Papp Dóra: Tükörlelkek 1.rész

 Elég szar a világ ahhoz, hogy ne legyünk mindennap ilyen hippik, mint maga.

A könyv fülszövege: 

Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek.
A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…

Ajánló/Kritika: 

Papp Dóra könyve őszintén szólva már nagyon régóta szúrta a szemem, de valahogy mindig jött valami más ami előrébb került azon a bizonyos  listán, de most végre elérte az első helyet, és megkaparinthattam ezt a csodálatos könyvet. És most, pár órával a vége után merem állítani,  hogy tényleg olyan fantasztikus könyv, mint amilyennek mondják, és nem hiába lelt ekkora népszerűségre. 

Le a kalappal az írónő előtt amiért ilyen tökéletesen el tudta egymástól különíteni a két E/1-es nézőpontot, és amiért - majdnem - minden fejezet végére - és közbe - ilyen csavarokat tett. A karakterei mind élettel teliek, mindenki érdekes történettel rendelkezik egytől egyig, és ami szerintem az egyik legfontosabb: akadtak hibáik, senki sem volt tökéletes, mindenki nagyon emberi volt. 
A történet ábrázolása szintén csodásan sikerült, teljesen sikerült átvennie a magyar valóság szépségeit (?), így pedig nagyon könnyen beletudtam magam élni a történetbe. Emellett örömmel láttam, hogy nem fél a tabu témáktól se, az pedig, hogy az egyik főszereplő színes bőrű , csak egy külön jó pont számomra.


Ha valaki esetleg nem hallott volna még a történetről a sztori röviden összefoglalva két egymástól teljesen eltérő személyiségű lányról szól. Kriszti - azaz Rágógumi - okos, gazdag, népszerű, mindene meg van amiről csak egy lány álmodhat. De ez csak a látszat. Kriszti hatalmas rémálmává vált a továbbtanulás és a szülei, akik igencsak rászálltak, és nem engedik, hogy döntsön a jövőjéről. 
Aztán ott van Orsi - vagyis Tragédia -, aki nagyon nehezen nyílik meg az emberek felé, vad, erőszakos, és felettébb dacos. És képtelen túllépni az édesapja öngyilkosságán. 
A két lány egy iskolába jár, külön évfolyamba, de mégis közös bennük, hogy mindkettejük életébe hirtelen és váratlanul jelenik meg a szerelem egy-egy igazán jófej srác képében. Emellett viszont szöges ellentétei egymásnak.

Hősnőink nagyon ritkán érintkeznek egymással, viszont mindketten tudnak a másikról, és ennek a tetejében ki nem állhatják egymást, de mégis a -, mint már említett - közös iskola, és közös ismerősök miatt teljesen egybefolyik az életük. Emiatt pedig külön kedvencem volt a könyv kapcsán, hogy a két személyiség hogyan látja a másikat, és mennyire lenézik és elítélik egymást. 
És ha már itt tartunk, még egy közös pont a lányokban - amit szintén imádtam a sztoriban -, hogy mindkettejük számára milyen fontos a barátság. A legjobb barátaik is sok érdességet tartogatnak az olvasók számára. Az önkép és étkezési zavarokkal küzdő Eszter, és a meleg Viki - Viktor - is teljes jogú karakterek a könyvben, önálló problémákkal és gondokkal. Ezek a momentumok pedig rengeteg jót hozzáadtak a könyvhöz. 

Aztán ott vannak az előbb már említett srácok. Mind Kornél, mind pedig Olivér fantasztikus karakterek, irtózatosan jó karakter jellemet kapott mindkét srác.  Nagyon szerettem látni, hogy miként változik meg a lányok élete miután képbe kerül a nagybetűs szerelem, és, hogy mindezt hogyan élik meg.
Ennél a pontnál is eléggé eléggé eltért egymástól a két lány jelleme, mindketten másképp reagáltak a dolgokra, hiába élték át ugyanazt. 
Szerettem látni Kornél családját magam előtt, egyszerűen odavagyok a srác humoráért és kitartásáért, és persze azért is amit Krisztiért képes megtenni. 
Olivér is maga a csoda, igazán jófej, rendes srác, kiáll magáért és a szeretteiért, harcol az álmaiért, és nem hagyja, hogy bárki lehúzza őt. Ezzel pedig Olivér egy hatalmas üzenetet juttat el az olvasókhoz, amit nagyon remélek mindenki megkapott vagy meg fog kapni. 

De ne csak a két srácot elemezzük ki jobban, foglalkozzunk a mi hősnőinkkel is egy kicsit bővebben. Kriszti karakterénél nagyon tetszett, hogy a lány mexikói származású, ezért barna a bőrszíne. Az ilyen karaktertől általában a kiközösítést várjuk, és azt látjuk, hogy szenvednek a bőrszínük miatt, de ezzel ellentétben, Kriszti népszerű, és szinte minden ember rajong érte, és nem hagyja, hogy ez határozza meg őt és az életét. Ezt pedig egy nagyon jó döntésnek tartom az írónő részéről. Amit pedig még muszáj kiemelni, az a tánc, mert nagyon szépen volt leírva, rendes körülírás dukált mellé, és a zenei ízlés se volt számomra utolsó. 


Orsi karakterénél leginkább a humort bírtam, és persze az angol tanárral alkotott közös jeleneteket. A kettősük nagyon ütős volt, Paulnál is szerettem végignézni és átélni azt, ahogy a lány megnyílik neki, és egy cseppet jobb emberré változik. Viszont másrészről egyáltalán nem értettem Orsit, hogy miért bánik így az anyjával, ahogy. Teljesen rendben van, hogy nem kedveli a nevelőapját, de ettől még nem kicsit volt számomra fura, hogy, hogy beszélhet így egy tizenéves az anyjával. 


Értékelés: 10/10
Szuper regény, remek üzenetet közvetít az olvasók felé, miközben elképesztően szórakoztat. Nem tudok belekötni, egyszerűen csodás, az egyik kedvencemmé vált, és már alig várom, hogy a második részt is a kezemben tarthassam. 

Idézetek a könyvből: 

De az, hogy a többiek miről pletykálnak, kicsit sem érdekel, mert ha minden, hátunk mögött elsuttogott szó után fejvesztve loholnék, nem lenne időm arra, akit tiszta szívből szeretek.

– Maga hibbant?
– Nem, köszönöm, egészen jól érzem magam.

Hülye sörösdobozos, bokatörő, pesti srác. Menjen a pokolba! Fogalma sincs semmiről.


Anyámnak megvan az a képessége, hogy néha úthengerré változik – csak úgy átmegy az emberen.

– Milyen volt az ebéd?
– Mesés. Hét nyelven beszélt. A felét ott is hagytam.

A következő bejegyzés:  Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó