Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 2.rész - Reflektorfényben
Azt mondták, felejtsem el, majd kinövöm, úgysem válik valóra soha.
A könyv fülszövege:
A tizennégy éves Mia Thermopolis még mindig nem barátkozott meg azzal a ténnyel, hogy igaziból hercegnő és Genovia trónörököse. Amikor egy országos tévéadásban bejelenti, hogy a mamája terhes a matektanárától és hozzá akar menni feleségül, nemcsak a médiában, de a hercegi udvarban is óriási cirkusz kerekedik. Grandmère elemében van: hétországra szóló álomesküvőt tervez, amelyen a legmenőbb celebek vesznek részt. De vajon megjelenik-e az esküvőn a menyasszony és a vőlegény? És ki lehet Mia titokzatos imádója?
Ajánló//Kritika:
Már lassan két év telt el azóta, hogy a sorozat első részét kiolvastam, sőt a történet második részét is tavaly decemberben olvastam, így úgy gondoltam - kicsit bejegyzés hiányában -, ideje ebből is összedobni valami kis ajánlót. 😀 - Igaz, az előző Meg Cabot ajánlómban azt írtam, hogy alig várom, hogy elolvashassam a következő részt.😬
Ismét csak magamat tudom ismételni a könyvvel kapcsolatban; ha logikus szemmel nézném a történetet akkor igazából még mindig elég egyszerűnek találom, és így érettebb fejjel kezdek elgondolkodni azon is, hogy vajon érdemes lenne-e tovább folytatni. Viszont maga a történet kimenetele érdekel, a szereplőkért még mindig oda vagyok, ahogy az írónő humoráért is, de valahogy már nem hoz annyira lázba, mint két évvel ezelőtt.
Ettől függetlenül tipikus tini könyv, így továbbra is csak ajánlani tudom. A történet folytatódik ott ahol abba maradt, Mia ismét csak a bajt keveri és próbálkozik megbarátkozni a ténnyel, hogy hercegnő. Viszont most felbukkan egy titokzatos udvarló is, akit az egész regény alatt próbálhatunk kimatekozni, hogy ki is lehet az.
Biztos vagyok abban, hogy rengetegen tudnak azonosulni Mia karakterével, ha pedig nem, akkor is remek kikapcsolódást képes nyújtani ez a rövid kis folytatás a történetnek.
Viszont ha már Mia, muszáj megjegyeznem, hogy ebben a részben kifejezetten idegesített a rengeteg problémázás amit a lány lerendezett. Egyszerűen olyan érzésem volt olvasás közben, mintha mindent ami az életben történik - akár jó, akár tényleg rossz - problémának fogja fel. Mindenkit nagyon meglepett a könyv elején lezajlott hatalmas meglepetés, ezt még meg is értem, biztos Miát is derült égből villámcsapásként érte az egész szituáció, de, hogy innentől kezdve mindenen problémázzon egy sort már nem tudtam hova tenni.
Értékelés: 7,7/10
Egyszerűen annyira rövid könyv, hogy nem tudok róla többet írni, ne haragudjatok. Összességében szerethető olvasmány, vannak hibái, de a fiatal tizenéveseknek tökéletes kikapcsolódás lehet. - Az idősebbeket szerintem már zavarná ez a rengeteg hiszti :D. Számomra az első rész sokkal szerethetőbbre sikerült, mint a második, így most egy kicsit csalódással gondolok vissza az olvasottakra. És most a filmtől se tudok elvonatkoztatni, hiszen azt nagyon szeretem, és ott Mia se ilyen hisztis karakter..
Ha esetleg tovább olvasnám, nagyon remélem, hogy a következő részekre kibékülök ezzel az aprósággal és még nagyobb élvezettel olvashatom, mint ezt.
Idézetek a könyvből:
Én is szeretnék járni valakivel, akinek elmondhatom a legnagyobb titkaimat!
A hormonok tényleg félelmetesek. Teljesen ki vagyunk szolgáltatva nekik.
Komoly kétely ébredt bennem, hogy valaha is fogok-e tisztességesen smárolni valakivel!
Azért némi erőt öntött belém az a tudat, hogy valahol a világban létezik egy fiú, aki bír engem.
Kezdek rájönni, hogy az egyetlen dolog, ami igazán mélyen áthatja az életemet, az a mélység teljes és tökéletes hiánya.
Elküldjem a többi részét?
VálaszTörlésMeg van nekem is, csak még az ajánlók vannak készülőben.
TörlésSzia! Még folytatod ezt a sorozatot, légysziiiii. Mert csak a 4.ik részig tudtam elolvasni, addig vannak meg a könyvek.🥺 Amúgy nagyon jó kis sorozat, egyik kedvencem🥰
VálaszTörlésSzia, mindenképp folytatni fogom, de most nagyon le vagyok maradva így valószínű csak később tudom hozni a folytatást.:)
Törlés