Leiner Laura: Valahol - Bexi sorozat 5.rész

– Belehalnál, ha néha úgy viselkednél, mint egy normális ember? – kiáltottam Márknak.
– Nem tudom, még nem próbáltam – szólt vissza a háta mögött.

A könyv fülszövege: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Márk vagy Tomi? Bexi sokáig azt gondolta, hogy ez a kérdés nem létezik: Márkkal való kapcsolata már a múlté. A legutolsó szakításuk óta eltelt időben Bexi élete végre nyugvópontra jutott, és ebben fontos szerepe volt Tominak is az Üres Utcák együttesből. A nyári turné azonban felforgatott mindent a zenészek életében.
Fesztiválok, koncertek, fülledt turnébusz, őrült bulik Aszádékkal, zsarolás… Valahol a Balaton-parton.

Véleményem: 

Rengeteg dolog van, ami ezzel a regénnyel kapcsolatban megfogalmazódott bennem. Már előre szólok, ez a bejegyzés spoiler mentes, de ha mégis van valakinek kivetnivalója, térjen vissza a regény elolvasása után, és meglátja, hogy az aggodalma hiábavaló. 


Most az egyszer úgy gondolok, hogy ki kell térnem a borítóra is, hiszen szerintem egyszerűen csodálatos! Persze nem minden könyvborítót überel, ám talán össze sem lehet hasonlítani a többi bexi - kötet borítójával. 

Aztán ott van a fülszöveg és a részlet, ami alapján az olvasó számára máris egyértelművé válik, hogy Bexi kit is fog választani a két fiú közül.  Ezek után természetesen teljesen kiborulva lapoztam fel a könyvet, és tűkön ülve faltam az oldalakat, konfliktusból konfliktusba, botrányból botrányba keveredve. Nagyon nagyon élveztem ezt az egész kalamajkát, és meg kell mondjam, egyes szereplőkben kellemesen csalódtam, például Márkban. 

A könyv cselekménye, -ahogy a sorozat többi részében is-, pár nap alatt zajlódnak le, így a szereplők élete egy hét alatt képes fordulóponthoz érni. A BPRP Records-os Balogh úr bekavar, a turné folyamán érdekesebbnél érdekesebb szituációk állnak elő, Aszádék továbbra sem normálisak, és Geri is ugyanakkora patkány marad - remélem ezt senki sem spoilerként éli meg. 
Egyszerűen szólva van, ami nem változik, és talán nem is fog. 
Laura humora pedig továbbra is viszi a prímet - ez sem változott, és remélem nem is fog-, a sétálós poénjain szakadtam a röhögéstől,mint ahogy Evelin és Aszádék is hozták a szokványos formájukat, és hát Márkot sem kell félteni ha valakinek be kell szólni. :D 

A kötet legnagyobb feladata, hogy tovább vigye a cselekményt, felkészítsen bennünket a befejezésre, kérdéseket szüljön a fejünkbe, és jól bekavarjon. :) 
Bexi jövője már nagyon rég óta foglalkoztat, hiszen ő most a turnén - meg sehol sem - nem lép fel, csak dalszövegeket ír, s valljuk be, a lány énekes karrierjében nem stimmel valami. Aztán ott van még az is, hogy mi lesz így a csapattal, Antiékkal és mi a helyzet Natasával, Dzsordzs lányával, meg azzal a bizonyos eljegyzéssel. Vagyis egy csomó mindenre nem kapunk választ, ami elképesztően nyugtalanító egy Bexi rajongó számára. Alig várom, hogy neki álljak a következő résznek. - Amit mindjárt meg is teszek, csak előbb befejezem az ajánlót. 

Végezetül írok egy pár mondatot a történet végéről is. Az utolsó oldalak elképesztő sebességgel pörögtek, nem volt semmi megállás, és mivel, ha nem függővéggel végződtek? Nem is kicsi függővéggel! 
Igazából az eddig megjelent négy rész után nem lepett meg, de sokkolt, és csak fogtam a fejem, hogy "miiiiiiiiiiii????" "micsodaaaaa?" 

Értékelés: 10/10

Idézetek: 

– Mióta Londonban voltam, valami nem stimmel – közölte sokadszorra, én pedig sóhajtva megráztam a fejem, és elismételtem azt, amit mindig mondok, amikor csak elkezdi ezt a „London óta valami nem kerek” témát.


– Irtó aranyos a húgod.
– Tudom (…)


– Éjjel iszogattunk egy kicsit.
– Nem mondod? – nevettem el magam. – Pepe ott alszik a Nagy Márk-kartont átölelve a fotelben – mutattam magam mögé.


– Hm – tűnődött el Körte. – Itt? Így? Nyugiban? Ti ketten?
– Miért olyan elképzelhetetlen ez? – kérdeztem értetlenül.
– Azért, gyerek, mert ha ti ketten öt percnél tovább vagytok kettesben, akkor az vagy balhészagú, vagy korhatáros – förmedt ránk dühösen.
– Körte – veregette meg Márk a vállát. – Nyugi. Túl stresszes vagy. Lazíts!
– Te ne nyugtass engem, Márk. Valami nem stimmel. Tudom!


– Botond, vigyázz! – kiáltott utána Puding.
– Mire? – fordult vissza az asszisztens.
– Azt hiszem… – gondolkodott Puding. – Azt hiszem hogy beszorult a fejed Balogh seggébe – mondta, és amíg mi sírtunk a nevetéstől, Botond közölte,hogy Aszádék „degeneráltak", és sértetten bemenet a házba.

Képtalálat a következőre: „valahol pdf”


A következő bejegyzés:   J.K.Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Leiner Laura: Bízz bennem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 1.rész

Leiner Laura: Állj mellém - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 3.rész

Leiner Laura: Higgy nekem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 2. rész