Micol Ostow: Riverdale - A kezdet

De egyetlen nyár mindent megváltoztat.


A  könyv tartalma: 

A ​Riverdale című nagy sikerű Netflix-sorozat első évadának előzménysztorija! Imádod a sorozatot, és nem tudsz betelni vele? Vagy még nem kezdted el nézni, de kíváncsi vagy rá? Akkor ez a regény neked szól! Hagyd, hogy beszippantson Riverdale városának rejtélyes világa!
A vörös hajú Archie, Jughead, a szavak mestere és a jó kislánynak tűnő Betty hosszú évek óta minden nyarat együtt szoktak tölteni. Ez a mostani azonban más, mint az eddigiek. Archie egy titokzatos személy miatt kifordul önmagából, sportolás helyett gitározik és dalokat ír, elhanyagolva a magányos Jugheadet, akinek a rossz társaságba keveredő apja miatt igazán szüksége lenne egy barátra. Ráadásul most Betty sem tudja megoldani a problémákat, ugyanis Los Angelesben gyakornokoskodik egy magazinnál, és folyton keresztbe tesz neki, ami megnehezíti, hogy elfojtsa a benne lakozó sötétséget – megvannak a maga gondjai: valamint nem beszélve arról, hogy bármit tesz ellene, még mindig arról a bizonyos vörös hajú szomszéd fiúról ábrándozik. Aztán ott van még a pletykalapok üdvöskéje, az IT-lány Veronica, aki alól szép lassan kihúzzák a luxustalajt a családja nem túl tisztességesen szerzett vagyona miatt, és ezáltal egyre közelebb kerül Riverdale-hez, ahol nem is tudja, mi minden várja majd.

Negyedik évadra is visszatér a Riverdale - Starity.hu

Ajánló: 

Nem olyan rég, talán két hónapja, hogy találkoztam a Riverdale című Netflix-sorozattal - persze már sokat hallottam róla, csak valahogy sosem bírtam rávenni magam, hogy elkezdjem. 
De amint elkezdtem, már be is szippantott Jughead, Archie, Veronica, Betty és a többiek története. YA, középiskolások, rejtély, gyilkosság, nyomozás, majd egyre szerteágazóbb történetet kaptam, amit a mai napig imádok, és amibe teljesen bele vagyok bolondulva. 
Így amikor megtudtam, hogy lesz egy előzmény regénye a sorozatnak, egyből ugrottam rá, és nem volt kérdés, hogy el akarjam-e olvasni. Hogy a fenébe ne lenne kíváncsi egy Riverdale fan, hogy mi is történt azon a bizonyos sorsdöntő nyáron? 


Meg kell mondjam, hamar lecsúszott a regény, mert irtó kíváncsi voltam rá, és Ostow stílusa is nagyon olvasmányos. Ráadásul - majdnem - végig, el is kapta a sorozat szereplőinek a beszédstílusát. 

Viszont egy kicsit értetlenül állok a könyvvel szemben, mert ahogy az előbb is említettem, az író jól elkapta a szereplők stílusát, és tényleg elhittem, hogy ők mesélnek az életükről, csak az volt egy kissé fura, amit meséltek. Valahogy nem éreztem mindenütt, hogy kapcsolatban áll egy picit is a könyv a sorozattal, illetve több helyen is azt az érzést keltette, hogy az író elkezdett valamit, de végül nem fejezte be. 

!Innentől egy két spoilerrel folytatom! 

Egy évad után véget ér a Riverdale spin-offja | Cosmopolitan.hu

A legfájóbb, és ami a legnagyobb csalódást okozta nekem az Betty történet szála volt. Aki látta a sorozatot, tudta, hogy LA-ben töltötte a nyarát, egy gyakorlaton. A könyv szerint, ezen a gyakorlaton az egyik lány fúrta őt, Betty pedig neki állt kinyomozni, hogy vajon mi is áll a háttérben. Itt viszont meg kell állni egy pillanatra. Ugyanis Betty az egész sorozatot végig nyomozta, vagyis ez lett volna az első amit végig követhetünk. De mégsem ez a legfájóbb pont, hanem, hogy az írónő nem foglalkozott ezzel a szállal, nem lett meg a végkicsengés, nem derült ki a nyomozás alatt semmi. 
Ráadásul egy másik történetszálban Veronicát kellett volna meginterjúvolnia, egész nap anyagokat keresett róla, viszont a Riverdale első részében nem tűnt volna fel a lánynak, hogy "hé, te vagy az a Veronica Lodge". Pedig a könyv szerint még képet is látott róla. Ez így nekem nagyon WTF érzést keltett, nagyon hirtelen volt, és ez az egész nem vallott a sorozatbeli Bettyre. Nem mellesleg ettől a száltól teljesen úgy éreztem magam, mintha az írónő nem is látta volna a sorozat első évadát. 


