Tavi Kata: Szívkeringő - Sulijegyzetek 4.rész

 A barátságban nincs szabadnap.

A könyv fülszövege: 

Lilla és Krisztián végzősök lettek a Duna-parti Gimnáziumban. Az tanévben egymást érik az izgalmas események: szalagavató, pályaválasztás, és vár rájuk a mumus,a rettegett érettségi vizsga is. A pár kapcsolata egyre komolyabbra fordul, de képesek lesznek kezelni a szerelem komolyabb kihívásait? Lilla válaszokat keres arra, ki ő, merre induljon a középiskola után, és hol a helye Krisztián életében.
A barátok mindennapjai sem könnyebbek. Vajon Márk elég erős, hogy szembenézzen az évek óta eltitkolt igazsággal? Gréta és Ákos meg tud birkózni azzal, hogy eltérnek a jövőbeli terveik? Jázmin és Kristóf feláldozná-e a szerelmet a tanulásért? Vajon Flóra örök magányra van ítélve?
Senkinek sem könnyű kiegyensúlyozottnak maradni, amikor ilyen nehéz döntéseket kell meghozni. Megvalósulhatnak az álmok, vágyak, szerelmek, amiket eddig kergettek? Egyáltalán ugyanarra vágynak még, amire régebben?

Ajánló/Kritika: 

Ismét nagyon fura, hogy véget ért egy újabb sorozat - még akkor is, hogyha rengeteg olvasó számára már évek óta vége van. 
A kötet nem meglepően a kis csapatunk végzős évét mutatja be, és őszintén szólva ez is elég izgalmas történetnek bizonyult. De maga a végzős év természete is ilyennek számít: itt a szalagavató, ballagás, felvételi, érettségi...

Ami a srácok búcsúzását illeti, voltak nosztalgikus pillanatok - Lilla részéről rengeteg -, szomorkásak, és a feszült, veszekedésekkel teli pillanatokból sem volt hiány. És persze rengeteg boldog pillanatot is köszönhetünk, mind a befejező résznek, mind az egész sorozatnak. 
Rengeteg érdekes része volt a befejezésnek, rengeteg kérdés felmerült a párkapcsolatokkal kapcsolatban, milyen az amikor a csapatban mindenkinek van valakije csak te vagy egyedül, és még rengeteg más. 

Viszont a könyvet egyértelműen Márk vitte az én szememben. A srác, mint mindig minden jelenetben előkerült valahogy, és ismét sikeresen elérte, hogy csak rá lehessen koncentrálni, mert egyszerűen ilyen a személyisége. Vicces, titokzatos, és annyi mély sebet hordoz, hogy mindenki végé mellette állna, és segítene neki. Így pedig a legjobb dolog ami történt, és a legjobb döntés amit az írónő hozott egyértelműen Márk saját kis fejezete. Jó volt kicsit belelátni Márk fejébe, átélni a pillanatait, ahogy megnyílik a többiek felé, és elkezdi barátainak tekinteni a többieket. Viszont számomra kicsit szappanoperásnak hatott a magánéleti szála, viszont ezt simán el lehet nézni, annyira szerethető lett az egész fejezet. A Krisztiánnal való közös jeleneteit pedig külön imádtam, egy élmény volt látni ahogy kialakul köztük egy egyszerű de nagyszerű haveri kapcsolat. 

És ha már Krisztián. Lilla és Krisztián jeleneteit most is nagyon imádtam, rendkívül aranyos páros. A beszólásaik továbbra is egyre inkább felülmúlják a másikét, imádtam, hogy mennyire szerelmesek a másikba és minden problémát próbálnak közösen megoldani. Azért pedig külön pont jár, ahogy az írónő rajtuk keresztül üzen az olvasóknak azzal kapcsolatban, hogy milyen fontos a kommunikáció egy kapcsolatban, és, hogy milyen fontos, hogy inden apró problémát megbeszéljünk a félreértések elkerülése érdekében. És még ellenpéldát is szolgáltatott, hogy biztosan átjöjjön az üzenet. 
Amit viszont most is nagyon furának éreztem az a szex témaköre. Krisztián előtt kalapot kell emelni, hogy tinédzser fiúként képes volt két és fél évet várni a barátnőjére, amíg az felkészül a nagy alkalomra. Viszont lányként számomra nagyon hitelessé vált Lilla szála, és nagyon átjött a gondolkodásmódja is, hiszen biztosan rengeteg lány van, aki így vélekedik a szexről, mint ő. Viszont még nekem is furcsa volt, hogy már magát a petting ötletét is egyből elvetette. 

Illetve most is előjöttek a hiányosságok, mint az előző kötetekben. De a legnagyobb hiányosság most is a táncok bemutatása volt. Ha már táncos könyv, jó lett volna magam elé képzelni ezeket a mozdulatsorokat, akár Lilla kapcsán, akár Márk vizsgáján. Kicsit többre számítottam annál, hogy "táncoltunk és jók voltunk". De, mint már az előbb írtam, ez az egész sorozatra jellemző hiányosság, így nem okozott akkora meglepetést, hogy ismét hiányzik a történetben. 

Ami pedig a leírást illeti, nagyon szépen megoldotta az írónő. Féltem, hogy túl nagy lesz a happy end, hogy boldogságtól túlcsordult lesz az egész. Viszont ehelyett egy újabb üzenetet adott át. 

Értékelés: 9/10
Szívesen olvasnék még Lilláékról, egyszerűen érdekel mi lesz velük és a többiekkel a jövőben, ki hol tanul tovább, kinek, hogy teljesülnek az álmai - vagy éppen, hogy nem. De önmagában a hibáitól eltekintve szerethető történet volt, és sajnálom, hogy vége lett. 

Idézetek a könyvből: 

Dr. Watson valahogy úgy mondta a kedvenc filmsorozatomban, hogy el kell fogadni, ami van, és ami van, az szar.

Az élet kemény, tanuld meg. Túl kell élni.

– Miért te vagy az egyetlen csaj, aki nem a romantikus napnyugtát szereti, hanem a rohadt napfelkeltét?

Úgy éreztem magam, mintha egy újságpapír lennék, amit számos más lejárt újságpapírtestvéremmel bedobtak egy konténerbe, aztán egy hatalmas gép összepréselt minket, aminek eredményeképp megszűntünk külön létezni.

 

– Nehéz az élet, ha okos vagy – bólogatott Jázmin. – Pedig a többi ember is gondolkodhatna, senki nem tiltja meg nekik.

A következő bejegyzés:  Julia Quinn: Bridgerton család 1.rész - A herceg és én