Anne Eliot: Toplistás szerelem
A kertitörpe-lány őt védelmezi?
A könyv fülszövege:
Hunter tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek…
De fura módon a világhírű énekestől a már-már kórosan félénk Vere valamiért mégsem jön zavarba, sőt Hunter mellett be nem áll a szája, imád vele lógni, és folyton pasiszerző tippekért nyaggatja. Vagyis a tinilányok millióinak bálványa pillanatok alatt a barát zónában találja magát. Na ehhez azért neki is lesz egy-két szava!
Ajánló/Kritika:
Aztaa! Lehet csak az elmaradt könyves élmények miatt - így idő hiányában -, de ez a könyv Aztaa.! Szinte már majdnem az összes LOL - könyvet olvastam - persze nagy szerencse, hogy mindig jön egy újabb. meg a régebbiek közül is van egy pár ami olvasásra vár -, de büszkén mondhatom, hogy még egy LOL - könyvet tudhatok a kedvenc könyveim listáján. Igaz, miután kiolvastam kicsit utána olvastam - ez nálam ritka 😅 -, olvastam róla egy-két kritikát, és nem kis meglepetés ért, hogy az olvasók körében hány olyan könyvmoly van akit nem ragadott magával Hunter és Vere története. Persze bőven akadtak jó megjegyzések is, de ilyen hatalmas LOL és könyv rajongóként, mint amilyenné én váltam az évek során, mindig rossz érzés látni, hogy egy számomra szeretett könyv hány embernek nem tetszett. Persze ezzel senkit nem bántani szeretnék, mindenkinek meg van a maga véleménye és ízlése, ez pedig így van rendjén.
Természetesen számomra ez a könyv is hozta a megszokott színvonalat, a legtöbb LOL-hoz hasonlóan, ez is igen komoly témákat feszeget, mégpedig a depressziót és az öngyilkossági kísérletet. A történet cselekményét most nem szeretném spoilerezni, olvasás közben minden egyre világosabbá fog válni az olvasó szemébe, így rögtön rá is térnék a két főszereplő jellemzésére.
Hunter, vagyis majdnem az egész történet során "Dustin" karaktere elképesztően kedves, egyszerűen már a könyv legelején teljesen oda meg vissza lettem a srácért. A legtöbb sztárral ellentétben Hunter nincs megelégedve magával, és egyáltalán nem egy felvágós, nagyképű személyiség. Nagyon sok embernek példaként szolgálhatna, hiszen annyi mindent átélt, igaz, volt amikor nem látott kiutat, de talpra állt, és megmutatta, hogy ki is ő valójában. Ezt pedig sajnos nem sokan képesek utána csinálni.
A másik főszereplőnk, Vere, egy szintén kedves, okos csajszi, akivel a pirulási zavarokban teljesen együtt tudok érezni. 😃 Az ő karakterét is már a kezdetek kezdetétől nagyon megkedveltem. Nem adott okot arra, hogy utáljam, igaz a naivitása néha elég sok kivetni valót hagy maga után. És ehhez még hozzácsapódik az a kis balszerencse amit mindenhol képes összekaparni, bármilyen helyzetből. Szóval mindent összevetve Vere egy igazi kelekótya karakter.
Ha mindkettejüket figyelembe vesszük, Hunter is és Vere is rengeteg fejlődésen esett át a történet során. A lány napról napra próbálta leküzdeni a zavarát és a dadogását a fiúk táraságában, a srác pedig nap, mint nap szembe szállt az élete problémáival, és a lánnyal való érzéseivel, miközben tudta, hogy Vere, a bátyja - akit őszintén szólva hol kedveltem, hol nem a történetben, de a végére mindenképp azt kell, hogy mondjam róla, hogy jó lenne egy ilyen testvér, mint ő - legjobb barátjába, és még a valódi személyiségét is titokban kellett tartania. Ezt pedig szerintem leginkább az őrült Jenna - Vere legjobb barátnője - nehezítette, hiszen a lány óriási rajongója a srácnak. Szóval úgy gondolom, mindkettejüknek meg voltak a problémáik, de mindezt sikeresen leküzdötték.
Számomra így volt a legtökéletesebb kikapcsolódás a történet, ahogy volt. Az egyetlen dolog amit furcsállottam, az a váltott E/3-as szemszög, ami azért valljuk be, nem egy megszokott dolog a LOL - könyveknél. Ha lehet én inkább visszatérnék az E/1-hez. 😅
Értékelés: 9,7/10
Hihetetlenül tetszett a könyv, óriási kikapcsolódást nyújtott esténként - igaz, volt amikor már 11 után jobbnak láttam abbahagyni az olvasást, de egyszerűen nem ment, annyira kíváncsi lettem a befejezésre. Már most a kedvenceim között tudhatom, és nagyon bánom, hogy nem kezdtem bele hamarabb. A szereplőket, magát a történetet imádtam, az egyetlen hibája az egésznek a szemszög, legalábbis olvasás közben néha fura volt, egyszerűen csak nem ezt szoktam meg, de más kivetnivalót hál' Istennek nem találtam. Bátran ajánlom minden olyan olvasónak aki még nem találkozott vele, vagy csak épp szemezett vele.
Idézetek a könyvből:
Nan elmosolyodott. Amikor megszólalt, halk, szeretetteljes volt a hangja, ahogy az elmúlt napokban mindig:
– Számomra nyilvánvaló, hogy valahol egy igazi férfi rejtőzik benned, és próbál lélegzethez jutni. Hadd adjak egy tanácsot: a felnőtt férfiak nem szégyellnek beszélni! Nem annyit, mint a nők, de beszélnek. Jót tesz a tüdőnek.
Nem akarok másik szerelmet. Már ebbe is majdnem belehaltam.
– Egy igazi anya bármit megtesz, hogy biztonságban tudja a gyermekét.
– (…) Egy srác könnyen levehet a lábadról valami olyan szöveggel, hogy: “Itt túl nagy a zaj, keressünk egy szobát, ahol beszélgethetünk.”
– Tényleg? Ez a taktikájuk? Lehet, hogy kísértésbe esnék, ha valaki ezt kérné.
Dustin nevetett.
– Te különösen jó alany vagy ehhez, dumakirálylány. A pasik tudják, hogy a csajok szeretnek beszélni. De egy srác sosem beszélgetni akar egy buliban, főleg, ha már túl van egy-két sörön; sőt akkor se, ha józan.
Nem irányíthatok másokat, de önmagamat igen. Rajtam múlik, mit alkotok, és mit engedek a lelkembe.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése