Madeline Miller: Akhilleusz dala

 Ha menned kell, én is megyek veled.

A könyv fülszövege: 

Gyönyörű ​történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó – ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől…

Ajánló/Kritika: 

Kicsit - ha lehet ilyet írni - későn engem is elkapott az Akhilleusz dala láz, de őszintén szólva, mostmár én is kíváncsivá váltam, hogy mire ez a hatalmas hype. Persze már a nagy felkapottság alatt is szemeztem a könyvvel, de sosem sikerült megkaparintani. Szerintem még sosem olvastam történelmi fikciót, így kissé félve kezdtem bele; féltem, hogy vajon mi lesz akkor, ha nekem nem fog tetszeni. De meg kell, hogy mondjam, egy fantasztikus szerzőnek hála úgy lett megjelenítve mind a cselekmény, mind a szereplők, hogy amikor olvastam, szinte el sem engedte a figyelmem, és teljesen magába szippantott. Azt hiszem megérte azt a tíz évet, amit az írónő dolgozott rajta, ugyanis nagyon magas színvonalú könyv került ki a kezéből. 

Személy szerint nekem egyik hatalmas kedvencem a görög mondakör, nagyon szeretem a Trója című filmet -, így az sem kérdés, hogy Brad Pittként élt Akhilleusz a fejemben is :) -, szóval már viszonylag felkészülten álltam neki a témához - persze ehhez azt gondolom hozzá kell tenni azt is, hogy számomra a trójai lakók valamiért mindig is szimpatikusabbak voltak -, de még így is annyi újdonsággal szembesültem, és annyira tetszett az egész, hogy ki merem jelenteni, hogy az egyik legjobb könyvek közé sorolható amiket olvastam már az életem során. 

A történet elbeszélője Patroklosz, akiről ugyan nem sokat tudunk ha csak a fent említettekre tekintünk vissza, így ebből a szempontból is azt kell mondanom, hogy habár furcsa, de tökéletes választás.

Patroklosz a saját élettörténetén keresztül meséli el a trójai háborút, egyre inkább úgy, hogy Akhilleuszt helyezi a fókuszba. Már a gyerekkorból betekintést nyerhetünk a fiú életébe, és már itt érezni lehet az írónő célját: Akhilleuszt nem harcosként bemutatni, hanem emberként. Ne azért emlékezzen rá az emberiség, mert nagyszerűen gyilkolt, hanem mert óriási volt a szíve. Azt, hogy kora legnagyobb harcosának született, a félisten átkának tekinti az egész történet során. Miller leveszi róla a hősi mázt, és emberré teszi.

 De nem csak Akhilleuszt próbálja emberivé tenni; az istenek leírásában is sokkal inkább próbálja arra helyezni a hangsúlyt, amiben az emberekre hasonlítanak: kicsinyesek, hatalmi játszmákba bonyolódnak, és egyik legismertebb nyelvük az erőszak. 

Számomra külön jó pont volt az, hogy Miller milyen részletességgel sorra veszi a mitológiából ismert történeteket: mint például amikor a királyok megegyeznek Heléna házasságáról, vagy amikor Thetisz próbálja elrejteni fiát a hercegnők között, majd ahogyan Odüsszeusz leleplezi. Na meg persze a Trójában történek. Persze vannak elemek amiket kibővített, hogy jobban illeszkedjenek a történetbe, de a legtöbb nagyon is egybecsengett azzal, ahogy a homéroszi eposz is elbeszélte őket. Nagyon érdekes volt látni miként csavarta a történetet úgy, hogy az eredeti maradjon, de mégis más. 

De visszatérve az elbeszélőre; annak, hogy egy mellékszereplő meséli el a történetet meg van a maga húzása. Sokkal másabb a nézőpont, és maga a történet is egy sokkal másabb értelmezést kap. Miközben azzal személyesíti ezt az egészet, hogy Patroklosz nem csak nézője, de résztvevője is ennek az egésznek. Övé a nézet, de mégsem övé a történet. 

Viszont nem csak elbeszélőként, de karakterként is érdekes figura, mert bár férfi, nagyon sok mindenben női: nem harcos, sokkal inkább a szerető a sötétben, ő az aki az érzelmek nagy részét hozza a történetben. Akhilleusz cselekszik, Patroklosz pedig a lelki életet éli. Neki sokkal fontosabb a boldogság, mint az a halhatatlanság amit Akhilleusz hajszol. És így talán sokkal tragikusabb is a végkifejlet. 

Értékelés: 10/10

Összességében elmondható, hogy egy önmagát olvastató szerelmi történet, ami akár háborús történet is lehet, vagy lehet erkölcsi próbatétel is. Mindenki maga dönti el. Én azt tudom, hogy elképesztően a szívembe lopta magát, sokáig nem engedte el a gondolataimat, így azt mondom; senki ne féljen újat kipróbálni, csak ajánlani tudom. 

Idézetek a könyvből: 

– A többi fiú irigy lesz, amiért őt választottad. Mit mondasz majd nekik?

– Semmit – hangzott a határozott és egyenes válasz. – Nem az ő dolguk, hogy megszabják, mit tegyek.

Kheirón egyszer azt mondta, hogy a nemzet a halandók legostobább találmánya.

– Egyik ember sem ér többet a másiknál, mindegy, honnan jön – magyarázta.

Ha üldözőbe vesz, adnod kell neki valamit, amire nálad is jobban vágyik.

– Megmondod, ki sebzett meg?

Elképzelem, hogy azt felelem: te. De ez gyerekes volna.

Agamemnón dalnokai énekeikben mindig ezer hajót emlegettek. Az ezeregyszáznyolcvanhat nem rímelt volna.

A következő bejegyzés: Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett