Chris Carter: Egy gonosz elme - Robert Hunter 6.rész

 – Eljön a nap, amikor a fantáziálás már nem elég.

A könyv fülszövege: 

Ha ​eszébe jutsz… meghalsz.

Egy bizarr baleset folytán egy még bizarrabb gyilkosságra derül fény egy amerikai kisvárosban. A férfira azonban, akit a kettős gyilkosság vádjával letartóztatnak, hamarosan egy még sokkolóbb gyanú árnyéka vetül: legalább huszonöt éve folyamatosan rabolja el, kínozza és csonkítja meg az áldozatait. A gyanúsított azt állítja, ártatlanul keveredett bele az egészbe, és egy titokzatos idegen követte el a bűntényeket. De vajon lehet-e hinni neki?

Az FBI azonnal nyomozni kezd az ügyben, nemsokára azonban külső segítséget kell kérniük. A sorozatgyilkosokra specializálódott, elismert kriminálpszichológust, Robert Huntert bízzák meg azzal, hogy hallgassa ki a gyanúsítottat. Ez a nyomozó számára az eddigi pályafutása során kapott legnehezebb feladatnak bizonyul. A kihallgatás alatt ugyanis borzasztó titkok kerülnek napvilágra, amilyenekre senki sem számított. A legnagyobb titok mégis a gyilkos kilétét fedi, akinek az elkapásához Hunternek a saját magát kísértő démonokkal is szembe kell néznie…

Ajánló/Kritika: 

Elkövettem azt a "hibát", hogy nem néztem utána a sorozatnak jobban, így a Robert Hunter sorozatból ez az első könyv amit megvettem. Igaz, semmit se számított, mert a részek nem összefüggőek, csupán csak a főszereplő ugyanaz, így pedig nekem se okozott óriási gondot, hogy a hatodik résszel kezdtem a sorozatot. - Persze ezek után igyekszem az előző részeket is elolvasni.:) 

De akkor most magáról a könyvről...

Amikor csak időm volt, olvastam, de tényleg minden pillanatban amikor csak tehettem, ugyanis borzalmasan izgalmas volt. 

Azt viszont most muszáj kikötnöm, hogy ezt a könyvet egyáltalán nem ajánlom gyengébb idegzetűeknek, ugyanis nagyon durva, véres és brutál erőszakos, nyomasztó történések sorozatával van tele majdnem minden oldal. 

Nagyon érdekes, és tanulsággal teli volt belelátni egy pszichopata elméjébe, miközben egy etnikai kérdést is feszeget a történet; vajon mennyit ér az az írásos anyag, amit egy pszichopata elme hátrahagy és mit mernek kockáztatni a döntéshozók, meddig érdemes és etnikus elmenni érte. 

Az író már a kötet legelején egy izgalmas képpel nyit. Egy amerikai kisváros szélén egy kávézóban nyugodtan reggeliznek az emberek, amikor is egy autó a kávézó melléképületébe csapódik. Ám nem a baleset lesz fontos momentum, hanem egy másik autó, amelynek csomagtartója az ütközéstől kinyílt és két levágott fejet találnak benne. Az őrizetbe vett férfi viszont nem hajlandó szóba állni az FBI csapatával és kizárólag Hunterrel beszél.

Később kiderül, hogy a két férfi közös múlttal rendelkezik, mindenhonnan titkok kerülnek elő, közben pedig az is hamar kiderül, hogy a legkeményebb sorozatgyilkossági üggyel állnak szemben. 

Mivel ez az első kötet - a rövid novellát kivéve - amit az írótól olvastam nem igazán tudom milyen is a Chris Carter stílus. Viszont az elmondható, hogy ebben a részben teljesen tévútra vezeti az olvasókat, hogy majd a történet végén olyan csavarokat alkalmazhasson amikre senki nem számított. De még ha egy-egy csattanóra korábban rájönne az olvasó, a stílus miatt még így is élvezetes tovább olvasni. ű

Személy szerint nekem a szereplők kidolgozottságával se volt problémám, ugyanis nem épp erre helyeződik a hangsúly. De így is megkaptuk a kőkemény zsarut, a kissé naiv társát, na meg a kegyetlen sorozatgyilkost. Igazából minden adott volt egy thrillerhez.

Az viszont fix, hogy elcsodálkoztat, milyen szörnyű dolgokra képes egy ember. 

Értékelés: 8.5/10

Mindent összevetve szerintem az Egy gonosz elme egy ritka erős könyvre sikerült, mindenféle szempontból. Kell a lelkierő ahhoz, hogy belerázódjon az ember - főleg, ha olyan ritkán olvas ilyesmit, mint én -, de ha megvan a fonál, onnantól elég nehéz letenni. 

Idézetek a könyvből: 

– Emberek ezreinek, millióinak vannak gyilkos gondolatai nap mint nap. Van, aki egész fiatalon kezdi, van, aki csak felnőttként. A maguk módján mind azt latolgatják, hogyan öljék meg a házastársukat, a partnerüket, a szomszédjukat, a főnöküket, a bankigazgatót, a sok szemétládát, aki tönkreteszi az életüket… és hosszan folytathatnám a sort.

– Vannak emberek, akik nagyon erőszakos dolgokról fantáziálnak, de megmaradnak ezen a szinten: durva filmeket néznek, ilyen témájú könyveket olvasnak, erőszakos képeket nézegetnek az interneten, bokszzsákot püfölnek, meg ilyesmi. De vannak, akik tovább szeretnének lépni.

[…] könnyű azt mondani, hogy mi sosem fogunk átlépni egy bizonyos határt, ha még soha nem értünk el addig a határig.

Az igazi kérdés az volt számomra, hogy vajon pszichopatának születni kell, vagy akaratlagosan is tudunk így viselkedni.

[…] ha hazudni akarunk, akkor célszerű minél több igaz dolgot is beleszőni: létező személyeket, neveket, leírásokat, helyeket, időpontokat, bármit. Ezeket könnyebb megjegyezni, és ha később újra el kell mondani a történetet, akkor kisebb eséllyel zavarodunk bele.

A következő bejegyzés: Ana Huang: Twisted Love