Chris Carter: A nyomozó - Robert Hunter 0,5.rész

Az átható tekintet magabiztosságot, de nem önteltséget sugallt.

A könyv fülszövege: 

Robert Huntert, minden idők legfiatalabb gyilkossági nyomozóját a Los Angeles-i rendőrségnél első napján egy egyszerűnek tűnő öngyilkossági üggyel bízzák meg. Amikor a nyomozó megérkezik a helyszénre, azonnal gyorsan gyanítani kezdi, hogy valami nincs rendben, annak ellenére, hogy az ajtó belülről volt bezárva, és a lakásból nem lehet máshol kijutni…

Ajánló/Kritika: 

Nem olyan rég - talán egy hónappal ezelőtt - ismerkedtem meg Chris Carter sorozatával, amikor is sajátos módon nem is az első résszel - úgyhogy az ajánlók sem sorban lesznek, előre is elnézést attól, aki sorban olvasná -, hanem a sorozat hatodik kötetével csaptam bele a történetbe. Mivel a részek elég lazán - szinte mondhatni sehogy - kapcsolódnak egymáshoz, hamar ki is derült, hogy ez nem igazi probléma, de azért majd igyekszem a korábbi köteteket is pótolni. 

Viszont a hatodik kötet olvasása közben késztetést éreztem arra, hogy gyorsan elolvassam a sorozat előzménykötetét, amely csupán csak egy pár oldalas novella, viszont segít egy kicsit megismerni a történetek középpontjában álló nyomozó, Robert Hunter első szárnypróbálgatásait. 

Aki nem ismerné a sorozatot, esetleg most kezdené el, annak elmondanám, hogy Hunter egy kiemelkedő intelligenciával és különleges képességekkel rendelkező nyomozó. Szóval nem meglepő, hogy már az első munkanapján sem volt újoncnak tekinthető, habár a környezete igen szokatlanként reagál rá. - Kicsit olyan mintha Reedről olvasnék a Gyilkos elmékből.:)

A történet egy rutinfeladatnak tűnő öngyilkossági ügyet próbál felgöngyölíteni, illetve lezárni, és hát persze, hogy az "újonc" Hunternek jut ez a feladat. De a nyomozó szerint, itt nem csak öngyilkosságról van szó, legalábbis a megérzései azt súgják. Így a novella legnagyobb kérdése, hogy vajon Robert Hunter be tudja bizonyítani az igazát, és sikerül elfognia a tettest? 

Nem sok előzménykötetet olvastam eddig, viszont A nyomozó mindenképpen pozitív élménynek tudható be. Rövid terjedelme ellenére pörgős történetet varázsolt elénk az író, ami már igazából önmagában, egy teljesen különálló novellaként megállná a helyét. 

Bár őszintén én azt gondoltam, hogy sokkal nagyobb hangsúly kerül majd a karakterre és a múltjára - legalábbis én vágytam arra, hogy ha már előzmény történet, akkor a többi részhez kicsit többet fog hozzátenni. Teljes egészében a nyomozás áll a középpontban, ami különálló történetként - és egyébként is - értékelhető thriller. És mivel tényleg nem egy hosszú, de annál inkább szellősebb történet, akár egy busz vagy vonatút alatt könnyen elolvasható. - Én egy tanóra alatt olvastam ki.:D

Személy szerint nekem semmi problémám nincs a kötettel, annyiban talán más, mint a sorozat későbbi kötetei - az alapján amit eddig olvastam -, hogy nem olyan durva, így azoknak is érdemes szerintem elolvasni, akiket eltántorítanak a véres, undorítóbb részek, tényleg egy viszonylag könnyedebb regényről van szó. 

Értékelés: 8/10

Idézetek a könyvből: 

Ez most komoly? – kérdezte Wilson Hunterre mutatva. – Tényleg velünk fog dolgozni ez a babaarcú szépfiú, aki úgy néz ki az olcsó öltönyében, mint egy bibliaárus?

Hunter a homlokát ráncolva nézett végig magán. Szerette ezt az öltönyt, ez volt a legjobbja. Az egyetlen.

„A legfontosabb, hogy bízzunk a megérzéseinkben.”

– A düh, a bosszú sokszor igen hasznos tud lenni […] De nagyon kell vigyázni, ha ez az egyetlen hajtóerő […]

– Fiam, nem az X-aktàkban vagyunk, az elkövetők nem mennek át a falon.

A kislány rémülten húzta el a száját.

– Mami, ő nem is rendőr, nincs is rajta egyenruha!

– Én egy másfajta rendőr vagyok – magyarázta Hunter, majd suttogva hozzátette: – Én titkosrendőr vagyok.

– Egy titkosrendőr! – ismételte meg a kislány elkerekedett szemmel. – Milyen menő!

Hunter az ajkára tette a mutatóujját, és még mindig suttogva így szólt: – Igen, de ne felejtsd el, hogy ez titok!

A következő bejegyzés: Leiner Laura: Nem egyszerű