Archie szálánál szerettem azt, ahogy az írónő bemutatta milyen árnyoldalai vannak egy tanár diák kapcsolatnak. A regények, és filmek legtöbbször hajlamosak ennek a kapcsolatnak a szexi és pozitív oldalát bemutatni, de most, a fiú példáján elolvashatjuk mennyire magányos út ez, ha titokban kell tartanod a párkapcsolatod, ha mindenkinek hazudnod kell egy olyan személy miatt, aki idősebb is nálad, és valamilyen szinten tiltott is a viszonyotok. Ez az egész pedig a becsületes Archie szálán még erősebben csapódott be. Viszont az ő befejezésénél számítottam volna valamilyen relevációra. Nem úgy, hogy maga a fiú kimondja, hiszen ez így már tartalmatlan, de még nekünk olvasóknak szóló erősebb utalás kapcsán sem került elő a dolog. Ettől pedig - ahogy már említettem -, Archie történetszála is befejezetlennek tűnik.


   Jughead részei nagyon szimpatikusak voltak, így, hogy elolvastam a könyvet, csak még inkább megkedveltem a srácot. Fájó volt látni, hogy a sorozat előtti időkben mennyi szenvedésen ment keresztül, mennyire fájt neki, hogy édesanyja elköltözött, és magával vitte a húgát, és, hogy hogyan dolgozta fel az apja alkoholizmusát. Látva, hogy honnan indultak, csak még jobban tudom értékelni Jug és FP kapcsolatát. 

Meglepő dolog derült ki a Riverdale sztárjáról | Cosmopolitan.hu

A könyvben pedig a legnagyobb telitalálat egyértelműen Veronica történetszála. Ostow fantasztikusan mutatta be a nagy bukást, amikor a lány elveszti a vagyonát, a pozícióját, és a New York-i életét. És külön tetszett az is, ahogy az írónő megmutatta, előhozta a gonosz Ronit, hiszen eddig csak említés szintjén ismertük a lány "mean girl" énjét. 


Viszont volt a regényben még egy hatalmas ötlet, ami személy szerint nekem baromira bejött. Ez pedig az volt, hogy a fejezetek között apró kis színezéseket kaptunk, mint például emailek, amiket a sorozat mellékszereplői váltanak egymás között. Tényleg nagyon tetszettek ezek a kis apróságok, feldobták a történetet, és érdekes volt nem csak a főhősök életébe bepillantani.


Értékelés: 8/10 
Bár a stílus nagyon megnyerő volt számomra, történetileg mégsem éreztem annyira erősnek a könyvet. Ettől függetlenül örülök, hogy elolvastam, és alig várom már a következő regényt. 


Idézetek a könyvből: 

Ó te jó ég! Jönnek a Riverdale regények – Ráadásul extrákkal!

És mit fogunk azért fizetni, hogy ilyen makacsul megőrizzük a titkainkat magunknak?


– Ezúttal szerencséd volt, Jones! […]
Na persze, szerencsés.
Én is pont ezzel a szóval írtam volna le magamat.


Ebben vagyok a legjobb: hogy ne legyek láb alatt senkinek. Mindent csak a távolból figyelek, aztán leírom.


De a dolgok változnak, még egy olyan kisvárosban is, mint Riverdale, ahol az ember azt gondolná, hogy mindig minden ugyanolyan.


…Igen, tudom, most mire gondolsz: egy elkényeztetett gazdag lány vagyok, aki egy mesevilágban él. És ebben száz százalékig igazad van. De nem fogom emiatt rosszul érezni magam.


A nyári szünet még be nem teljesült ígéretként lebegett előttünk. Különváltunk egymástól, miközben összefűzött minket valami, amire soha nem számítottunk. Apró kis pillangók, melyek vakon rebegtették szárnyaikat.

Könyv: Riverdale - A kezdet (Micol Ostow)

Amint megtalálom pdfben, hozom. 

A következő bejegyzés: Cookie O'Gorman: Piszkos tánc 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Leiner Laura: Bízz bennem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 1.rész

Leiner Laura: Állj mellém - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 3.rész

Leiner Laura: Higgy nekem - Iskolák Országos Versenye II.trilógia - 2. rész