.

Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?

KILLIAN

A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.

Most minden romokban hever.

Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.

A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.

Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.

Véleményem: 

Mindig is szerettem a rubin pöttyös könyveket, hiszen képes az ember eszébe juttatni, hogy néha igenis és vannak "boldogan éltek, amíg meg nem haltak" befejezések. Mind olyan történet amelyben pont annyi romantika van, amennyi kell. Van benne elegendő humor, ami pont annyira lazít az eseményeken amennyire kell. Kellő erotika, ami megfűszerezi a sorokat. Mélység, ami érdekessé teszi a sorokat.Elég részletesség, hogy szerethetővé és elfogadhatóvá tegye a szereplőket. 

Kristen Callihan minden szempontból teljesítette ezeket a szempontokat a könyvvel kapcsolatban. De...és most jön a nagy DE.  Rengeteg történettel megesik, hogy fantasztikus a kezdés, ötletes az elképzelés, de a végére kipukkad a lufi. Az Idollal is valahogy így jártam. Valamiért az elejéhez képest többet vártam. Kaptam egy remek könyvet, egy remek történetet, viszont olvasás közben rengeteg olyan pillanat akadt, ami nem kapott elég figyelmet, és nem lett eléggé kidolgozva, ez pedig csak lejjebb húzta az egész könyvet. 

Libby egyszerű lány. Ezzel pedig nem vagyok se szűkszavú, se túlzó. Ez még a történet beleképzelgése miatt is előny lehet, hiszen sokkal egyszerűbb beleképzelni magunk egy ilyen egyszerű karakterbe, mint egy bonyolultabb "sztáréba". Viszont... és megint érkezik a nagybetűs DE. Ez az egyszerűség néha nagyon butává teszi a karaktert. Tényleg, nagyon szerethető karakter, de eléggé sajnálatra méltó. Kedves, de nagyon nagyon naiv. Nagyon kedveltem az egész könyv alatt, de mellette nagyon bántott, hogy egy huszonéves lány ilyen életet él. 

Na de érezzünk együtt, és fogadjuk el a helyzetet. Ez még működőképes élet is, hogyha sikerül elfogadnunk. Képzeljük el, hogy minden oké, éljük a mi remete életünket...aztán jön Killian James és mindent felforgat. 

Ez már annyira megszokott, klisés megoldássá vált... szinte minden második könyvben történik egy ilyesmi felfordulás. Adott a magának való lány, aztán megjelenik egy nagyképű pasi, aki két szóval meg tudja változtatni a lány jellemét. Oké, hogy rendszerint hatnak ránk mások, és sokszor szükségünk van segítségre, viszont ennél a könyvnél akkora arcon csapás volt, hogy néhány fejezetnyi hezitálás után,egyről a kettőre megváltozik Libby jelleme. Bevallom nem igazán szeretem az ilyen hatásvadász dolgokat. Ha már ekkora változásról van szó, akkor legyen nehéz, megterhelő, felemésztő, kemény és mindenképpen megpróbáltató. Ha pedig túljut rajta, a saját erejéből, akkor el is hiszem, hogy megváltozik és más irányba folytatódik az élete. Viszont egy "Killian James maga az Isten, és nincs hozzá fogható férfipéldány a Földön" típusú karakternek köszönhetően nem tudja elhitetni velem az élményt, és a megtapasztalást. 

De, hogy jót is mondjak a két szereplő  közötti szerelmi, és erotikus kapcsolat iszonyatosan jól ki lett dolgozva. Eltalálta az első szótól az utolsóig.  Minden ilyen jelenetet amit olvastam könnyen magam elé tudtam képzelni, Intim volt és merész. Viszont a két karakter közötti szerelem kibontakozása egy kicsit cukormázasra sikeredett, de ez legyen a legkisebb gond. Libby részéről értettem a dolgot, az ő ábrázolása és ismertetése még valóságosnak is hatott. Együtt tudtam érezni vele. De Killian.... ő mindent megkapott egész életében, forrófejű, hirtelen cselekvő, nem számít semmi és senki, csak az ő boldogsága abban a pillanatban, és akkor megjelenik Libby, aki semmilyen formában sem az esete és akkor bummm szerelembe is esett. Oké, biztosan van ilyen a valóéletben is. A rossz fiúból hirtelen jó lesz, a megfelelő lány hatására. Láttam is, és tapasztaltam is ilyet. De nem ilyen módon, nem ennyire hirtelen, és nem ennyire jellemfordító módon. Semmi folyamat nem volt, csak a nagy hirtelenség. Teljesen olyan érzést keltett, mintha az írónak meg lett volna szabva, hogy ezt az egészet egy könyvbe foglalja össze. 


A könyv felépítését tekintve, azt kell mondanom, hogy számomra élvezetileg az első negyed tetszett a legjobban. Amikor csak Libby és Killian volt.Abban a közegben ami ott volt, tökéletesen kiismerhetőek voltak, tetszettek a leíró részek, és az élet amit éltek. 
Aztán hirtelen, mint akit pofon vágott a valóság, belecsöppentünk Killian bulizó életébe.  Valahogy nem esett jól a folytatás. Sokkal inkább átérezhető volt Libby élete, mint ez a másik élet, amibe csak így belekeveredtünk. Az író egyszerűen csak kirántott engem is és Libbyt is ebből a nyugodt kis környezetből, és beledobott a mély vízbe. Ettől kezdve pedig elkezdett merülni az egész történet. 
Jött a se veled, se nélküled élet, a "jobb nélkülem, inkább elengedlek" drámák, majd a mindent elsöprő kibékülések, ez az egész pedig úgy kezelve, mintha az egész meg sem történt volna. Majd jött az ásó, kapa, nagyharang és irány az oltár. Miért kellett ilyen vég ennek a könyvnek? Szerintem marhára nem ez teszi fel az i-re a pontot egy történetben. 
Valahogy minden romantikus könyv végére azt várja az olvasó, hogy a két szereplőnk összejöjjön, és kapjon az írótól egy olyan sugallatot, hogy együtt is maradnak örökké. 


Kristen Callian regényének elején már tisztában vagyunk ezzel az egésszel, de mégis úgy adagolja az egészet, mint ahogy a fagyi gombócokat pakoljuk egymásra. Teljes mértékben így tálalja a szerelem érzetét. Összejöttek, együtt vannak, veszekednek, kibékülnek, sírnak egy sort, majd nyomás az oltár elé. Teljesen felesleges az egész. 


A másik téma a zene, amit az író ötletként vett magához. Szeretem az ilyen könyveket, amik a zenével foglalkoznak, mert szerintem mindenki szereti bővíteni a zenekönyvtárát. Ebben a könyvben is voltak ilyen helyzetek, bár nekem ezek a számok nem igazán jöttek be. De persze ezek is külön színfoltot adtak a történetnek. Viszont ebben a könyvben eléggé sablonosnak éreztem a zene kiaknazását.A karakterek még okék voltak, hogy zenész és híresség. Viszont az, hogy Libby titokban zenéket ír, és a szülei is zenészek voltak, és még az ehhez hasonló dumák, nekem nem igazán úgy jött le ahogy szerettem volna, vagy ahogy az író elképzelte. Nekem egyáltalán nem illett a képbe. Sokkal jobban tetszett volna, hogyha Libbynek semmi köze nincs a zenéhez, de Killian felfedezné a tehetségét például az énekléshez. Vagy esetleg, hogy ne legyen ekkora hasonlóság a két karakter között, Libby foglalkozhatott volna könyvírással. Egyszer érdekes volt ez a zenész történet, de már másodjára nem annyira. 


Összességében viszont nem rossz könyv. Néhol megnevettet, néhol a szereplők fejét a falba vágnád, néha szerethető, néha unalmas. De azért nem olyan rossz. Viszont plusz pont, hogy változnak a szemszögek, így sokkal érzékletesebb az egész. 

Aki szereti a romantikus, erotikával fűszerezett könyveket, "minden jó ha a vége jó" befejezéssel, amelyben a főszereplő pasihoz nincs fogható, és maga a megtestesült tökély, amelyben egy átlagos, hétköznapi lányból is lehet sztár, annak biztosan tetszeni fog a történet. Viszont ha valami többre vágyik az ember, valami gondolkodtatóra, tanulságosra, akkor nem ez az a könyv amit keres. Könnyed, romantikus csemege, ami felidézi, emlékeztet arra, milyen szerelmesnek lenni. 

Idézetek a könyvből: 

"Ez az igazság. Döbbenetes, mégis furcsa megkönnyebbüléssel tölt el, mintha eddig csak vándoroltam volna, és most végre hazaérkeznék."

"Gyönyörű. Gyönyörűnek nevezett, és úgy futtatta végig rajtam sötét tekintetét, mintha én lennék a lényeg, az egyetlen lényeges dolog az életében."

"-Azt látjuk, amit látni akarunk. És ha ügyes vagy, akkor az emberek azt látják, amit te mutatsz nekik."

"Ez az, amit soha, senki nem mond ki hangosan. A szexiség egyszerre fegyver és védőfal."

"Hirtelen eszembe jut, hogy a sajtó szerint Jax angyalbőrbe bújt kisördög, és Killian az angyal, aki ördögnek adja ki magát."