Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó
A „csodás" egy csodás szó, többet kéne használni.
A könyv fülszövege:
Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat- és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.
Kritika/Ajánló:
Ismét egy könyv amiről rengeteget hallottam, olvastam - és mind csak dicséret volt -, mégsem vett rá semmi, hogy a kezembe vegyem és elolvassam, vagy akár megnézzem a belőle készült filmet. Így amikor végre elhatároztam magam, és eljutottam idáig azon a bizonyos könyvlistán, nem igazán tudtam, hogy itt most mi is fog történni - persze azok alapján amit olvastam róla, tudtam, hogy nagyjából mire is számíthatok.
Mivel még most is eléggé felhypolt az egész, így - kicsit tudatlanul - hatalmas elvárásokkal ültem neki a könyvnek, majd később a filmnek is. Vártam, hogy megríkasson -,mint például a Közel a horizonthoz vagy épp a Csillagainkban a hiba -, magával ragadjon és gondolkodásra késztessen a története és a mondanivalója. És meg kell mondjam, megtette, sikeresen vette az akadályokat, és elérte azt a bizonyos mérce tetejét.
A könyv maga eléggé hajaz az előbb említett könyvek egyikére, pontosabban a Csillagainkban a hibára, de mégis teljesen más hangulatot idéz elő.
A sztori dupla narrációban készült, így két szemszögből is tökéletesen megfigyelhetjük a történéseket. Az egyik főszereplőnk Violet Markley, az egykor népszerű pompomlány, aki nővére halála után teljesen magába zuhant és elveszítette a talajt a lába alól, most pedig csak sodródik az árral. A másik főszereplőnk Theodore Finch, a suli különc sráca, akinél leginkább szülei válása és apja erőszakos viselkedése tette be a kaput. A srác nap, mint nap híres emberek öngyilkosságán agyal, próbál a lehető legkevesebbet aludni, és úgy élni az életét, hogy minden percet kihasználjon és emlékezetes maradjon. Aztán persze egymásba szeretnek...
Őszintén szólva számomra most nagyon nehéz hosszan írni és taglalni ezt a könyvet - épp augusztus 14-e van, késő este, és muszáj volt belekezdenem az ajánló elkészítésébe :D -, mert olyan mélyen megérintett az egész, hogy nagyon nehéz kiadnom magamból miden idetartozó gondolatot - és ezzel úgy érzem, sőt tudom, hogy hetekkel később is így lennék. Egyfolytában Finchen jár az eszem, hiszen annyira jól megalkotott karakter, hogy az valami elképesztő. A mániákus depresszió ábrázolása is kifejezetten jó lett, teljesen átjött számomra az egész érzés, és nagyon is átélhető volt ahogy Theo a boldogság és a szomorúság között ugrál. Minden egyes tette érthető volt. Nagyon megszerettem a karakter gondolatiságát, szuper monológokat írt az írónő a karakter köré, nagyon sok életigazság és gondolkodni való hangzott el ezek alatt a részek alatt.
Violet karaktere meg kell mondjam, számomra már kevésbé volt egyedi, sok regényben lehet találkozni hozzá hasonló karakterekkel: ő az akit valami rossz dolog ért az életben, és most meg kell tanulnia küzdeni és újra felállni. Ennek ellenére viszont, hogy sok újat nem adott a karakter, mégis nagyon szerettem, mert ő is nagyon jól meg lett írva. Az út pedig, amit a regény során bejárt, nagyon tetszett. Hiszen nem feltétlen a szerelem volt a lényeg, hanem ahogy összetört és helyre rakta magát, felrázta a családját, visszatér ahhoz amit szeret, és próbálja folytatni az életét.
Ettől függetlenül persze nagyon szerettem Finch és Violet szerelmi szálát is. Gyönyörűen alakult és fejlődött a kapcsolatuk, már a legelején érezni lehetett köztük a kémiát. Alig vártam, hogy végre összejöjjenek. Eközben pedig üdítő volt látni, hogy Finch személyisége mennyire jól hat Violetre. Rengeteg közös pillanatuk volt együtt amit egyszerűen imádtam olvasás közben.
Viszont van valami amiről most nem beszélek. Ez pedig a könyv lezárása. Egyszerűen annyira megrázott, hogy képtelen lennék úgy írni róla, hogy valami elfogadhatót hozzak ki belőle. Rengeteg gondolat kavarog ezzel kapcsolatban a fejemben, és nem szeretnék spoilerezni az olyan olvasóimnak, akik még nem olvasták és nem látták a filmet.
Értékelés: 10/10
Nem tudok, és nem is akarok belekötni a regénybe, úgy volt jó ahogy van. Nekem teljesen megfelelt, elgondolkodtatott, megsiratott, és sok helyen megmosolyogtatott, ezzel pedig nekem is rengeteg boldog pillanatot szerzett. Teljesen megértem azokat az embereket akik ennyire odavannak ezért a könyvért. Van is miért.
Idézetek a könyvből:
– Ezt a problémát csak úgy lehet megkerülni, hogy az ember örökké ugyanazzal a fiúval marad. – És az "örökké„ vajon mikor ér véget?
Te is aranyba vonsz engem, és tőled áradok, lebegek. Szeretlek: Szupermárkás Ultraviola.
– Jól vagyok. Higgye el, ha úgy döntök, hogy meg fogom magam ölni, maga lesz az első, aki megtudja. Fenntartok magának egy helyet a legelső sorban…
Úgy kell élnünk, hogy soha ne kelljen semmit se sajnálnunk.
Menni bárhová, mindenhová, még akkor is, amikor nincs hová menni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése