Papp Dóra: Tükörlelkek 2.rész

 – Ne becsüld alá a bocsánatkérést – […]

A könyv fülszövege: 

Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól.

Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét…

Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…

 

Értékelés/Ajánló: 

Mielőtt belekezdtem volna a könyvbe, muszáj volt elővennem az első részéről írt bejegyzésemet, hogy minél könnyebben átláthassam magát a történetet és felidézhessem az akkori gondolataimat a könyvről. Ahogy a régebben írt soraimat olvastam nem egyszer megmosolyogtam az akkori írásmódom, és valahol büszkeséggel is eltöltött, hogy egy év alatt mennyit változott a stílusom. Viszont meglepődtem, hogy ahhoz a könyvhöz képest, amikor még Orsival nem értettem egyet, és vele nem szimpatizáltam, most sokkal jobban a szívembe lopta magát, mint Kriszti karaktere. 

Orsi még most is az a vadóc csajszi, mint amilyen az első részben volt, viszont most sokkal nyitottabb az őt körülvevő környezet és emberek felé. Ez pedig - szerintem - mind a karakterénél, mind pedig egy élő, létező embernél hatalmas lépés, és egy óriási jó pont. Ennek az oka Orsinál pedig két nagyszerű ember, bár igaz, először maga az élet adta meg neki a kezdőrúgást, majd saját magát lökte a szakadékba. De hát innen már csak felfele vezet az út amin a lány el is indult, és bár nem volt könnyű menet, mégis büszkeséggel töltött el a karaktere. 

Ezzel szemben Kriszti teljesen más felemelkedést mutatott meg a neki szánt fejezetekben. Az ő karakterében ugyanúgy több a napfény, mint a ború. Ő a tökéletes lány, a polgármester fogadott lánya, tele van kitűnő jegyekkel, harmonikus családban él, kedves barátok veszik körül, és ott van egy srác, akinek ő a mindene. Viszont a táncba fektetett energiáját és szeretetét a leégett posztógyáron kívül máshol továbbra se nagyon tudja kamatoztatni, így a lány a magával szemben felállított korlátok -, hisz olvasóként is hamar átjött, hogy számára a tánc régen több, mint egy egyszerű hobbi - és a szülői hatalmas elvárások mellett próbál lélegzethez jutni. Továbbra is próbál mindenkinek megfelelni, és próbál mindenben a legjobb lenni. De persze mindenkinél betelik egyszer ez a pohár... 

Így pedig, hogy a két lány személyisége és története teljesen eltér egymástól, és a történet végét is elértem, nem is a tükör szó jutna eszembe róluk, hanem sokkal inkább olyanok, mint két mágnes. Hiszen ha a két részt összerakjuk, és egy történetként kezeljük az egészet, a két lány élete teljesen ellentétben állt egymással -, vagyis igazából azonos pólussal fordulnak egymás felé. Amint pedig az egyikük életében bekövetkezik a boldogság, úgy a másikjuk elindul lefelé a lejtő, és így van ez fordítva is. De minden mágnesnek két oldala van, és, mint a mágneseknél, úgy a lányoknál is a sok játék után egy hirtelen mozdulattal megtaláljuk a közös pontot és egységbe hozzuk a két történetet. 

Maga a történet pedig számomra csak még magával ragadóbb volt, mint az előző részben, így nagyon sokszor kaptam magam azon, hogy alig bírom letenni, és muszáj még egy fejezetet elolvasnom. 
Így természetesen ismét nem csalódtam az írónőben, hisz ismét könnyen és szórakoztatóan tárja az olvasó elé a történetet. 
Aztán ott vannak a könyvben megemlített zenék, amelyek érzéseim szerint sokkal sokkal közelebb vittek a könyvhöz, mintha csak simán a történetet olvasnám. Rengeteg zenei stílus felbukkan a két könyv során, így pedig biztos vagyok abban, hogy nincs olyan olvasó akinek ne csillanna fel a szeme egy-egy zene cím felett. Így pedig, hogy a legtöbb számot ismertem, óriási élménynek hatott úgy olvasni a könyvet, hogy a fejemben hallom a dalszövegeket, és átérzem a zene szükségét és ritmusait. 

További hatalmas jó pont még nálam, hogy Papp Dóra sorozata sokkal mélyebb tartalommal bír, mint a többi középiskolai sztorik, amiknek nagy része leginkább pusztán kikapcsolódásra épül egy-két szerelmi szállal megfűszerezve. Dóra pedig nem csak kiválasztotta ezt a korosztályt, de rajtuk keresztül mutatott rá problémákra és megoldási lehetőségekre. Ilyen téma volt az iskolai bántalmazás, a magánéletben felbukkanó problémák, csalódások, szakítások, megbocsátás, újrakezdés, önkifejezés és még rengeteg apró, de nagy jelentőséggel bíró történések. 

Értékelés: 10/10
Személy szerint minden végzős vagy akár tizenegyedikes kezébe nyomnám ezt a két sorozatot, hisz nem csak szórakoztató, de rengeteg tanácsot ad olyan problémák megoldására amelyek az egyetemi/főiskolai továbbtanulásra alapulnak. 
A két lány története pedig teljesen magával ragadó, szórakoztató, és egyáltalán nem erőltetett, ami szerintem szintén egy óriási jó pont. 
Így pedig, hogy egy rossz szót nem tudok szólni, egyértelműen megérdemel egy tízest. 

Idézetek a könyvből: 

Az árral szemben úszva erősödsz meg a legjobban, sokkal jobban, mint azok, akiket visz a sodrás.

A barátainkra támaszkodunk. A férfiak jönnek-mennek, de az igaz barátság egy életre szól, arra kell igazán vigyázni.

[…] Milyen napotok lesz?

– Hétfő.

Hogyan nyújtod a kezedet a másikért akkor, amikor tisztában vagy vele, hogy a kinyújtott kezeden kívül nem tudsz mást felajánlani?

– Nem érek rá egész nap, éppen bocsánatot próbálok kérni tőled, szóval veszek neked egy csokit, és kvittek vagyunk a menzás dolog miatt. Oké?

A következő bejegyzés: Tillie Cole: Ezer csók