Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Cica az enyém és kell nekem!
Emily, a kissé különc lány kénytelen az apjához, és annak új családjához költözni. Nyolc évnyi távollét után beilleszkedni nem is olyan könnyű feladat számára, főleg, miután gyerekkori barátja, Matt mindent megtesz azért, hogy Emily ne érezhesse jól magát…
„– Szerettem volna bocsánatot kérni tőled.
– Tényleg? – kérdeztem kicsit hitetlenkedve. – Pontosan miért is?
Kinyitotta az ajtót.
– Ezért! – vágta rá, és egy hirtelen mozdulattal belökött a kis helyiségbe. Mire egyet pisloghattam volna, rám csapta az ajtót. Teljes sötétség borult rám. Rájöttem, milyen naiv hülye vagyok.
– Ez nem vicces, Matt! – Hallottam az ajtózár kattanását. – Engedj ki!
Gonosz nevetést hallatott. Nyeltem egyet, hogy elnyomjam a rám törő pánikot.
– Kérlek, Matt, engedj ki! – ismételtem. Nagyon nem bírom a sötét helyeket.
– Tegnap azt kérdezted, hogy mit akarok, igaz? – hallottam a hangját. – Most ott vagy, ahol akarom!”
Ajánló/Kritika:
Amikor belekezdtem a könyvbe, elég letört hangulatban voltam, így a borítóból és a címből valami nagyon depresszívre és szomorúra számítottam, szóval nem is volt kérdés, hogy ez lesz a tökéletes olvasmány. Igen, van benne depresszió bőven, rengeteg részél megsirattam a történetet - bár ez sokszor csak az én lelki világomnak volt köszönhető -, de ezeket az írónő végig olyan könnyed stílussal hozta, hogy egy elképesztően könnyed olvasmánynak hatott, és szinte letehetetlenné vált.
A főszereplő - Emily - karaktere pedig nagyon jól sikerült, valahogy ebbe a történetbe kidolgozottabb karaktert el se tudtam képzelni. Az elején nem teljesen értettem egyet minden egyes nézőponttal, amelyet a lány képviselt, de később ahogy egyre jobban kibontakozott a történet, és maga a karaktere is, teljes mértékben sikerült átlátnom és megértenem mit miért tesz, és néhány dologról miért ez és ez a véleménye, ami.
Az írónő ezek mellett pedig azt is sikeresen átadta, hogy milyen az amikor hirtelen belekeveredünk egy olyan családba, ahol eddig sosem tapasztalt figyelmet és szeretetet kapunk.
De ami teljességgel megfogott a lányban, az az ereje és a kitartása. A könyv végére igazi csodálója lettem szerintem. Ugyanis kétlem, hogy én ezt végig bírtam volna csinálni amit ő, anélkül, hogy feladtam volna a harcot.
Itt viszont persze muszáj megjegyezni azt is, hogy a többi mellékszereplő is nagyon jól lett megalkotva, mindenki megtalálta a saját helyét a történetben, és ilyen jellemekkel -, mint amiket képviseltek - tették teljesebbé az egész történetet.
Aztán persze ott van Matt, akit bármennyire próbálok utálni, azért ami történt, egyszerűen nem megy. Valahol mélyen érzem, hogy nem gondolja komolyan a történteket - UGYE?? -, és az ő helyzetét is meg tudom érteni egy bizonyos helyzetből.
Magát a könyvet rengeteg féleképpen tudnám jellemezni. Tele volt megpróbáltatásokkal, aztán előítéletekkel, később egy cseppnyi boldogsággal, aztán megint csak fájdalommal. Na de a vége... Tudtam, hogy fájni fog, - ugyanis rengeteg kritikát olvastam közben a könyvről -. de nem gondoltam, hogy ennyire szíven fog ütni az egész. Hiába a sok felkészülés lelkiekben, ez az egész a végén odaveszett és fájt.
És igen, most biztos úgy tűnik, hogy ez teljesen depresszív könyv, de nem! Rengeteg jó pillanat van benne, ami megmosolyogtatja az embert, és azok mellett, hogy rengetegszer bekönnyeztem rajta, rengetegszer nevettem.
Értékelés: 9/10
Idézetek a könyvből:
– Kaptál valaha olyan csókot, amitől elakadt a lélegzeted és azt kívántad, bár soha ne maradna abba?
– Tetű! – köpte megvetően Peter a tévé elől.
– Kullancs! – vágta rá James, talán, hogy Peterre licitáljon.
– Megcsináltam – közölte velem drámai hangsúllyal. – Szereztem egy barátot. Eugene-nak hívják és igazi lúzer.Ebben a házban én kelek a legkorábban. Minden nap!
– Kivéve, ha én is itt vagyok – vágtam rá.- Szerintetek túlzásba estem? – kérdezte Matt.
– Igen, már a vászonzsebkendőnél túlzásba estél – közöltem a kiábrándító igazságot (a vászonzsebkendő Szöszi zakójának zsebébe kellett volna)
Letöltés:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése