Tillie Cole: Ezer csók

 …a nagy szerelmek mindig valami jelentős ok miatt vannak együtt…

A könyv fülszövege:

Egy csók egy pillanat.
De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú.
És van egy lány.
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik.
Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő.
Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik.

Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül?

Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…

Értékelés/Ajánló: 

Sosem sírtam még szerintem ennyit egy könyvön, mint ezen, így elég nehéz bármit is mondani vagy írni erről a történetről. És azért is nehéz, mert két igen erős érzelem kavarog bennem. Egyrészről imádtam, mert elképesztő történet, másrészről pedig tombol bennem a harag és a fájdalom, hogy mennyi sebet sikerült feltépnie ennek a könyvnek. 

Mikor belekezdtem a könyvbe, hatalmas erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy túljussak a "múlt" részén - itt pedig azt is megjegyezném, hogy aki nem bírja a kb. semmit nem mondó részeket, a második harmadik fejezet után igazán ugorhat egy hatalmasat, így pedig sikeresen megkímélheti magát 100 oldal tömény semmitől -, hisz ez a rész semmi, de tényleg semmi olyat nem tartalmazott aminek akkora szüksége lenne a történet további részében,  hisz mindent megtudunk ugyanúgy a "jelen" részből is. Ez a rész tényleg csak abból állt, hogy az írónő bemutatta, hogy már kicsi korukban is mennyire szerették egymást, és, hogy számukra nincs élet a másik nélkül. 

De ezek után szerencsére a cselekmény igazán beindult - igaz, 100 oldal kellett hozzá. Amint pedig eljutottam a "jelen" részhez, már jött is a jó rész, és megértettem miért is szeretik ennyire ezt a könyvet ennyien. 

Mert tényleg nagyon tökéletes volt a "jelen" rész. Rune visszatért, Poppy titka pedig napvilágot látott a fiú előtt, így számukra, minden megváltozott egy beszélgetés alatt. Innentől pedig spoiler nélkül elég nehéz beszélni, de ezek után tényleg beütött a kánaán, egy igazi hatalmas érzelmi hullámvasútra ül fel az olvasó, az írónő pedig elképesztően csavarta a szálakat, és elképesztően szép gondolatokat adott át az életről és a szerelemről. 

Az érzelmek mellett külön szerettem a történet karakterfejlődéseit, bár a legnagyobb kedvencemmé a Rune és az apja közötti viszály nőtte ki magát. Mindkét felet ugyanannyira meg tudtam érteni az egész történet alatt, közben pedig isteni volt látni ahogyan a fiú visszatalál régi önmagához. 
Poppy pedig tipikusan az a lány karakter volt akivel mindenki nagyon szívesen barátkozna. Ő volt a megtestesült pozitivitás, a boldogság, és ő rendelkezett a legnagyobb kedvességgel. 

A két karakter szerelmét rengeteg ember betegesnek gondolja, hisz kiskoruk óta oda vissza vannak egymásért, és csak egymás mellett tudnak boldogok lenni, amikor pedig nincsenek egymás közelében elül rajtuk a fájdalom és a szomorúság. Ám én úgy gondolom ez teljesen természetes dolog akkor amikor az ember megtalálja a lelkitársát, aki kiegészíti, és elő hozza belőle a jobb embert. Ők pedig teljesen így viszonyulnak egymáshoz, én pedig rendkívül aranyosnak tartom ezt a fajta szerelmet és ragaszkodást a másik felé. 

Aztán ott van egy hatalmas csavar, vagyis Poppy titka. Ez pedig csak egyszerűen azta! Igaz, kissé szerintem kiszámítható, hogy mi is az a titok, de egyáltalán nem zavart, hogy már a beszélgetésük elején rájöttem, hisz ez érzelmileg elképesztően megmozgatott. Mint már említettem rengetegszer sírtam közben, volt, hogy órákra meg kellett állnom az olvasásban, a történet végén pedig igazából egész éjszaka nem hagytak nyugodni a gondolataim. 

Értékelés: 8/10 
Ha tehetném, a "múlt" részt egy az egyben kihagynám, mert ha ezt nem venném figyelembe, egyszerűen tökéletes lenne az egész történet. 

Idézetek a könyvből: 

Inkább arra kell törekednünk, hogy a lehető legtöbb emlékezetes pillanatban vegyünk lélegzetet abban a rövid időben, amit ezen a Földön tölthetünk.

Az enyém vagy. És én a tiéd. A pokolba minden mással!

… nagyon hamar megtanultam, hogy néha az igazság baromi szerencsétlen dolog.

[…] néha csak pillanatokat kaphatunk, többet nem. Nincsenek ismétlési lehetőségek. Ami egy pillanat alatt történik, az meghatározza az életet… talán maga az élet.

Semmit nem lehet tenni, csak állni a vihart. A nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük őket… vagy legyőzzenek minket.

A következő bejegyzés: Colleen Hoover - Tarryn Fisher: Soha, de soha 2.rész