Király Anikó: Ellenpontok - Csak barátok?

 -Fiam – szorította meg apám a vállam-, az érzelmek nem arra vannak kitalálva, hogy gondolkodjunk rajtuk, hanem, hogy érezzük őket.

A könyv tartalma: 

Zorka és Botond nem csak barátok. Hanem ellenségek is. Pedig gyerekkorukban minden idejüket együtt töltötték. Mostanában viszont szóba sem állnak egymással, vagy ha mégis, abban sincs sok köszönet. Ideje rendezni a kapcsolatukat, ha nem akarják, hogy minden összedőljön körülöttük. Sikerülhet helyrehozni a barátságukat, vagy valami egészen más lép a helyébe?

Ajánló/Kritika:

Mivel még semmilyen formában nem találkoztam Király Anikóval, így kicsit féltem, hogy milyen is lesz tőle olvasni - általában nem szeretek magyar íróktól olvasni, de ha példát kéne mondanom, Leiner Laurában és Kalapos Évában egyáltalán nem csalódtam. A Csak barátok? című könyve még viszonylag friss - 2019-es -, az Ellenpontok-sorozat részeként készült - bár simán olvasható különálló regényként is - én is így tettem. 

A könyvet -, mint ahogy a sorozat többi részét is - nem egy átlagos módon kell olvasni, ugyanis a történet előrehaladtával - általában a fejezetek végén - meg kell fordítani a könyvet, és a másik szemszögéből is meg kell vizsgálni az adott eseményt. Így a könyvet a szó szoros értelmében forgatni kell. Az elején nagyon paráztam tőle, hogy így az egész történet követhetetlenné válik a számomra, nem fogom tudni, hogy hol tartok, de szerencsére nagyon logikusan, és egyszerűen lettek beintegrálva a sztoriba, így egyáltalán nem okoz nehézséget ez az egész. 

Itt viszont megjegyezném azoknak, akik még nem láttak Ellenpontok kötetet, a könyv tetőfokán ismét egy újabb egyedi megoldással találjuk szembe magunkat, hiszen ahhoz, hogy megismerjük az utolsó felvonást, magunknak kell a lapokat elválasztani egymástól, szóval csak nyugodtan ragadjátok meg azt az ollót! :) 

A szereplők serdülők, mindketten a 16-17. életévüket tapossák. Zorka és Botond hobbijává vált, hogy mindent egymáshoz vágjanak - itt is a szó szoros értelmében -, legyen az akármilyen abszurd dolog. (Mint például egy kitömött hód.) A civódásuk egyre nagyobb méreteket ölt, mígnem egy hatalmas intővel térnek haza. Az intő hatására ekkor úgy döntenek, hogy ideje lenne dolgozni egy kicsit a kapcsolatukon, hogy több ilyen ne forduljon elő. Ugyanakkor mégse egyszerű négy évnyi folyamatos háborút elföldelni,és ezt a srácok is nagyon hamar belátják, miközben nem csak a jelen, de a múlt problémáival is szembe kell nézniük. 

Nincs alkohol, buli, és minden más amivel a legtöbb ifjúsági  regény tele van tömve, vagy meg van fűszerezve. Talán ez is kihatással van arra, hogy fiatalabbnak tekintik  szereplőket a koruknál.  De szerintem pontosan erre - ezekre - lenne még szükség, mert ennek kéne normálisnak lenni. 

 

Emellett irtó kacagtató az egész sztori. Zorka és Botond rengeteg kalandot éltek át együtt, így most emlékek sora bukkan fel mindkettejük fejében. Csintalanok voltak, szabadok, élettel telik, mindenben a lehetőségeket látták, még akkor is ha azok kisebb-nagyobb balesettel járnak. De a dolgok rosszra fordultak amikor Botond kifecsegte Zorka féltet titkát, majd később fordítva is. Négy éve egymás ellenségei, ám még így se tudják tagadni, hogy mennyire szükségük van egymásra. Mindegy, hogy hogyan, csak legyen köztük valamiféle kapcsolat. 

A címből, a fülszövegből és a kategóriai besorolásból is egyértelmű, hogy ez egy halvány rózsaszín színű romantikus könyv, tehát Zorka és Botond a nagy ellenségeskedéssel csak a saját érzéseit próbálja leplezni. Alapvetően ki nem állhatom, hogyha a szereplők kínlódnak, és csak az utolsó pillanatban esik le nekik a tantusz, hogy többet éreznek egymás iránt, mint amit bevallanának. A legtöbbször ezt a szerzők nem tudják jól tálalni. De az írónő még ezt is túlszárnyalta: a szereplőit nem degradálja le, hanem inkább ki nem mondott, be nem vallott érzelmekre alapoz, melyeknek jelenlétét elfedni próbálják csak a karakterek, de közben nagyon is tudatában vannak annak, hogy léteznek. 

Értékelés: 9.8/10

Könnyed olvasmány, látszik, hogy elsősorban a kikapcsolódást szolgálja.  Az elkövetett csínyek frappánsak, tipikus gyerekgondolkozással megfűszerezve. Árad belőlük az ártatlanság és a felfedezési vágy, hogy megismerjék a világot - és a saját korlátaikat is. Semmi sem volt benne sablonos, mégis minden ismerősnek hatott. 

A nyelvezete  dinamikus, mentes a felesleges leírásoktól, fiatalos és erőteljes. Botond részei különösen jól megírtak. A szerző figyelt arra, hogy, mint hímnemű lény, más szóhasználattal, gondolkodásmóddal rendelkezik és tökéletesen integrálta be a regénybe a mai stílust.

Egy igazi vérbeli ifjúsági irodalom, amiben nem kell világmegváltásra gondolni, és széles gesztusokra számítani. 

És még mennyi mindenről lehetne mesélni.... 

 

Idézetek a könyvből: 

Erre vannak az anyák, hogy minden kínos pillanatunkat szó nélkül, de szeretettel telve eltűrjék.

Hároméves voltam, szóval a legnagyobb problémám az lehetett, hogy nem világított a világítós cipőm sarka.

Mert azt meg kell hagyni, hogy külön angyalkák voltunk, de együtt… mi voltunk az apokalipszis négy lovasának zsírszegény verziója.

(…) Ezzel elég rendesen kordában tudott tartani, de azt a tényt nem tudja örökre belém fojtani, hogy rosszabbul tolmácsol, mint a Google fordító.

A keddeket mindig utáltam. Értelmetlen napoknak tartottam őket, mert nem lehetett se a hét elejének, se a hét közepének, se a hét végének nevezni.

A következő bejegyzés: Leiner Laura: IOV II. trilógia - Bízz bennem