Jennifer L. Armentrout: Míg a halál...

 Az embereknek ritkán adatik meg egy második esély.


A könyv fülszövege: 

Tíz év telt el az óta, hogy Sasha Keaton elhagyta nyugat-virginiai otthonát, miután kiszabadult a Vőlegény néven ismert kegyetlen sorozatgyilkos karmaiból.

Amikor Sasha tíz év után végül hazatér, hogy segítsen a családi fogadó körül, úgy tűnik, élete kirakósának darabjai végre a helyükre kerülnek. Amikor aztán a lányt ismét veszély fenyegeti, Cole Landis FBI ügynök is újra felbukkan, és fogadalmat tesz, hogy helyrehozza tíz évvel korábbi hibáját, és ezúttal megvédi őt.

Aztán eltűnik egy nő. Majd még egy, és a Vőlegény borzalmainak egyetlen túlélője egyre nyugtalanítóbb üzeneteket kap. Cole soha sem volt képes megbocsájtani magának, hogy nem tudta megvédeni Sashát, és mindenre kész, hogy most megtegye. Mert a lány szórakoztató szexissége alatt, amibe tíz éve beleszeretett, acélkemény erő lakozik, és emiatt csak még jobban szereti.

Valaki azonban figyel. Vár. Így Sasha első hibája könnyen az utolsó is lehet.


Ajánló/Kritika: 

Először nagyon nagyon tartottam ettől a könyvtől, mert még életemben nem olvastam kristály pöttyös könyvet, így fogalmam sem volt, hogy mire is számíthatok, bár az írónő Luxen sorozata igazán elnyerte a tetszésem - igaz, még csak az első részeket olvastam. És most, hogy kivégeztem ezt a könyvet is, egyáltalán nem bántam meg, hogy azon a nyári napon anno belekezdtem. 

A könyv elég érdekes elegye a kriminek és a romantikának, és meg kell mondjam ez eléggé tetszett is, ám az igazi varázst számomra a főszereplő, Sasha karaktere nyújtotta. Imádtam ugyanis azt az utat amit a lány bejárt a történet során. Ahogy feldolgozott egy ekkora traumát, ahogy próbált teret engedni a szerelemnek, próbált elég erős maradni az élethez, mindez pedig egyáltalán nem volt könnyű feladat. 
Nagyon szép volt a fejlődés, és a sok-sok fájdalmas, aggódó, vagy akár boldog pillanat amit a karakter átélt az út során. 

A romantikus rész is nagy kedvencemmé vált a történet során. Hatalmas öröm volt látni, ahogy egy második esélyt kap egy rég elfeledett szerelem. A múltjuk során szerzett félelmeik - mind Colé, mind Sasháé - pedig csak még érdekesebbé tették a közös kalandjukat. A kapcsolatuk tényleg, az egész történet során gyönyörűen alakult, imádtam azt a tomboló kémiát ami kettejük közt volt, a gyönyörűre sikeredett erotikus jeleneteket és a viccesebb szituációkat is. 
Cole pedig egy igazi álompasi. :D

Aztán ott van a krimi része is a könyvnek, amitől az elején eléggé tartottam, de aztán kiderült, hogy ez a könyv egyik legnagyobb erőssége. 
Végig az volt a fő kérdés hogy vajon ki a gyilkos, és mi lesz Sashával a történet végére, hiszen egyértelmű, hogy ő a célpont.
Én személy szerint rengeteg karakterre gyanakodtam, olyanokra is akik nem is voltak úgy igazán  megemlítve a történetben, de azt kell mondjam még így is zseniális volt a gyilkos kiléte. Amikor pedig kiderült ki is a Vőlegény, egyszerűen sokkot kaptam milyen ügyesen elterelte róla a gyanút az írónő, mint ahogy a többi gyanúsítottamról is. 
Rendkívül imádtam ezt a szálat is. 

Értékelés: 10/10
Igazából semmi belekötni való nem akad, imádtam úgy ahogy meg lett írva. Izgalmas, egyedi, óriási a krimi szál - bár nem igazán szoktam krimit olvasni -, a romantika nagyon forró hangulatot kelt, szóval tényleg tökéletes volt számomra. 


Idézetek a könyvből: 

– Merész következtetéseim szerint ezt nem maga művelte a kocsijával.
Éreztem, hogy a feszültség leomlik a vállaimról. Megráztam a fejem.
– Nem, jobb szerettem ablakokkal a kocsimat.


Az életet marhára nem érdekli, mennyire vagy magabiztos, vagy mennyire akarsz hinni valamiben.


A barátok nem hagyják cserben egymást, főleg nem egy ilyen elcseszetten traumatikus pokoljárás után, amin te mentél keresztül.


Tudom, hogy mit művel az emberrel a bűntudat. Kurvára felfal belülről.


– És nincsenek olyan falak, amiket én ne tudnék áttörni. Teflon? Szögesdrót? Egyik sem fog megállítani, hogy el ne jussak hozzád.




A következő bejegyzés: Catherine Rider: Csók New Yorkban 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Leiner Laura: Bízz bennem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 1.rész

Leiner Laura: Állj mellém - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 3.rész

Leiner Laura: Higgy nekem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 2. rész