Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 2.rész

Úgy festek, mint egy génkezelt szumós narancs!


A könyv tartalma: 

Kamasznak, ráadásul szerelmes kamasznak lenni továbbra sem könnyű. Mert ugye ott vannak azok a bosszantó kérdések, mint például mikortól kezdve jelenthetjük ki, hogy akkor mi most járunk? Az első kézfogástól? Az első csóktól? És egyáltalán meg kell ezt beszélni vagy vannak egyértelmű jelei a „járásnak”? És mi van akkor, ha úgy tűnik, a másik már nem is akarja annyira a dolgot? A válaszok megtalálásában természetesen nélkülözhetetlen a Facebook, na és a legjobb barátnők – illetve egy olykor idegesítő, de alapvetően rajongásig szeretett ikertesó – véleménye, és néha bizony beavatkozása is…
Hűvösvölgyi suli ikrei betöltik a tizenötöt, és ezzel együtt a kamaszkor egy újabb lépcsőjéhez érkeznek: ezen a szinten már valódi szerelem és végtelenül összegubancolódott szálak várják őket, amiket néha nehezebb kibogozni, mint gondolnák.

Ikrek közötti kapcsolat - Nő és férfi | Femina

Véleményem: 

A könyvsorozat második része ugyanott folytatódik, mint ahol az első abba maradt, mintha nem is egy külön könyv lenne. 
Most már az ikrek is 15 évesek, jönnek ezerrel a csajos pizsi-parik és a többi buli, közben pedig újabb szerelmi háromszögek alakulnak ki. 


Személyes tapasztalataim szerint a második rész jóval pörgősebbre sikerült. Ebben a részben már jobban érzékelhető Dóri két ballábassága, és Attila is - szerintem - egyre csak kedveli a lányt, és ezt a tettei is mutatják, nem csak a szavai. 
Itt már ugyan nem kellett bemutatni a szereplőket, ennek ellenére kissé elveszettnek éreztem magam olvasás közben, ugyanis nem mindig sikerült beazonosítanom, hogy az éppen adott karakter kihez vagy mihez kapcsolódik. 

Féltékenység és ami mögötte van: a féltékenység lelki okaiDóri és Attila közt történt "valami" az első rész végén, de Dóri persze nem tudja mire vélni a dolgot. Nem tud mit kezdeni ezzel az egésszel, hiszen most először ennyire szerelmes. Természetesen előjön belőle a tipikus kamasz lány, elkezd féltékenykedni, amikor arra semmi oka sincsen. Szerintem elég sokan tapasztalhattuk ezt már, hogy ha az ember ok nélkül féltékeny, akkor bizony nem lesz jó vége... - és nem csak a könyveken belül. Az igazat megvallva, ez a könyv leginkább az ilyen kalamajkákról szól.


Ahogy mér az előbb is említettem jóval mozgalmasabb volt, mint az előző rész, jóval több és mélyebb érzelmet is közvetített felém. Nem utolsó sorban pedig a párbeszédek is sokkal érdekesebbek és szórakoztatóbbak lettek.


Sajnálom, most csak ennyit tudtam írni, mert ezt a könyvet kb. kettő éve olvastam. Újra kezdeni meg nem szerettem igazán akartam, hisz csak a jobbnál jobb történeteket olvasom itthon egyfolytában, nem szeretnék most olyan történetet olvasni, amit már egyszer kivégeztem. :)

Érdekességek ikrekről - Ezotéria | Femina

Értékelés: 8,5/10 


Idézetek a könyvből: 

Mindenki egy különálló egyéniség, és mindenkinek megvan a maga életútja. És nincs két egyforma út, nekem elhiheted! Légy türelmes, higgy a sorsodban, higgy magadban és várd ki, mit tartogat számodra az élet!


– Bocs, valahol álmomban hagytam a jó fej énemet. Tudod, ahol azelőtt jártam, hogy berontottál volna a szobámba. Na, nézd meg gyorsan, írt-e ez a hősszerelmes, aztán hagyjál végre aludni!


Nem tudom, ki hogy van vele, de én néha falra tudok mászni, ha anya beszélgetni akar – ez általában olyankor van, ha cikinek érzek vele megosztani dolgokat, vagy ha eltúloz valamit, és előre tudom, hogy macerálni akar.





A szerelem még hasznos is, király!



– Na és hogy tetszett a szám?

– A… a szád?

– A dal, te dinka! 
Képtalálat a következőre: „hűvösvölgyi suli 2”


Következő bejegyzés: Amy Kathleen Ryan: Ragyogás trilógia 1. rész - Ragyogás 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Leiner Laura: Bízz bennem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 1.rész

Leiner Laura: Állj mellém - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 3.rész

Leiner Laura: Higgy nekem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 2. rész